Ugyanis Davet húztam, ez volt a lehető legrosszabb lehetőség.
Stacy visított, és párcserét követelt. Mondjuk szívesen cseréltem volna vele,
mivel Ted-et húzta. Dave „Ezzel kell mindenhol mutatkoznom?!” hozzászólásával
végleg leírta magát. Nem mintha többet vártam volna tőle, így nem is vettem
magamra. A többi lány is csalódott volt, bár ezt jobban palástolták, mint
egyesek.
- Jól van, jól van- csitított minket Mr.Brain. – Párcsere nincs! Pont az a lényeg, fejlesszétek az együttműködő, illetve az alkalmazkodó képességetek. Az iskola minden diákja párokba rendeződik a héten, így a tanórák is eszerint lesznek megtartva. Kérek mindenkit viselkedjen rendesen. – ezt valószínűleg már csak én hallottam, mert mindenki zsongott. –Khhm -köszörülte meg torkát az ofő- a párok a következőek; Stacy és Ted, Ramona és Marshall, Dina és Rob (mindenki csak így hívja), Julie és Jake, Kate és Mike, és végül Mia és Dave. Jó szórakoz.. – Ekkor kicsengettek és mintha rakétából lőtték volna ki az osztályt, mindenki a folyosóra özönlött.
Mivel az egész suli ott dekkolt, így hát én is kimentem, Kate mellett álltam meg aki kicsit piros volt.
- Mi a baj?- kérdeztem, kicsit megijedtem.
- Semmi, csak. - hebegte. Na, ez egy nagyon ritka pillanat amikor Kate-nek nem jönnek a szavai.
- Nincs semmi baja, csak bele van zúgva Mike-ba- közölte nemes egyszerűséggel Amanda.
- Sss- csitította Kate- még valaki meghallja!
- Ja, és ez persze titok- csatlakozott Nancy is.
- Igen titok úgy hogy örülnék, ha nem ordítanátok világgá.
Épp meg akartam szólalni amikor Stacy és a sleppje lépett oda hozzánk.
- Amelia, mégis, hogy képzelted Dave-t húzni? -visított, mire az egész folyosón néma csend támadt és mindenki minket nézett. Remek, másra sem vágytam.
- Nem tehetek róla, hogy őt húztam- védekeztem bár hangom inkább volt suttogás, mint normális emberi hang.
- Nem tudom, hogyan csináltad, de tuti direkt volt!- majd közelebb lépet- ne feledd, rajtad tartom a szemem. – közölte, majd becsörtetett a terembe. Én meg sem bírtam szólalni ekkora égést.
Csengettek így hát mi is bementünk a terembe a többiek után.
Épp készültem elsüllyedni, amikor Susan belépett. Jól van, mivel ez a párok hete, ma kettesével fogtok énekelni. – mondta- elsőként legyen, mondjuk Kate és Mike.
Kate-ék kimentek. Majd rövid gondolkozás után David Getta-Gettin over you-ja mellet döntöttek. Nagyon jól csinálták, és ahogy észrevettem Mike-nak is tetszik Kate. Mikor véget ért a szám hangos taps tört ki, tényleg klassz volt.
Remélem, nem kerülünk sorra. Imádkoztam.
- Rendben, nagyon jó volt- dicsérte meg őket Susan is- a következő páros pedig Julie és Jake.
Ez az megúsztam, gondoltam magamban. Nem kellet volna ugyanis utána mi jöttünk. Majdnem szívrohamot kaptam, amikor meghallottam a nevem.
- Mit szeretnétek énekelni?
- Énekeljék Enrique Iglesias és Nicole Scherzinger Heartbeat-jét - hangzott Stacy válasza, bár senki sem kérdezte.
- Hm.. az jó lesz- nyugtázta a tanárnő így hát nem volt más választásunk, énekelnünk kellett.
