24.rész

Sziasztok!
Itt találhatjátok, meg a másik jelentkező Csenge írását:)
Nekem ez is nagyon tetszik, jó olvasást!!:)

Ebéd után mentünk is a délután próbára Katetel karöltve. Jól telt a tánc, mondjuk még mindig nem tudtam beállni, na de majd jövő héten gondoltam magamban. Este elvittem, Candyt sétálni és Kev is jött velem.
- Mit szeretnél? – kérdezte tőle, ugyanis gondoltam nem véletlenül akart velem jönni. Mert eddig mindig közölte, hogy ő nem ugyan nem jön ki velem este mikor gépezhet.
- Hát izé. – kezdte és olyan aranyos volt ahogy elvörösödött. – Azt szeretném kérdezni, hogy mit vegyek Jessinek, tudod holnap után lesz a szülinapja és tanácstalan vagyok. – mondta és annyira, de annyira a  cuki volt, hogy alig bírtam megállni, hogy meg ne öleljem. Fél órát beszélgettünk, majd abban maradtunk, hogy holnap elmegyek vele a plázába körül nézni. Este msn-en beszélgettem Daveel és tanácsoltam neki, hogy menjen el Teddel valahova ahol elvannak és tudnak beszélgetni. Jó ötletnek tartotta és el is köszönt, ment valami jó kis helyet keresni.
 Másnap az asztalomnál ültem amikor Kate oda jött hozzám:
- Gyere kik egy kicsit. – nézett rám, a majd mikor kiértünk a folyosóra megláttam Nancyt és Amandát is.
- Mi ez a az egész? – kérdeztem és körbenéztem a barátnőimen, de semmit nem tudtam leolvasni az arcukról.
-  Elhagytam a tesi cuccom, megyünk megkeresni. – mondta Nancy, majd elindultunk a kereső túránkra. A színházteremben nem volt, így megindultunk a tesiterem felé.
- Miért is megyünk a tesiterembe? –néztem a jobboldalamon sétáló Nancyre és Amandára.
- Még mindig azért, mert Nancy otthagyta a tornacuccát –válaszolt Kate a másikoldalamról.
- Értem és mi ahhoz miért is kellünk? –fordultam felé.
- Uncsi az osztályban lenni –vont vállat.
A tornaterem padlója szét volt nyitva és helyette a medence vize csillogott ránk. Bent volt még a teremben Dave és rajta kívül még pár évfolyamtársunk is. Nem igazán értettem mit keresnek itt, mert reggel még nem lehet fürdeni, ilyenkor még hideg a víz. Nem igazán agyaltam ezen, Katevel a medence szélére mentünk, hogy megnézzük a hőmérsékletét, amíg Nancy és Amanda megkeresik, amiért jöttünk. A lábam még mindig gipszben van, így Kate hajolt le a vízhez, ekkor valaki hátulról belém jött és egy nagy csobbanással érkeztem a jéghideg vízbe.
- Mia, Mia –kiabálta Kate és már készült beugrani.
- Megvagyok, nehogy be gyere –szóltam rá és úsztam a szárazföld felé.
- Te meg mit képzelsz? Tudod milyen hideg még ilyenkor a víz! Miért nem vigyáztál jobban? Elfértél volna mellette, úgyhogy nem lököd be –nagy meglepetésemre Dave üvöltözött egy sráccal, valószínűleg ő lökhetett a vízbe.
- Hagyjad, nem szándékos volt –szálltam ki vacogva.
Rám sem hederített, ki lökötte a srácot a teremből, de még kintről is hallani lehetett az ordítását. Nem a víz hőmérséklete vagy a csobbanás sokkolt le, hanem Dave reakciója. De elkönyveltem magamban, hogy biztosan csak a fellépés miatt nem akarja, hogy megfázzak.
- Elviszünk az orvosiba! –jelentette ki Amanda felemelve a felsőtestem.
- Pontosan –tett ugyanígy Kate a lábammal.
- Tegyetek le, tudok menni.
- Igaz, de vizes lett a gipszed –mondta Nancy a hátamat tartva.
Megadtam magam. A lányok lassú tempóban cipeltek, nehogy leejtsenek, de a folyosón ez a kísérlet is megdőlt.
- Csúszik a kezem, lefogom ejteni –siránkozott Amanda.
- Nem fogod! –szólt rá Nancy.
- Tegyük le, mielőtt tényleg leejtjük –mondta Kate.
Nancy már elengedte a házam és a derekam a másik két barátnőm is épp letett volna, mikor valaki kivett a kezükből.
