37.rész

Sziasztok!
Először is szeretném megköszöni, hogy az oldal megjelenítés elérte a 10.000-et ez valami csodálatos!!!!!!*-*<3 
Köszöönöm széépen!!!!*-*<3
Remélem mindenki túl élte az első hetet(:
És lassan mindenki megszokja az új sulit, akik új iskolába mentek, mint én is (:Na de ennyi elég is a suliból :D
Ebben a részben olvashatjátok, a már megszavazott ˇDave szemszögötˇ :)
Remélem tetszeni, fog!!^^
Gondolom már várjátok az új részt,szóval nem is fecsegek többet, jó olvasást!!(:

Forogni kezdtek a kamerák. Mivel a határidő rövid, ezért nem külön-külön vesznek illetve veszünk, fel egy jelenetet más nézőpontokból, hanem egyszerre több kamerával filmeznek. Kezdetben zavart ez a módszer, de egész hamar hozzá lehet szokni.

Mióta Molly „megfenyegetett” jóformán nem is szóltam Davehez. Molly mégis csak a film sztárja, nem tudnám elviselni ha miattam esetleg, kilépne, ezzel cserben hagyva mindenkit. Ráadásul nem úgy tűnt mintha Dave túlzottan keresné a társaságom, lehet kerültem egy kicsit. Jó igazából nagyon is elkerültem, nem bírtam a közelében lenni. Már annyira jó barátom volt, és most nagyon hiányzik. Amikor esetleg  a közelemben van, vagy egy jelenetben beszélek vele, mindig görcsbe rándul a gyomrom és hatalmas gombóc keletkezik a torkomban. Ilyenkor csak átölelném és bocsánatot kérnék amiért, elkerülöm, elhanyagolom, de aztán nem teszem.

Molly lesi minden mozdulatom, ők amolyan álompár, mindenki tudja, hogy összejöttek és a manegereik szerinte ez nagyon jó reklámfogás lesz majd a film megjelenése után is. Ami pedig a tervemet illeti, sikeresnek mondhatom, látszólag boldog vagyok és vidám. Hiába kavarognak bennem ezek az érzések, jól leplezem, egyenlőre. Most kicsit nehezebb dolgom van, mert Katenek haza kellett mennie felvenni néhány számot az új albumára, így „csak” Tom maradt nekem. Persze vele is nagyon jól kijövők, csak hát nem pótolja  legjobb barátnőmet.

- Mia jössz fagyizni? – kérdezte Tom, mikor elérkeztünk a az ebédszünethez.

- Persze, mehetünk, de most én fizetek! – jelentettem ki. Felvettem a táskám és kimentünk az utcára.

* Dave szemszöge*

Mia elment ezzel a Tommal. Komolyan nem értem, miért lóg vele ennyit? Én azt hittem jóban vagyunk, de mióta ide jöttünk szinte hozzám se szól, és folyton kerül.

- Dave kicsim, éhen halok együnk valamit. – szólt hozzám nyájas hangon Molly.

- Most nem vesznek a kamerák,és nincs itt senki.  Menj egyél egyedül. – közöltem száraz hangon.

Sértődötten hátat fordított és elindult, egyedül maradtam. Néha ki nem állhatom ezt a csajt, sőt!

Komolyan nem értem mire jó az, hogy eljátsszuk mennyire boldogok vagyunk együtt, mikor soha nem is jártunk igazán és hogy álompár? Ugyan már, kizárt, hogy azok lennék, teljesen különbözünk és semmiről nem lehet vele beszélni, kivéve ha az nincs valami köze  a divathoz.

- Ajj már! –visított fel  a „barátnőm”- tele van rajongókkal az utca és megláttak. Megígértem, hogy szólok neked, gyere ki firkants alá néhány papír fecnit és menjünk enni. – nyafogott.

- Mond lehetnél ennél – kerestem a szalonképes szavakat, ő pedig várakozva csillogó szemekkel nézett rám. –hagyjuk. – legyintettem és kimentem az ajtón, ám az utcán megtorpantam.

Mia és kint állt és mosolyogva fogadott mindenkit aki odalépett hozzá. Igen, ő bármennyi ideig képes aláírást osztogatni és fotózkodni, nem érdekli, hogy épp éhes vagy hogy nincs totál sminkben. Mikor kiléptem a kapun, egyből hatalmas sikításban törtek ki a fanok és elindultak felém. Mia is hátra fordult, mikor meglátott elmosolyodott aztán gyorsan el is kapta a fejét. Csak egy pillanat volt, de láttam, hogy előtte kicsit mögém néz. Hátra kaptam a fejem és Molly gyilkos tekintetét láttam, ahogy ingatja a fejét, ez amolyan felejtsd el mozdulat. Nem tudtam mire vélni a dolgokat,akkor még nem.

- Dave csinálhatnék veled és Mollyval egy képet? – kérdezte csillogó szemekkel egy kerekes székes kislány.

