34.rész

Idegesen rohangáltam fel-alá a házban, sehol sem találtam a telefontöltőmet. Már mindenhol megnéztem, mindent feltúrtam, de nincs meg! Töltő nélkül mégsem mehetek el 2 hónapra,  hiába keresem már egy órája, egyszerűen  elnyelte a föld. Kate dudált, itt van értem, hogy kivigyen a reptérre.
Már ennyi az idő? Teljesen elúsztam, a dolgaim felét még el sem pakoltam.
- Szia! – engedtem be Kateit. – Ne haragudj, teljesen elúsztam mi lenne, ha utánad mennék taxival? – tártam szét a karom tanácstalanul.
- Ahogy téged ismerlek, képes lennél elkésni – sóhajtott egyet és folytatta – segítek.
- Köszönöm! – ujjongtam.
- Oké, oké nincs mit tényleg , de mi ez a kupi? – fordult körbe.
- Á ne is kérdezd, sehol nem találom a telefontöltőm – legyintettem egyet, majd megbíztam, hogy keresse nekem tovább én meg őrült tempóra kapcsoltam és pakolni kezdtem.
- Mia mit keres a töltőd a fürdőben? – nézett rám értetlenül.
- Fogalmam sincs – vettem ki a kezéből és elnevettem magam.
- Most, hogy ez is megkerült, mehetünk?
- Persze, csak gyorsan átviszem Candyt Ninának. – felkaptam a kutyám cuccait és a  kutyámat, majd elindultam.
- Várj, megyek én is – vette ki a kezemből Kate  a pórázt – el szeretnék tőle köszönni.
Örültem, hogy van egy kis segítségem, ugyanis a kb 10 méteres úton ötször dobtam le valamit. Egyébként Ninától nagyon rendes dolog volt, hogy elvállalta Candyt míg én nem tudok rá vigyázni, mert akármennyire is okos kutya sajna nem önellátó, de dolgozom az ügyön.
Miután elköszöntünk Ninától becipeltem a kocsiba a csomagjaim, majd elindultunk a reptér felé.
 Mikor egy hete kiderült, hogy filmet fogok forgatni egyből felgyorsult minden. Először is én azt hittem a forgatás előtti próbák itthon lesznek New Yoorkban, hát tévedtem. Ma már utazunk is Európába , nem tagadom, várom már a forgatást meg minden, de tartok is tőle. Másodszor pedig, rengeteg interjún vettem részt, beszéltem anyáékkal, persze támogatták az ötletet, de rohanniuk kellet, mindegy.
- Mia – Kate szakított ki a gondolatmenetemből.
- Tessék?
- Segítened kell, nem tudom, mit vegyek Davenek szülinapjára? –nézett rám egy pillanatra, majd vissza és fordult az úthoz.
- És én honnan tudnám?
- Hát tudod.. – mondta ezzel arra célozva, hogy beleestem. Vettem egy nagy levegőt, majd válaszoltam:
- Nem tudom emiatt miért lennék okosabb- ráztam meg a fejem- de szerintem valami video játékot vegyél neki.
- De hát egy csomó van neki! –értetlenkedett.
- Igen, de már unja őket, a múltkor is nézegette a tokokat, aztán inkább filmet nézett. – fejtettem ki.
- Igazad lehet – bólintott. – Köszönöm.
- Bármikor.
- És te már vettél neki valamit?
- Még nem, teljesen elszaladt felettem az idő, az interjúk, meg a pakolás. – magyarázkodtam.
- Értem, hát még van időd. – mosolygott- Megjöttünk.
A repülőtéren rengeteg újságíró és rajongó volt, pedig figyeltem, hogy sehol ne posztoljak ki az indulással kapcsolatos információt. Kiszállás előtt összemosolyogtam Katevel és elindultam autógrammot osztani. Miután egy hang közölte, hogy szálljunk be, nagy nehezen elengedtek minket.
- Sziasztok! – köszöntem, ugyanis a gépen már mindenki jelen volt, csak ránk vártak. Kate leült Sofia mellé (ő lesz az egyik koreugráfusunk, már nagyon rég ismerik egymást), nekem pedig nem maradt már más hely, kénytelen voltam Dave mellé ülni.
- Kedves utasaink, kérem kapcsolják be az övüket, a gép hamarosan felszáll. – mondta az egyik stuardes.
Bekapcsoltam az övem, vettem egy mély levegőt és lehunytam a szemem. Mindig is utáltam repülni és ez most sem volt másképp.
- Hé nyugi – tette rá a kezét Dave az enyémre, mire összerezzentem. Nem tudtam eldölteni, a felszállás miatt vagyok-e ideges vagy a mellettem ülő az oka annak, hogy görcsbe rándult  a gyomrom.
- Ropogtatni valót? – kérdezte tőlünk egy kedves stuardes, aki nem nagyon volt lehetett idősebb nálunk, és láthatólag nagyon megtetszett neki Dave. Próbáltam nem foglalkozni vele, de nem nagyon bírtam így hát kimentem a mosdóba.