- Hé, te meg mit csinálsz? –háborodott fel Kate.
- Elviszem az orvosiba –válaszolta Dave.
- Van lábam, elmegyek azon –ficánkoltam.
- Nyugi van, a gipszed még mindig vizes –emlékeztetett.
- Vidd csak, de mi is jövünk –mondta Amanda.
Végig sem értünk a folyosón, mikor csengettek, szinte ezzel egy pillanatban jött oda hozzánk a folyosó ügyeletes tanár.
- Mi folyik itt? –méregette az engem ölében tartó Davet.
- Beleesett a medencébe, elvisszük orvoshoz –válaszolta Nancy.
- Majd Mr. Hamilton elkíséri, ti pedig menjetek órára –mutatott a lányokra.
- De…
- Nincs, de. Indulás, most azonnal –terelte őket Kate szavába vágva.
Nem tudtunk mást tenni. Mi folytattuk az utunk, a többiek, pedig mentek órára. Az orvosiban, a nővér rám terített 3 pokrócot és faggatott minket, hogy mi történt.
- Csak belestem –húztam fel jobb vállamat.
- Belelökték –helyesbített Dave.
- Értem. Fel kéne hívnunk a szüleidet, hogy jöjjenek érted, de még nincs elmentve a számuk az iskolának –mondta a nővér.
- Majd én felhívom őket –nyúltam a zsebembe és húztam elő a mobilom- a francba, ellázott.
- Akkor majd én –vette elő a sajátját Dave.
- Addig keresek valami gyógyszert –ment a nővér az orvosi másik végébe.
- Neked meg honnan van meg anyuék száma? –hüledeztem.
- Tudod a –pillantott a nővérre, de ahelyett, hogy befejezte volna, csak eltátogta a végét, amiről semmit nem tudtam leolvasni.
- Mi? –kérdeztem rá.
Nem válaszolt, helyette a telefonjába kezdett énekelni, majd rám mutatott, utána pedig táncolt és ismét felém tartotta ujját. Nagyon viccesen utánozott éneklést és a tánca is érdekes volt a helyhiány miatt. Végre megértettem: a fellépésem miatt van meg neki a számuk.
- Oh, értem már –bólintottam.
Felhívta anyut aki 15 percen belül már itt is volt értem és én már a kocsinkban ültem, ahova szintén Dave vitt el.
- A nővér, azt mondta, hogy lehet le kéne szedetni a gipszet és másikat tetetni, de lehet, hogy ha megszárad nem lesz semmi baja –magyarázta behajolva az ablakon.
- Elmenjünk másikért vagy megvárjuk, míg megszárad és utána meglátjuk mi lesz? –kérdezte anyu.
- Nekem mindegy –vontam vállat.
Végül az utóbbi mellett döntöttünk. Hazamentünk és anyu hajszárítózta a gipszem. Mondtam neki, hogy magától is képes megszáradni, de nem hallgatott rám. Így is elég lassan akart kimenni belőle a nedvesség, ezért még jó darabig otthon ültem. Sikerült rávennem anyut, hogy hagyja abba a szárítást, így végre nem volt zaj, ami zavarjon a tv-zésben, helyette a telóm kezdett el csörögni.
- Jobban vagy? –üvöltött bele Kate miután felvettem.
- Eddig sem volt semmi bajom.
- És Davel mi van? –szólt bele Nancy.
- Mi lett volna? Elvitt az orvosiba, felhívta nekem anyut, kivitt a kocsihoz is, aztán hazajöttem. Ez minden.
- Áh, persze. Ez minden –most Amanda szólt a telefonba.
- Pontosan ez –helyeseltem.
- Ejtsük a témát. Holnap már jössz, ugye? –kérdezte Kate.
- Hát, persze.
- Oké, akkor holnap megyek érted. Mindjárt csengetnek. Szia –köszönt el.
A beszélgetés után párperccel anyu jött be a szobámba.
- Mi baj? –néztem fel rá.
- Semmi. Csak megakartam nézni a gipszed. Akkor most mi legyen? Elmenjünk másikért? Lehet, hogy már le is veszik. Vagy megvárjuk a pénteket? –ült le az ágyam szélére.
- Menjünk, hátha megszabadulok tőle végre. – kopogtattam meg a gipszem.
Anya felhívta az orvost, aki azt mondta délben vár minket. Megnyugodva vettem tudomásul, hogy oda érek Kevinhez utána.
Az orvosi szobában azonban elfogott az izgalom és vártam az „ítéletet”…