- Persze! – mosolyogtam rá és intettem Mollynak, hogy jöjjön.

- Sajnálom, de üzenetet kaptam, mennem kell! – nézett a kikapcsolt(!) telefonjára. Komolyan megáll az eszem, ő még nálam is bunkóbb, mármint a régi énemmel.

Láttam a kislány arcán a csalódottságot, mosolyogva néztem rá.

- Hogy hívnak? – kérdeztem kedvesen.

- Ester. – válaszolta szipogva.

- Nagyon szép neved van. – mosolyogtam rá. – Hova nézzek? – kérdeztem, mert általában egy barát szokott fotózni. Aztán eltört a mécses, mert akit megkért volna az épp telefonál, és látszólag nagyon elfoglalt volt, ez nem igaz.

- Most mit csináljak? – kérdeztem magamtól, amikor megjelent Mia.

- Szia, Mia vagyok! – mosolygott rá a kislányra és letérdelt elé. – Szeretnéd, hogy megcsináljam a képet? – kérdezte kedvesen.

- M-megtennéd? – szipogott a kislány.

- Természetesen. – mosolygott továbbra is és elkérte gépet, majd annyi képet csinált, hogy már semmit nem láttam a vakutól.

- Köszönöm szépen! – hálálkodott Ester.

- Bármikor. - mosolyogtam rá. Megakartam szólitani Miát, de azonnal lecsaptak rám és kezdetét vette a maratoni autógramm osztás, persze ez nekem nem teher, csak épp most, mindegy.

Fáradtam mentem vissza stúdióba,és lerogytam egy kanapéra.

- Végeztél? – kérdezte cincogó hangon Molly.

- Igen, nem mintha lenne hozzá bármi közöd – válaszoltam flegmán. – Egyébként mi volt az a nagyon sürgős dolog? – fordultam felé és felvontam a szemöldököm.

- Á semmi csak nem akartam a kis roki közelébe menni az olyan izé lett volna. – kezdte nyávogva. Elég volt, most telt be  a pohár! Még is mi az, hogy roki? Ember ő egyáltalán? Szóra nyitottam a  szám,de valaki megelőzött.

- Mit mondtál? – kérdezte az ajtóban álló Mia aki szintén totál ledöbbent, és  a mellette álló Tom is.

- Jól hallottad!

- Reméltem, hogy nem.  – kerekedett el a szeme, majd lehunyta. Ez nem jelenet sok jót, most ki fog törni, volt már alkalmam megtapasztalni. – Mond te teljesen megőrültél? Hogy mondhatsz ilyet? Nem vagy normális! Ugyan olyan ember, mint akárki más! Sőt, sokkal különb, mint egyesek. –nézett lesajnálóan rá.

- Még is, hogy merészelsz így beszélni velem? Mit képzelsz ki vagy te? – kelt ki magából Molly. – Had segítsek te egy senki vagy! – fejezte be, közbe akartam szólni, de nem volt rá alkalmam, mert Mia egyből visszavágott.

-  Senki? Még, hogy senki? Tudod mondhatod, hogy gyáva vagyok és, hogy őrült amiért hagytam, hogy irányíts és elvedd amit szeretek. De, -emelte fel a hangját – ennek most vége! Már látom milyen szörnyeteg is vagy valójába!- erre a kiejelntésre Molly megindult felé, azzal a feltett szándékkal, hogy felpofozza.

- Elég legyen, fejezzétek be! – szóltam végre közbe. – Valaki elmagyarázná mi folyik itt?

- Majd  a barátnőd elmeséli, hisz egy kapcsolat alapja az őszinteség. –mondta ki Mia és könnyezve elfutott.

Utána akartam menni, de kíváncsi voltam a mit mond erre Molly. Láttam, hogy Tom utána ered ezért vissza fordultam Mollyhoz.

- Még is mi volt ez? – kérdeztem.

- Mit’ tom én? – vágott elégedett arcot.

- Tényleg nem úgy tűnt. – vontam fel a szemöldököm.

- Tuti tudni akarod? – kérdeztem flegmán.

- Igen, és addig innen el nem mész, amíg el nem mondod mi volt ez!

- Hát jó – ült le-  Figyu, ez a csaj totál beléd van esve, és nem hagyhattam, hogy rád akaszkodjon és elcsábítson, hisz mint mondtam ő egy senki. Meg különben is én sokkal jobban illek hozzád! – felelte hisztérikusan.

 Mi, hogy mi belém van esve? Ez igaz? Meg kell őt keresnem, beszélnem kell vele! De előbb még ezt lerendezem:
- Azt majd én eldöntöm ki illik hozzám! –fordultam felé - Es Mia egyáltalán nem egy senki, ő a legcsodálatosabb lány akit valaha ismertem, és tudod mit? – néztem rá lesajnálóan. –Szeretem!!!