44.rész

Sziasztok!:)
Meghoztam nektek az új részt, ami remélhetőleg elég nagy meglepetést tartogat és elég izgalmasra sikeredett:$$
Remélem tetszeni fog és nincs tele hibákkal:$$$
Jó olvasást!:)♥♥

*Dave szemszöge*



Néztem ahogy eltolják Miát, egy ideig még láttam azokat a barna szemeket, majd becsukódtak. Az orvosok felgyorsítottak, egymás szavába vágva magyaráztak, majd az egyikük felém fordult és a mellkasomra tette a kezét:
- Sajnálom, ide nem jöhet be! Foglaljon helyet a váróban – adta ki az utasítást, majd a  társai után ment és becsapta előttem az ajtót.
Dermedten álltam az ajtó előtt.  Mozdulni sem tudtam, csak mikor egy nővér kedvesen megkért, hogy menjek el, mert útban vagyok. Bementem a váróba és lerogytam egy székre. Üres tekintettel bámultam előre. Nem tudtam, vagy talán nem  is akartam gondolkodni.  Tudtam az agyam egyből szörnyű dolgokat kreálna, azonban ezt nem hagyhattam. A zsebem folyamatosan rezgett, de nem vettem róla a tudomást. Kizártam mindent, és mindenkit. Semmit nem értettem a beszélgetésekből, csak a zajt hallottam.
James a recepciósnak magyarázott igen hevesen, másik kezével pedig folyamatosan telefonált. Mellettem egy kislány megállás nélkül zokogott, egy asszony épp egy műtőből kilépő sebésszel  ordított, majd a karjaiba omlott és zokogott.
Eszembe jutott, mikor apu meghalt mennyit sírtam én is. Mennyire egyszerű is lenne, csak sírni és hagyni, hogy az ár sodorjon magával.
De ezt most nem tehetem! Ha Mia felébred nem láthatja a kisírt szemeimet, még megrémülne és azt hinné valami baj van. Pedig nincs baj!
-  Ugye? Ugye nincs semmi baj? – kérdeztem magamtól.  Nem lehet semmi gond! Hiszen néhány órája még olyan boldog volt! Mia erős lány, a legerősebb akit valaha ismertem.
- Mr. Hamilton! – jött oda hozzám az az orvos aki nem is olyan rég még megállított.
- Igen – szóltam halk rekedtes hangon.
- Mondja ugye Mia rendbe jön? – kérdezte meg helyettem is James.
- Minden bizonnyal a kisasszony alig egy héten belül felépül és nem lesz semmi baja. Még időben elkaptuk a baktériumot ami megtámadta a szervezetét, most antibiotikumot kap. Pár nap és haza is mehet. – ismertette a doktor úr a körülményeket.
- Ez remek! – vidultam fel egyből. – Bemehetek hozzá?
- Persze, de még valószínűleg néhány órát aludni fog. – húzta mosolyra az orvos a száját.
James még beszélt vele valamit, de azt már nem hallottam, mert mint akit kilőttek már Mia mellett is voltam. Egy nővér még beállította az infúziót, majd kiment a szobából, így egyedül maradhattam Miával.
Oda húztam az ágya mellé egy széket. Hihetetlenül gyönyörű volt még így is, hogy korházi gépek vették körül és infúziócső éktelenkedett a karján.
Megfogtam a kezét és figyeltem. Néztem ahogy egyenletessé válik a légzése. Kisimultak a vonásai, még így is mintha mosolygott volna. Olyan volt, mint egy angyal.
Angyali szem, angyali száj, angyali természet és angyali hang. Talán az utóbbit szeretem benne mindközül a legjobban.
 Emlékszem mikor először énekeltem vele, egyből tudtam, hogy Ő más mint a többiek. Aztán kezdtem megismerni.  Egy ideig borzalmasan idegesítőnek tálaltam, majd láttam milyen jóba lett mindenkivel. Elkezdtem figyelni, és egyre jobban megkedveltem. Mikor  a parkban megfogadtam, hogy a megváltozom csakis azért volt, hogy vele lehessek.  Mindent elkövettem annak érdekében, hogy megváltozzak és újra az az ember lehessek akire büszkék lehetnek a szüleik és  mikor ez sikerült, jó volt újra elégedetten a tükörbe nézni.
Mia kibékített Teddel a legjobb barátommal, és közelebb hozott a húgomhoz, aki már nagyon hiányzott.  Mikor Ő a közelemben van érzem, hogy élek. Egyszerűen nem tudom, képtelen vagyok rá, lehelten még csak elképzelni is. Én nem tudok Mia nélkül élni!
Akaratlanul is legördült egy könnycsepp az arcomon majd mielőtt jött volna  többi James lépett be az ajtón.
- Rendben mindent elintéztem, kiírtam  twittere, hogy minden rendben ezzel megnyugtattam a rajongókat. Már csak a szüleit nem tudtam elérni. – mesélte mivel ügyködött, nem mintha fontos lenne számomra most, igazából ez egy kicsit sem érdekelt, de hálás voltam, hogy intézkedik helyettem és ezt nem rója fel nekem.
- James – néztem fel rá – Elintéznéd, kérlek? – nyújtottam felé a telefonom amin 62 (!) nem fogadott hívás volt.
- Persze, már intézkedem is – mondta a  füléhez emelte  telefont és már ott sem volt.
Napokig elnéztem volna Miát, de idővel át kellett adnom a helyem az érkezőknek.
Kate, Nina, Mike, Ted, Nancy, Amanda, Marshall és még Mandy és Kevin is eljöttek meglátogatni. Egyedül a szülei nem voltak sehol, nem lehet őket elérni.
- A látogatás időnek vége, kérem menjenek haza! – szólt az egyik nővér.
- Rendben – mondta Kate, elbúcsúztak, majd elindultak kifelé. A nővér sürgetően nézett rém, de megráztam a fejem:
- Én maradok! – szögeztem le.
- Legyen – sóhajtott – de ne legyen láb alatt! – utasított, majd ki ment  a  szobából.
Visszaültem a helyemre, lehajtottam a  fejemet az ágyra, rákulcsoltam az ujjaimat az övéire és úgy csodáltam tovább életem szerelmét.
Egyszer csak a Mia egyik keze megemelkedett, megmarkolta  a láncát amit tőlem kapott és kipattant a szeme.
- Doktor úr jöjjön! Mia felébredt! – kiáltottam.


