25.rész

Drága orvosom, akivel annyit találkoztam az utóbbi időben. Ide-oda sétálgatott a szobában, látszott rajta, hogy nagyon gondolkozik, hogy most mi legyen. Nekem meg már kezdett az idegeimre menni, de jó kislány voltam és csendben maradtam. 10 perc után(!) csak megállt.
-  Sokat gondolkodtam, mi is legyen veled. – sóhajtott egyet. – Végül arra jutottam, hogy ilyen nehéz esettel már rég találkoztam, ha megígéred, hogy általában 5 napot mondok, de a te esetesben – beszélt össze vissza, én meg már tűkön ültem. – szóval levesszük azt a gipszet, de kérlek legalább holnap maradj nyugton és..
 Nem tudta befejezni a mondatot, mert a nyakába ugrottam.
- Köszönöm!! – kiáltottam hatalmas mosollyal az arcomon.
Az , az idő amíg levették a gipszem szinte csupán egy másodpercnek tűnt. Mikor odaértem Kevin sulijához, még mindig nagyon fel voltamdobva, bár mikor anyu kitett a kapunál kicsit meginogtam, de mit sem törődtem vele és Kevinhez rohantam.
- Nézd – mutattam fel a GIPSZ nélküli lábam – szabad vagyok!! – kiáltottam, mire Kev kicsit furán nézett rám, jó lehet, hogy kicsit hangos voltam.
 Kevinnel bementünk a plázába, mondanom se kell, fogalma sem volt mit szeretne venni. Végül választottam egy aranyos karkötőt, egész szép darab, úgyhogy remélem tetszeni fog neki.
Mandy elvitte Kevint a bulira, anyuék meg valami megbeszélésen voltam, úgyhogy úgy döntöttem, megnézek valamilyen filmet. Már épp kezdtem magam beleélni, amikor csengettek. Kicsit idegesen mentem ajtót nyitni. Legnagyobb meglepetésemre Ted és Dave állt az ajtóban.
- Hát ti? – kérdeztem csodálkozva.
- Jöttünk megnézni, hogy vagy. – vonta meg a vállát Dave.
- Bemehetünk? – kérdezte mosolyogva Ted és megindult befelé, de megállítottam.
- Köszönöm, igazán rendes tőletek, de nézzétek – mutattam fel a lábam – szabad vagyok és nincs semmi bajom. Viszont nektek programotok van ha jól tudom. – néztem rájuk.
- Igen úgy volt, hogy gokartozni megyünk, de halasztottuk. – mondta Ted.
- Miattam ugyan, nem fogjátok elhalasztani. Én jól megvagyok a filmemmel, amit félbeszakítottak. Nektek viszont kell, egy kis közös idő ha már úgy is annyit elpazaroltatok.
- De.. –kezdték.
- Nincs semmi de! Nyomás! – toltam ki őket az ajtón. – Jó szórakozást! Sziasztok! – Becsuktam magam mögött az ajtót, megvártam míg elmennek,majd befejeztem a filmemet.

