50.rész~ THE END

Sziasztok!!!:)

Hát ez is elérkezett, elhoztam nektek  a befejező részt!:)

Csak remélni tudom, hogy úgy sikerült ahogyan terveztem :$$ 

De még mielőtt olvasni kezdenétek, szeretnék megköszönni MINDENT!!♥

Borzasztóan jó érzés volt olvasni a kommijaitokat, és látni hogy több mint 18 ezren megnyitottátok a blogom......ez valami fantasztikus!!*-*

Na de nem húzom tovább....: )

Jó olvasást!!:)

Összeszedtem minden erőmet, vettem egy óriási lélegzetet…
- Daaaave!!!!!!!- olyan hangerővel hagyta el a számat ez a szó, mint még soha semmi. Dave megtorpant, és riadtan vette észre a vészesen közeledő autót, szerencsére még időben elugrott, majd elindult felém.
Meg könnyebbülten sóhajtottam fel. A torkom iszonyatosan fájt, és ettenetesen fáztam a decemberi hidegben, de nem érdekelt.
- Mia, te, te… - hebegett Dave.
- Szeretlek! – mondtam ki a legelső szót ami eszembe jutott. - Nem tudhatom meddig lesz még hangom, de ezt tudnod kell!! – egy könnycsepp gördült le az arcomon, a hidegben  úgy éreztem mintha ráfagyott volna.
- Tudom, Én is szeretlek! – magához húzott és szorosan megölelt. Már nem éreztem hidegnek a  levegőt, vagy kínzónak a torkomban éktelenkedő fájdalmat. Olyan érzésem támadt, mintha lebegnék. Hirtelen valami nedvesett éreztem a bőrömön, havazott. Leírhatatlan érzés volt ott állni  a hóesésben azzal az emberel akit mindennél jobban szeretek!
- Menjünk, mert még megfázol nekem! – levette  a kabátját és rám terítette. Oké lehet, hogy nem ártott volna nekem egy télikabát, de hát siettem, na.
- Így te fogsz megfázni. – mondtam rekedtes és halk hangon, de legalább a saját hangomon.
- Majd sietünk – vonta meg  a vállát és megcsókolt. Ebben a  csókban benne volt minden; a rengeteg fájdalom, tehetetlenség, remény,de  ami a legfontosabb az öröm és a szeretet!

Kezünkben egy- egy bögre forró csokival ültünk a szobám közepén és beszélgettünk. Nem tudom mennyi idő telt el azóta, hogy visszajött  a hangom, talán 3-4 óra, életem  legbeszédesebb időszaka volt az biztos,miután mindenkinek elújságoltam a „nagy hírt” nem vágytam másra, csak arra, hogy mindent bepótolhassak. 
- Mia, dr. Moss van itt – jött be Mandy.
- Ilyenkor? – értetlenkedtem, hisz már 10 is elmúlt.
- Azt mondta mindenképp megakar vizsgálni – mosolygott, majd eltűnt.
Csalódottan néztem a barátomra, de ő csak kivette  a kezemből a bögrét, majd letette az övével együtt az asztalra, majd felállt.
- Menjünk – húzott fel Dave a  földről, majd kézen fogva indultunk el a nappali felé.
Nem mondanám, hogy nálunk mindig nyugi van, vagy ilyesmi, de az a nyüzsi ami lent fogadott egyszerre volt ijesztő, ugyanakkor rettenetesen nagy öröm. 
- Hát ti még nem alszotok? – kérdeztem totál ledöbbenve, ugyanis  a nappaliban minden barátom, családtagom ott állt, ült, feküdt (inkább meg sem kérdezem Marshall  és Mike hogy kerültek az asztal alá).
- Mia, hát tényleg vissza jött  a hangod? ! – ugrott a nyakamba Kate.
Próbáltam megszólalni, de nem ment. Nem, hangommal nem volt semmi baj. Csupán nem találtam a szavakat. Ahogy ott láttam mindenkit, éreztem ahogy árad belőlük  a szeretet,  meghatódtam és nem bírtam tovább elsírtam magam.
Próbáltam minél előbb megnyugodni, hogy dr. Moss megvizsgálhasson, nem volt könnyű feladat.
- Amíg Mia megnyugszik szeretnék szólni pár mondatot – állt fel James, hálásan pillantottam fel rá, miközben helyet foglaltam barátom ölében. – Első sorban el kell mondjam rettenetesen örülök, hogy vissza tért hangod!! Viszont szeretnélek megkérni, hogy még ne tegyük hivatalossá, szeretném, ha igazán nagy meglepetés lenne! – mondta, és láttam rajta, hogy őszintén örül, bólintottam.
Végül sikerült összeszednem magam, és így dr. Mossnak nem kellet nálunk éjszakáznia.
- Rettenetesen nagy csoda, hogy visszatért a hangod – mondta csodálattal a  szemében.
- Akkor minden rendben? Énekelhetek? – tettem fel a legfontosabb kérdéseimet.
- Szerintem az lenne  a legjobb, ha még egy pár napot pihentetnéd a hangod..
- Nem pihent még eleget? – vágtam közbe durcásan, mire mindenki felnevetett.
- Jogos – bólintott a doki –legyen beszélj amennyit szeretnél. – sóhajtott mosolyogva.
- Köszönööm!! – öleltem meg, majd végig beszéltem az egész estét, és persze az éneklés sem maradt el. Hatalmas megnyugvást jelentett számomra, hogy énekhangom még mindig a  régi!

A tenyerem izzadt, a gyomrom mogyorónyi méretűre zsugorodott és  a torkomban hatalmas gombóc nőtt. Ezer éve nem énekeltem, embereknek, most pedig itt állok az X-faktor döntőjében és, mint minden egyes zsűri tag/ mentor én is készülök az utolsó, vagy épp az én esetemben első, nagy közös éneklésre. Az elmúlt hetekben titokban készültem az előadásra, újra és újra lejátszottam a fejemben miként, fog alakulni az este számtalan forgató könyvet „készítettem”.  Nem tagadom féltem, a nagy közönség nem tudja, hogy visszatért a hangom, és csak reménykedni tudok, hogy nem okozok majd nekik csalódást, és ugyanúgy fogok majd teljesíteni mint az előtt…
A nézőtér elhalkult,én jövök .  Lekapcsolták  a fényeket, a   ledfal kinyílt, még utoljára vettem egy mély lélegzetet, lehunytam  a szemem, majd a számhoz emeltem a  mikrofon és kezdtem a már jól ismert sorokat, amik minden adás végén elhangoznak.
A fények egyre csak kúsztak, először  a közönség sorait világították be, majd engem. Mikor meglátták, ki énekel mintha megfagyott volna a levegő, alig észre vehetően megremegett a hangom. A következő pillanatban csatlakozott hozzám Dave és  a többiek.  Biztatóan megfogta a  kezem egy pillanatra,  vissza tért az élet belém és  a terembe. Majd megjelentek a versenyzők is, fergeteges volt mindanyiukkal egyszerre énekelni.
 Aztán kiszúrtam a szeretteimet és barátaimat a nézőtéren. Könny szökött a szemembe. Elképesztő volt ismét ott állni a színpadon és ezreknek énekelni. Ez az amitől egy egész vagyok!
 Mindig azt mondják legyél boldog. Szerintem a boldogság az nem úgy van, hogy ha majd elérsz egy életkort , akkor onnantól kezdve úgyélsz boldogan míg meg nem halsz, hogy semmi nehézség nem lesz. Ez nem igaz.  Szerintem meg kell találni mindig azokat a dolgokat, pillanatokat amik boldoggá tesznek, amik örömet okoznak. Nem hiszem , hogy elmúlnak majd  a bajok, sőt biztos vagyok benne, hogy mindig lesznek rosszabb napok vagy akár hetek is.  Mégis mindig van kiút minden lehetetlennek  látszó helyzetből, már tudom. Sosem szabad feladni! Mindig jön egy új nap, mindig ott lesznek  a barátaink, a családunk . Ők szeretnek még akkor is ha rossz passzban vagy és rájuk bármikor, bármilyen helyzetben számíthatsz. A fontos az, hogy  történjen bármi, maradj meg annak aki vagy!
Én most itt vagyok, jó helyen, jó emberekkel, ott ahol lennem kell! Bármilyen sablonosan és  csöpögősen is hangzik, biztos vagyok benne, hogy boldog leszek velük míg meg nem halok!!♥

KÖSZÖNÖK MINDENT!!!!♥♥