Nem értem mi van velem, ő  csak a barátom és ez így van rendben. Megmostam az arcom, majd visszasiettem, mert egy morcos hang rám szólt, hogy azonnal üljek le, mert a felszállás pillanatokon belül megkezdődik. Az út egyébként nagyon unalmasan telt, annyira hogy el is aludtam. Arra a keltem, hogy valaki  a nevemet hajtogatja. Alvás közben neki dőltem Davenek és a fejemet a vállára raktam. Égő vörös fejjel szálltam ki  a gépről, de  a lépcsőn megtorpantam.
- Mi a fene – jött nekem Dave. A reptér tele volt újságírókkal és riporterekkel. Erőt vettem magamon és bár semmi kedvem nem volt interjút adni vagy fotózkodni, mosolyogva kimentem és válaszoltam minden kérdésre, fotózkodtam akivel csak tudtam. Olyan sokan jöttek ki, hogy besötétedett, mire végeztem, és addigra szinte már mindenki le is lépett, Kate Dave és én maradtunk, majd beültünk egy kocsiba ami értünk jött és elindultunk a hotelhez ahol a forgatás alatt fogunk lakni.
 A város egyébként gyönyörű volt, a fények és minden nagyon tetszett. Még egy olyan hídon is át mentünk aminek a két végén oroszlánok voltak, nagyon tetszett. Ráadásul csak úgy mint Londont, ezt a várost is egy folyó azt hiszem a Duna választja ketté.
A hotelben James fogadott minket és mondta gyorsan készüljünk el, mert egy óra múlva kezdődik az érkezésünkre megrendezett vacsora. Így ki sem tudtam pakolni kezdhettem is öltözködni, persze  a kedvenc táskámat sehol nem találtam így késve mentem a többiek után, de bár velük mentem volt.
 Beszálltam a liftbe ami levitt az étteremig, amit biztosan átrendeztek. Az asztalok kör alakba voltak rendezve így volt egy hatalmas nyílt terület ahol már rengeteg ember beszélgetett. A bejárati ajtóval szemben pedig egy színpad állt ahol valamilyen együttes játszott számokat.
Elindultam az egyik asztal felé inni valamit mielőtt ismeretlen emberekkel kezdek hosszas beszélgetésbe. Az asztal másik felén épp Kate és Dave beszéltek, de pont úgy álltak, hogy nem láttak engem és látszólag valamin vitatkoztak, így jobbnak láttam nem zavarni őket. Aztán valami egészen furcsa dolog történt. A zene kicsit halkabbra váltott és így pont meghallottam a  beszélgetésük egy részét, nem kihallgatni akartam őket, ez csupán véletlen volt.
- …tudod, hogy szeretem . – mondta Dave.
- Igen, tudom és már elegem van a nyafogásodból! Biztos itt van valahol keresd ,meg és mond el neki! – Kate hangja kicsit ingerült volt.
- De mi van ha M  nem szeret. – a nevet nem tudtam rendesen kivenni, mert valaki nekem jött .
- Jaj, ne haragudj. – szabadkozott a „támadóm”.
- Semmi gond. – mosolyogtam, de közben majd’ megölt  a kíváncsiság, mert így már nem hallottam őket.
- Te Amelia Star vagy? – kérdezte .
- Igen és te? – kérdeztem vissza és bár nem akartam tudom, hogy így illendő.
- Tom Bingle vagyok. – mutatkozott be.
- Tom gyere te jösz! – intett neki egy szervező.
- Bocsi. – nézett rám mosolyogva, majd elment én pedig újra hegyeztem a füleimet.
- …ő a barátom nem akarok semmit elrontani, nem tudom hogy bírom ki. – fakadt ki Dave.
- Eddig is kibírtad .- közölte Kate.
- Lehet, de eddig nem voltam vele összezárva. – ellenkezett. Aztán berekesztették a beszélgetést, mert valaki megjelent mellettük, és Kate észre vett.
- Mia gyere ide. –intett felém.
- Sziasztok! – köszöntem és próbáltam úgy tenni mintha, semmit nem hallottam volna.
- Mia ő itt Molly régi jó barátunk. – mutatta be  a mellettük álló (nem mellesleg gyönyörű) lányt.
- Szia, Mia vagyok örülök, hogy megismertelek. – mosolyogtam rá,  aztán leesett. Ő az M vagyis Molly akit Dave szeret, nem mondom, hogy azt hittem talán én lehetek. Vagyis kinek hazudok azt hittem, de ez nyilván hülyeség. – Ha megbocsájtotok – mondtam majd otthagytam őket, elmentem megkerestem James-t , majd miután a „kötelező vele beszélned” vendégeket letudtam, fejfájásra panaszkodtam és felmentem a szobámba.
- Hogy lehettem ennyire bolond? – kérdeztem magamtól, majd beletemettem az arcomat a párnámba és álomba sírtam magam…