2. rész

-Jól van, látom megtaláltad az asztalod - mondta Mr. Brain. – Gyerekek! Folytassátok amit elkezdtetek. de ha kérhetem maradjon meg ez a csend, mert – fájdalmasan lepillantott egy nagy halom papírra, ami az asztalát borítja. –nekem még van egy kis dolgom.
- Rendben.
- Oké . Meglesz.  – jöttek a válaszok és mindenki újra vad gépelésbe kezdett.
Én éppen lehámoztam magamról a táskámat mikor Ted felém fordult:
- Te Vanda és Jason Star lánya vagy?
- Nem, de sokszor kérdezik. A szüleim nagyon szeretik őket és ezért lett ez a nevem – mondtam kedvesen mosolyogva.

Mielőtt még mindenki azt hinné: nem, nem vagyok hazudozó. Igazából soha nem hazudok. És most sem hazudtam csak egy kicsit elferdítettem a valóságot. Ugyanis a szüleimnek tényleg nem ez a valódi neve. Eredetileg Mrs. és Mr. Finkle volt. Hát jó, tényleg nem valami „sztáros”. Ezt Ők is így gondolták, így engem már Star-ként anyakönyveztek. Ennek a kis füllentésnek az oka pedig csak annyi, hogy nem szeretem ha úgy bánnak velem, mint két világsztár egyetlen pici gyermeke.
Így hát hamar kreáltam egy fedő sztorit és éltem nyugodtan az életemet. Szerintem ez egy fer döntés, mert így én nem leszek egy elkényeztetett sztárocska, anyuék meg örülnek, hogy ide járok.

- Segítsek? - Ted hangja zavarta meg a gondolatmenetemet. Kérdőn néztem rá, mikor leesett, hogy a laptopom bekötésére gondol. Ugyanis mivel itt szinte minden elektronikus, a laptopok egyfajta füzetekként is funkcionálnak. Ahhoz viszont, hogy tökéletesen működjön, az internet elérhető legyen, egy csomó iskolai adat vagy száz különböző zsinórt, csatlakozót, vezetéket kell bekötni. És akkor még nem is említettem a rengeteg jelszót ami az asztalomra volt téve.
Nehezen, de beismertem, hogy akár egy hónapig is küzdhetek vele, akkor sem fog sikerülni.
- Öö izé, Te kiigazodsz ezen?  - kérdeztem.
- Persze, gyerek játék az egész. - mondta nevetve, és már ott is állt a padomnál.
Én átadtam a helyem s néztem ahogy pillatok alatt kibogozza a csomót amit az imént kreáltam
- Mia idejönnél egy kicsit? – szólt az ofő, és az utolsó papírt is belerakta egy szép nagy mappába.
Miközben kifelé mentem sikeresen megbotlottam, de még időben visszanyertem az egyensúlyom, így nem estem el. Szerencsére mindenki épp lájkolt, posztolt, vagy rajongói levelekre válaszolt. Ted és Marshall (mert időközben ő is csatlakozott a tesójához) a számítógépemet bütykölték. Szóval állati nagy mázlim volt.
- Tessék, ebben van minden amit tudnod kell, az órarended, a diákok és tanárok listája, és minden egyéb fontos dolog – mondta az ofő és átnyújtotta a vaskos dossziét.
Még mondott volna valamit, de hirtelen elkezdett üvölteni a zene, amit legutoljára hallgattam a laptopomon.
És ez nem is lett volna olyan nagy baj, ha azokat a számokat hallgattam volna amiket szoktam. Ám amikor ezt a számot hallgattam kicsit feldúlt voltam. Ugyanis akkor közölték anyuék, hogy elutazunk a Nagyiékhoz egy hónapra, amivel semmi bajom nem lenne, mert tényleg imádom Őket, csak Ők épp szeptemberre tervezték az utazást. Ezért nem elég, hogy ebbe a suliba kellett jönnöm amit abszolút nem akartam, de mivel láttam ez Anyuéknak milyen fontos, belementem. Persze csakis és kizárólag azzal a feltétellel, hogy nem szerepelek nyilvánosan. Ráadásul a kutyám Candy össze pisilte a padlót.
Ezért történt meg az, hogy a Cerebral Bore -Manical Miscreation száma dübörgött max hangerővel a teremben.

- Öö, izé én…… - hebegtem .
- Te is kaptál e-mailt – szólt közbe Kate háborogva  - a múlt héten kaptam egy üzit egy linkkel, hogy nyissam meg, mert nagyon fontos. És amikor megynyitottam…tádá…..majdnem szívrohamot kaptam mikor megszólalt ez a ricsaj. – rázta fejét Kate.
Mindenki kérdően nézett rá, majd rám. Várták mit válaszolok.
- Igen, én is egy ilyen spam-et kaptam – mondtam végül. Szerencsére épp csengettek, szóval nem kellett tovább magyarázkodnom.
- Köszönöm, hogy kimentettél – mentem oda Kate-hez aki az imént mentett ki az előítéletek elől.
- Á, semmiség. – mondta mosolyogva.
- Kate megkérhetlek, hogy a héten vedd szárnyaid alá Miát? Nem szeretném ha eltévedne az iskolában – mondta az ofő.
- Persze szívesen körbe vezetem – válaszolt Kate.
- Rendben, köszönöm. – mondtan Mr.Braen, majd ki ment a teremből.
Én mégegyszer megköszöntem a segítséget, majd vissza mentem a helyemre ahol Ted várt.
- Marshall elhúzott, félt, hogy nagyon dühös leszel. Ugye nem vagy az? Véletlen volt, én tényleg nem akartam – mentegetőzött.
- Semmi baj, ki kellett volna törölnöm, amúgy is nagyon ritkák hallgatok ilyet – mondtam.
- Hú, megkönnyebülés  hogy nem haragszol. Utálok rosszban lenni bárkivel is. – mondta és hossza kifújta a levegőt – Egyébként sikerült bekötni a géped, már csak egy jelszót kell megadnod – mondta és rámutatott a monitoron egy kis téglalapra.
- Oké – bepötyögtem a jelszót – Meg van. Ennyi?
- Aha, készen van, most már tökéletesen működik. De ha lenne valami baj, akkor szólj nyugodtan. – mondta miközben, visszaült a helyére.
- Hű, Te tényleg zseni vagy – mondtam ámulva – Nekem kb. egy élet lett volna megcsinálni. Nagyon köszönöm. – hálálkodtam.
Majd azonnal megkerestem a számot, hogy letöröljem. Mikor ezzel végeztem, kikerestem az órarendet a dossziéból, hogy megnézzem milyen óra következik.
Ének lesz. Szeretek énekelni, csak otthon egyedül a szobámban. Nem közönség előtt. Vagy bárki előtt!
Úgyhogy remélem nem kell kiállnom.
Csengettek. Mindenki leült a helyére. És belépett a tanárnő. Fiatal volt, nemrég végezhetett az egyetemen és ráadásul csinos is. Ezért nem csoda, hogy minden fiú azonnal elhallgatott mikor belépett a terembe.
- Sziasztok, hallom új diák érkezett. Mia, ugye? – mondta mosolyogva – Én Susan vagyok.
- Tanárnő kezdhetem a mai éneklést? – esett ki a padból Stacy, hogy felhívja magára a figyelmet.
- Igazából arra gondoltam, mi lenne ha ma Mia kezdene. – mondta mosolyogva mire mindenki hátra fordult. És várakozó pillantásokkal bombáztak…..