26.rész

Miért? Erre nem tudok válaszolni, már vagy negyed órája ezen agyalok, de semmi. Még mindig  a földön ülök és egyszerűen nem tudok rájönni, mi rosszat csináltam?! A könnyeim csak úgy száguldottak le az arcomon, hiába próbáltam abba hagyni, egyszerűen nem ment.  A gondolat menetemet egy kopogás törte meg.
- Mia, kicsim minden rendben? – kérdezte anya aggódva. Gyorsan kapcsoltam, és halkan beslisszoltam a fürdőben. Nyeltem egy nagyot és megkerestem a hangomat, majd válaszoltam.
- Igen persze, minden oké. – nyögtem ki végül. Nehezen ment, de valahogy csak sikerült.
- Biztos.
- Teljesen. – vágtam rá kicsit gyorsan.
- Oké, nem akarlak zavarni, de ugye tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz.
- Igen, tudom és köszönöm, de tényleg minden oké. – nem, nem minden oké, de jelenleg én sem tudom mi a baj. mégis mondja anyának, azt hogy: Összevesztem az egyik legjobb barátommal. Nem, fogalmam sincs miért haragudott meg, de úgy látszik, én vagyok az oka.
- Nem is zavarlak tovább. Viszont itt van Kate, beszélni szeretne veled. – mondta. Mi Kate? Nem emlékszem, hogy találkozót beszéltünk volna meg. És, hogy őszinte legyek nincs valami nagy társasági hangulatom, de Katenek nem mondhatom, hogy menjen le hisz, mindig ott van, volt nekem ha kell.
Szóval gyorsan megmostam az arcom és beengedtem a barátnőmet.
- Szia, mi újság? – köszöntem neki és egy mosolyt erőltettem az arcomra.
- Szia – köszönt vissza és meg várta míg becsukom az ajtóm, majd letámadott. – Mi a fenét műveltél Teddel? – szegezte nekem a kérdést.
- Tessék?
- El kellett jönnöm otthonról, Dave kirakott a saját házunkból, hogy meg tudja vigasztalni a haverját. Oké ez így hülyén hangzik, de akkor is ez a helyzet, szóval? – nézett rám hatalmas szemekkel. Más estben még örülnék is amiért ilyen jól kijönnek, de most pont ellenem, ez nem ér.
Gyorsan mindent elhadartam Katenek a történteket, majd leültem az íróasztal székembe (és elkezdtem hintázni, rossz szokás, de nem bírok leszokni). Egy ideig csak némán ült, majd megszólalt:
- Igazából nem is olyan meglepő Ted kirohanása. – közölte.
- Tessék?
- Tudod meg lehet érteni.
- Oké most már engem is avasson be valaki, mert jelen helyzetben semmit nem értek.
- Nem akarlak bántani, de nagyon naiv vagy. Észre sem vetted, hogy a hátad mögött mindenki rólad pletykál.  Szerinted, egy ilyen szerződés mit ér? Hát elmondom neked, sajna semmit. Stacy első dolga az volt, hogy mindenkinek beszámoljon arról ki vagy valójában. - megdöbbenve hallgattam Kate szavait és kezdtem nagyon hülyén érezni magamat és még nem fejezte be. – A másik dolog pedig, - vett egy nagy levegőt – Ted kedvel téged! Ezt a vak is látja. – na ennél a mondatnál hanyatt estem. Tényleg fel kellene hagynom a hintázással. – Jesszus, Mia jól vagy? – jött oda hozzám Kate.
- Ami azt illeti, azt hiszem sokkot kaptam. – nyögtem ki végül.
- Nem mondod, komolyan, hogy semmit nem vettél észre. – hitetlenkedett.
- Pedig elhiheted, és még most sem értem. Miért mondta, hogy már mindegy? És mikor és, á feladom, én ezt már nem tudom követni. – tápászkodtam fel és leültem az ágyra.
- Mióta beléptél a terembe le se veszi rólad a szemét. – közölte. – Viszont arra, hogy miért mondta, azt hogy már mindegy, én sem tudok válaszolni. – ült le mellém.  Pár percig csendben ültünk, végül megszólaltam.
- És most mit csináljak?
- Nem tudom, de a legjobb szerintem az lenne, ha beszélnél vele.
- Oké, ez jó ötlet. – vettem elő a telefonom.
- De ne most és ne telefonom!- vette ki a kezemből a telefont.
- Igazad van. Ezennel felfogadlak tanácsadómnak. – mosolyogtam rá.
- Lehet nem ártana. – lökött oldalba, mire én is elnevettem magam.
  Este szinte semmit nem aludtam, ezért reggel hamar kikeltem az ágyból és kivettem Candyt. Nem is figyeltem merre megyek, csak mentem. Végül Tedék háza előtt lyukadtam ki. Kicsit tétováztam és már épp csengettem volna, mikor nyílt az ajtó és kilépett Ted. Kicsit meglepődött, hogy ott vagyok, de nem ment azonnal vissza, úgyhogy kicsit megkönnyebbültem. Lassan, de végül is csak megindult felém.
- Szia! – köszöntem neki.
- Szia!- köszönt vissza, majd elindultunk. Hosszú ideig némán mentünk egymás mellet végül egyszerre szólaltunk meg.
- Ne haragudj, mond csak. – mondta.
- Figyelj sajnálom, tényleg! nem akartam neked hazudni, csak nem szoktam ezt elmondani senkinek, soha. – kezdtem a bocsánatkérést, remélem jó szavakat használtam.
-  Tudod mit – állt meg hirtelen, én meg ledermedtem. – felejtsük el oké?  Végül is nem történt katasztrófa. – mosolygott rám.
- Rendben! – mosolyogtam vissza. Szerintem Kate tévedett, és nem tetszem neki, csak szimplán egy jó barát, de jelenleg nem érdekel, mert vissza kaptam az egyik legjobb barátomat. Még vagy órákig sétáltunk, és beszélgettünk. Nagyon jól elvoltunk. Elmeséltem neki mindent a gálaesttel kapcsolatban és illedelmesen meg is hívtam őt is meg Marshallt is.
 Másnap a suliban, elkezdtem figyelni a diákokat, de még mindig semmi nem tűnt fel. Lehet velem van  a baj, vagy csak túl gyors nekem a 21. század. Lehet, lehet kicsit maradi vagyok, de én még bízok az emberek szavában. És eddig még nem csalódtam nagyot, aztán ki tudja mi lesz erről a vélemény egy év múlva. Ugyanis ennyi idő alatt már most biztos, fenekestől felfordul  az életem. És ha sikerül, és megtudok nyikkanni amikor, kell és nem fagyok le. Akkor a legnagyobb feladatom a lámpaláz legyőzése után az lesz, hogy megmaradja ön magamnak. Már most tudom ez nem lesz könnyű feladat, de mégis talán könnyebb.
 - Hello lányok!- ült le hozzánk Dave az ebédlő, étteremben.
- Szia! – köszöntünk vissza. Jó oké, Dave változik és jó irányba ezt látjuk, tudjuk, szeretjük, de hogy egy asztalnál egyen velünk az azért kicsit fura. Szerintem mindenki így gondolhatta ugyanis elég furin néztünk rá.
- Nyugi csak 2 percig zavarok. – tette fel a kezeit védekezően. – Szóval kéne  a szombati táncvilágnapjára két háttér táncos a ki segít nekünk – itt a húgára nézett – megtanítani a koreográfiát a nézőknek.
- És mi Nancyre és Miára gondoltunk. – vette át szót Kate.
- Akkor szabadok vagyunk ugye? – nézett rám Nancy.
- Igen azt hiszem, de szerintem nem én vagyok a legjobb választás a..
- Dehogynem, jó tapasztalatszerzési lehetőség. – vágott közbe Kate.
- Nyugi nem kell, megmukkanod. – nyugtatott, vagyis próbált, Dave.
- Jó legyen, de ha lefagyok és miattam csődbe megy az egész, nem haragudhattok rám jó? – adtam meg magam.
- Nem lesz semmi baj, de legyen nem lesz egy rossz szavunk sem. – egyeztek bele.
- Jujj, de szupi ezeket úgy szeretem –furán néztünk Amandára hisz eszméletlen énekes, de táncolni azt nem tud. – nézni. – fejezte be a mondatot mire jót nevettünk.
 Az esti elalvást kicsit könnyítette a délután erősítés. Jake szerint már nagyon profik vagyunk,de ránk fér  a mozgás. Hát jó, gondoltam és nem akartam szemét lenni és kihagyni. A jobb lábon való ugrálást a bokám miatt így is mellőztem, de szerencsére nem ettek meg a többiek. Egyébként, hogy Nancy és Amanda is velem van nap mint nap, nagyon nagy erőt ad és kicsit megnyugtató, hogy nem teljesen leszek egyedül a színpadon.

 Ennek ellenére, kezdtem kicsit félni a szombat miatt. Az edzésen Nancy részletesen elmondta mi is ez a táncos dolog. Hát röviden annyi, hogy kb 2-3 ezer embernek kell megtanítani egy koreográfiát és ez guiness rekord kísérlet is egyben, de ez nem mindig a sikerül. A lényeg, hogy jól érezze magát mindenki, és minden évben olyan valaki vagy valakik tartják akiket mindenki, szeret és ismer. A fellépők vagy a „tanárok” mindig mások. 

Tehát van bennem félsz, mert nem akarok csalódást okozni a barátaimnak, szóval mindent el kell követnem, hogy ez ne történhessen meg.
 Menni fog! Jó leszel! De mi van ha mégsem? Nem menni fog! De olyan sokan lesznek! Erős vagyok! Meg tudom csinálni! Lehet el se kéne mennem! Igen holnap lemondom és akkor minden rendben lesz! Nem, ez nem jó akkor megfutamodnék, összeszedem magam és menni fog! Éhes vagyok. Mi ez , hogy jön ide?  Meg kell csinálnom és kész! Ezekkel a gondolatokkal aludtam el…