*2 héttel később*

Hogy 2 hét alatt mennyi minden történhet? Rengeteg, sok dolog.  Főleg ha épp egy nagy gálaestre készülsz! Ja és ha ez még nem lenne elég, az iskola hajrá ideje is ez alatt az idő alatt van, hogy mindez mit is jelent? Röviden annyit, hogy nem elég a napi 2-3 órás próba, hol tánc, hol ének. Emellett, majdnem mindennap dolgozatot írtunk vagy feleltünk. Mára rájöttem, hogy ebben a suliban két húzós időszak van, egyszer ilyenkor november elején és április végén (ezt Kateéktől tudom). Szóval a napjaim kb úgy néztek ki, hogy haza estem, rohantam próbálni, s mikor hulla fáradtan haza értem este, még várt rám minimum 1 órás tanulás is. Volt olyan nap mikor az íróasztalomnál aludtam el! Ez a nagy hajtás nem csak engem fárasztott le hanem a csajokat is, így ebédnél rendszerint szó nélkül, szerintem nyitott szemmel aludtunk. Szegény Ninát kicsit elhanyagoltam, nem direkt, de egyszerűen nem jutott rá időm, csak vasárnap, mikor nem volt próba (mert szombaton is volt természetesen) és épp nem kellett tanulnom, akkor voltak a ruhapróbáim. Meg kell hagyni mind a 3 (!) fellépő ruhám csodálatosan szép.  Szóval úgy érzem ha ezt még egy hétig kéne csinálnom beleőrülnék.
 Szerencsére, a suliban mindenből megvan az 5-ös így békén hagynak. És a sok próbának köszönhetően már minden szám megvan! Ami nagyon nagy dolog, ugyanis csak 15 nap múlva (igen visszaszámolok, már nagyon félek) lesz az élő adás. A sztár fellépőkkel még nem tudtak próbálni a táncosok és a vokalisták sem, mivel ők majd az előadás előtt 1-2 nappal jönnek meg. Viszont már minden készen áll a fogadásukra. Emellett ami még fontos ezalatt az idő alatt történt az, az, hogy Ted és Dave újra legjobb haverok, és Dave megfogadta az ígéretét és egy teljesen új ember lett, persze csakis jó értelemben. Aminek mindenki örül. Tehát összességében jól elfáradtam, de azt hiszem boldog vagyok és minden jól megy. Anyuék azóta nem veszekednek, most is épp színházba vannak. Ez az első péntekem, hogy itthon vagyok 8-kor és nincs semmi dolgom, úgyhogy azt hiszem, alszok egy nagyot.
 Reggel anyu nagyon fel volt dobodva.
- Jó reggelt, milyen volt az színház? – kérdeztem mosolyogva.
-  Jaj, valami elképesztő! – kezdett mesélni köszönlés nélkül, de nem bántam annyira belelkesedet, hogy nem szóltam közbe. Öntöttem magamnak egy csésze teát és leültem az asztalhoz és úhy hallgattam. – és előadás után bemehettünk hozzájuk, és képzeld meghívtam őket ebédre. – ennél a mondatnál félre nyeltem és köhögni kezdtem. – Jól vagy?
- Persze, persze. – mondtam. Hát igen anyuéknál már csak így megy, tetszik nekik valaki előadás és meghívást kapnak ebédre, amin persze kötelező a részvételem, így jobban belegondolva csoda milyen kevesen tudják, ki vagyok.
  Miután megreggeliztem, felmentem a szobámba, ahol Kevint találtam. Tanácstalanul lóbálta meg a matek füzetét. Segítettem neki házit érni mikor végeztünk már 11.59 volt, nem gondoltam, hogy időbe jönnek, de azért átöltöztem. Épp a fürdőben készülődtem, mikor csengettek, gondoltam, majd anyu kinyitja.
- Mia gyere kicsim, megjöttek a vendégeink. – szólt fel anyu.
- Megyek - szóltam vissza.
Sietve lementem a lépcsőn és a napaliba legnagyobb döbbenetemre Ted  és Marshall állt!
- Ő itt Mia a kislányunk. – mutatott be apa.
- Sziasztok! – köszöntem mosolyogva,de csak Marshall köszönt vissza asszem Ted sokkot kapott.
- Ted miniden rendben? – kérdeztem félve.
- Ti ismeritek egymást? – tette fel a kérdést apu  szúrós szemmel.
- Igen, egy osztályba járunk. – adtam az apa számára megnyugtató választ, majd vissza fordultam Tedhez. -  Biztos jól vagy? Elég sápadtnak tűnsz, hozzak egy pohár vizet?
- Nem. Nekem most mennem kell elnézést, de elfelejtettem valamit. – mondta majd kirohat. Először nem tudtam mit csinálja, végül utána mentem. Az udvaron értem be.
- Ted mi a baj? – kérdeztem.
- Mi  a baj? Hazudtál nekem Mia! Emlékszel, mikor megkérdeztem te vagy-e  a lányuk és azt mondtad szemrebbenés nélkül. hogy nem?! – tört ki belőle.
- Igen, azért mondtam ezt mert nem szeretem ha úgy kezelnek, mint a „Star kislányt”. Senki nem tudja ki vagyok. – válaszoltam.
- Senki? Na persze, rajtam kívül mindenki tudja a suliban, csak te nem vetted észre! ÉN vártam mikor mondod el, de úgy látszik neked, nem elég fontos a barátságunk, hogy ilyenekbe beavass.
- Az egész suli. – megakadtam ennél a mondatnál. – Én nem is tudtam. - hebegtem
- Nem csoda hisz te semmit nem veszel észre! – mondta. A szemeim kikerekedtek és úgy bámultam rá.
- Ezt nem értem. – nyögtem ki végül.
- Mindegy, hagyjuk már úgy sem számít. – mondta majd, sarkon fordult és elment. Próbáltam mondani valamit,de egy szó se jött ki a számon. A gyomrom görcsbe rándult és hatalmas gombóc nőtt a torkomban. Észre sem vettem, mikor Marshall kijött.
- Hol van Ted? – kérdezte. Megráztam a fejem összeszedtem magam és válaszolta.
- Nem tudom miért, de megharagudott és elment. – mutattam a az egyre távolodó Ted alakja után.
- Tényleg nem tudod? - vonta fel a szemöldökét.
- Nem, fogalmam sincs. – mondtam tanácstalanul.
- Hát akkor én sem mondhatok semmit, erre magadtól kell rájönnöd. Viszont nekem most mennem kell. A szüleidnek azt mondtam, haza kell mennünk, mert elfelejtettük, hogy ma jön a nagyi. Nem hinném, hogy bevették, de nem szóltak semmit. Most megyek megnyugtatom a tesóm, te pedig kérlek gondolkozz el rajta. – mondta majd ott hagyott.
 Én gyorsan berohantam a házba, egyenesen a szobámba és becsuktam az ajtót, majd neki dőltem.
Ezt én nem értem? Mi az, hogy mindenki tudja? Miért nem csodálja, hogy nem vettem észre? Mit kell átgondolnom? A fenébe is mit kéne észrevennem?! Ilyen és ezekhez hasonló kérdések kavarogtak a fejemben. Eközben a gombóc egyre nagyobb és nagyobb lett, míg végül elsírtam magam.
- Én már semmit sem értek. - suttogtam és lerogytam a földre és bár nem akartam, de elkezdtem zokogni. Ted az egyik legjobb barátom nem akarom elveszíteni!