*Mia szemszöge*

Csodáltam az előttem elterülő tengert. A kékes zöld vize hol beljebb, hol kijjebb kúszott a homokos parton. Éreztem a homok puhaságát a talpam alatt. Beszippantottam a tenger sós illatát. A fejemet a nap felé fordítottam, ami magabiztosan bukott alá ezzel varázslatos színekkel árasztva el az egész partot. Az ég narancssárga, vörös és egy kevés rózsaszínben pompázott. Végignéztem magamon, egy csodálatos fehér ruhában álltam, a hajam lágy hullámokban omlott az egyik vállamra és egy hatalmas, de ízléses virág volt beletűzve.
Elindultam. Egyenesen mentem, élveztem a tájat magamba szippantottam a biztonságot,  a szépséget és mindent amit ez  a hely nyújtott.  Egyszer csak Dave körvonalait pillantottam meg. Rohanni kezdtem és a nevét kiabáltam. Boldog voltam.
Ám ahelyett, hogy egyre közelebb és közelebb kerültem volna hozzá és az öleléséhez. Ő egyre inkább csak távolodott. Rohanni kezdtem, de nem értem utól, esélyem sem volt. Eltűnt.
Kétségbe esetten kaptam a nyakláncomhoz, majd kipattant  szemem.

- Doktor úr jöjjön! Mia felébredt! – kiáltotta Dave, majd vissza is tért mellém.
Rámosolyogtam, majd hagytam hogy az orvosok megvizsgáljanak. Mikor végeztek szóra nyitottam  a szám, de nem jött ki rajta hang.
Megrémültem, de az orvos megnyugtatott:
- Nyugodjon meg, valószínűleg csak kiszáradt a torka hozok egy pohár vizet.
- Köszönöm – tátogtam, majd Dave felé fordultam és teljes szívemből rámosolyogtam.

A napok elteltével renget látogatóm érkezett. James végül a szüleimet is elérte, persze nem győztek bocsánatot kérni amiért nem tudtak rögtön ide jönni.  Sosem voltam egyedül, nem hagyták, hogy unatkozzak. Néha kicsit túlságosan is  babusgattak de nem bántam. Megnyugtattam a rajongóimat, mondanom sem kell borzalmasan jól esett a rengeteg  szeretet amit tőlük kaptam. Egyszóval minden rendben volt.
Vagyis majdnem minden. Ugyan is  a hangom nem jött vissza és ez kezdett nagyon aggasztóvá válni. Először adtak nekem egy hetet, majd mikor a határidő elteltével sem jött ki hang a számon, elvittek kivizsgálni.

- Ne aggódj minden rendben lesz! – nyugtatgatott Dave aki elkísért az orvoshoz.
Bólintottam és adtam, neki egy puszit. Nincs nála nagy lelkűbb barát, komolyan. Lesi minden mozdulatomat, ugyanakkor nem kezel úgy, mint egy haldoklót és én ennek nagyon örülök.
- Mia- szólt ki az orvos és láttam a szemén, hogy nincsenek jó híre. Megragadtam Dave kezét és besétáltam az orvosi szobába.
Igazam lett. Valóban nem voltak jó híre, sőt! Azt mondta elment a hangom és elég valószínű, hogy soha sem jön már vissza!
- Hogy érti azt, hogy 90%? – vitatkozott Dave az orvossal – Az nem 100%! Szóval azt ajánlom tegyen meg mindent amit tud vagy különben…
Nem hallottam hogyan folytatja, elhalkult körülöttem a világ. Le kellet ülnöm. Képtelen voltam feldolgozni, azt hogy néma legyek. Ez azt jelentené, hogy nem énekelhetek többet. DE ez lehetetlen. Most indult be az énekesnői karrierem. Holnap debütál az első filmem. Végre, végre jól érzem magam a bőrömben. Boldog vagyok ott ahol vagyok. Szeretem azt amit csinálok.
 Vagyis, csak szerettem. Most viszont, képtelen leszek mindezt feladni. Könnyek törtek ki belőlem,a  gyomrom görcsbe rándult és a szívem szúrni kezdett. Éreztem, hogy valamit elvesztek. Ebben a pillanatban meghalt egy részem, egy nagyon nagy részem!