Kis híján hánytam, végül vettem egy mély levegőt és remegő kézzel és lábbal, de elkezdtem énekelni.
Láttam Dave arcán mennyire nem akarja, de Susan-nak nem mondhatott nemet. Így hát ő is rákezdett. Meglepően passzolt egymáshoz a hangunk. Szerintem ezt mások is észrevették, mert amikor végeztünk nagyobb tapsot kaptunk, mint Kate-ék. Ennek örültem, Dave-t nem nagyon izgatta, csak leült a helyére és benyomta a zenét (pedig még óra volt).
Én is visszamentem a padomhoz, Mike-tól kaptam egy pacsit útközben. Ted megveregette a vállamat, szóval legalább nekik tetszet gondoltam és leültem. Az óra további része hamar eltelt, talán mert nem idegeskedtem. Tesin röpiztünk Ramonát eltalálta egy labda. Kicsit megszédült. Ezért Mr. Jones lekísérte az orvosiba, mi meg mehettünk öltözni. Matekon Mrs. Robinson kiosztott két teljes lapnyi feladatot, amit órán nem sikerült meg csinálnunk az házi marad. Minden pár más-más papírt kapott. Így is lehet értelmezni a páros hetet.
- Akinek nem lesz meg holnapra az egyest kap. - jelentette ki, majd kiment a teremből.
Nekem mázlim volt ugyanis csak 2 feladat maradt, nem úgy, mint a többieknek. Dave lapja totál üres volt, hát rólam tuti nem másolja le, pedig gondolom ezt tervezte.
Ebédnél ez beigazolódott. Épp Kate-t szívatták Nancyék, mikor oda jött az asztalunkhoz.
- Hé, „eM”. Írd má’ le a telószámod, hogy tudjalak hívni a házik miatt.
- Oké -fogtam egy tollat és szép nagy számmokkal írni kezdtem egy szalvétára, majd a kezébe nyomtam és visszafordultam az asztalunkhoz. Mikor már halló távolságon kívül esett Nancy megkérdezte:
- Te tényleg megadtad a telószámod?
- Dehogy is az egy pizzéria száma volt, isteni ott a pizza- mondtam kicsit elmélázva. Mire mindenkiből kitört a nevetés.
Színjátszó körön ismételten, majdnem elájultam, mikor megkaptuk a feladatot; társastánc. És ha ez még nem lenne elég, az első sorba kellett állnom Dave mellé. Egyébként a tánc maga nem is ment olyan rosszul, igaz ma még csak egyedül tanultuk az alapokat (ehhez mondjuk nem tudom miért kellett előre mennem). Viszont, hogy holnap mi lesz velem, na, azt nem tudom.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

- Sziasztok!- köszöntem, mikor hazaértem.
- Szia Mia- köszönt Mandy - anyukádéknak el kellett menniük egy megbeszélésre, és engem is elhívott Linda barátnőm. Ugye nem baj, ha egy kicsit egyedül hagylak Kevinnel.
- Dehogy is, jól megleszünk, mulass jól. – kicsit bántott, hogy anyuék nincsenek itthon, de örültem annak, hogy Mandy szórakozik egy kicsit, hiszen nagyon ritkán jár el.
Kevin valami számítógépes játékkal játszott és úgy tűnt nagyon bele van merülve, ezért nem zavartam. A matekkal gyorsan végeztem, így zenét hallgattam. Épp egy Katy Perry számot énekeltem, amikor Kevin benyitott.
- Mia ehetek gumicukrot vacsira?- nézet rám boci szemekkel.
- Mi?- nem igazán értettem
- Gu-mi-cu-kor – ismételte meg.
- Nem ehetsz gumicukrot vacsorára! Mindjárt rendelek pizzát. – mondtam.
- Oké, nem olyan jó mint a gumicukor, de jó. – nyugtázta, majd visszament a virtuális világába.
Már tárcsáztam a számot, de ekkor megcsörrent a telefonom…

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése