Az út a kórházig rövid volt, és csöndes. A kórterembe
nagyon sokan voltak.
- Nagyon sokan vannak, majd holnap visszajövünk. - mondtam és elindultam a kijárt felé. Illetve csak indultam volna ugyanis két oldalról támaszkodtam Amandára és Nancyre, nekik viszont nem nagyon tetszett az ötletem.
Amíg a lányok segítségével leültem egy székre, addig Kate elmondta a recepciósnak, hogy mi történt és lapot lobogtatva jött oda hozzánk.
- Tessék, ezt ki kell töltened- nyomta a kezembe a lapot. - És a 39-es a sorszámunk. - nézte meg a másik kis lapocskát ami a kezében volt.
- Vajon most hányadik van benn?- kérdezte Amanda. Nem sokkal később egy nővér lépet ki a vizsgáló ajtaján.
- 18-as sorszámú Emily Stenford, kérem, jöjjön. – mondta, Emilynek valószínűleg a kezével történhetett valami ugyanis felnyögött, amikor a nővér véletlenül hozzá ért.
- Még csak a 18-as van benn, nyugodtan mennyetek haza. – mondtam, mire eléggé értetlenül néztek rám.- ígérem, nem szökök meg.
- Nem, arról szó sem lehet, nem hagyunk itt! - jelentette ki Nancy.
- Semmi képp!- kontrázott Amanda is .
- Ha én elmegyek akkor „megölöm” a bátyámat szóval mindenképp maradok. – tette hozzá Kate is és láttam rajta, hogy nagyon ideges. Egyfolytában fel s alá járkált.
- Kate, nyugi nem lesz semmi bajom.
- Már, hogy lennék nyugodt , mikor a - nem írnám le milyen szavakkal illette a bátyját. – tehet az egészről.
- Igazad van, de ne aggódj, majd kitalálok én valami frappáns „büntetést”. –mondtam.
- Biztos? – nézett rám.
- Teljesen, bízhatsz bennem- majd összedörzsöltem a kezem, ezen persze jót mosolygott mindenki. – Viszont kérlek, ülj, le vagy legalább állj meg, mert kezdek teljesen elszédülni.
- Persze, bocsi. –egyezett bele, majd leült a mellettünk lévő székre.
- Nekem fel kéne hívnom anyuékat, mert nem valószínű, hogy vacsira hazaérek.
- Lökött – mondta Nancy és kicsit meglökött. Elő halásztam a telefonomat a zsebemből és bepötyögtem anyuék számát. Váratlanul belesípolt a telóm a fülembe, annyira megijedtem, hogy véletlenül orrba vágtam Amandát, ahogy eltartottam a fülemtől.
- Jézusom, ne haragudj! Jól vagy? – kérdeztem aggódva.
- Persze, nyugi nem tört el az orrom, azt hiszem. Meg amúgy is itt vagyunk a balesetin, szóval nagy bajom nem lehet.
- Igaz, ne haragudj, annyira béna vagyok.
- Semmi gond már kezdem megszokni. - és most ő lökött meg. Ezen megint jót nevettünk, szerintem nem nagyon találkozott még a recepciós ilyen jó kedvű „betegekkel”, ugyanis nagyon furán nézett ránk. Mivel anyáék nem vették fel, ezért Mandy-t hívtam. Kicsengett, ezért csendre intettem a lányokat, majd nagy levegőt vettem és mesélni kezdtem.
- Szia Mandy, ne ijedj meg.. – nem hagyta, hogy végig mondjam
- Mia, úristen mi történt jól vagy?
- Nincs semmi bajom, táncon ráestem a bokámra. Szerintem nem súlyos – ennél a résznél rosszalló tekinteteket kaptam a lányoktól- Jake is azt mondta, valószínűleg csak meghúzódott.
- Értem és hol vagy most? Orvos látott már?
- Kate, elhozott a balesetire, még nem kerültem sorra csak gondoltam felhívlak, mivel még rengetegen vannak előttem és nem tudom mikor érek haza.
- Melyik kórházban vagytok oda megyek. – jelentette ki idegesen.
- Nem kell ide jönnöd, mondtam, hogy jól vagyok és itt van velem Amanda és Nancy is, nem lesz semmi bajom. Mardj otthon Kevinnel és kérlek hívd fel anyáékat, mert most foglalt és ki kéne kapcsolnom a telefonom..
- Rendben, maradok és hívom őket, amilyen hamar csak lehet.
- Köszönöm.
- Mindenképpen hívj, ha megtudsz valamit, és vigyázz magadra!
- Megígérem.
- Köszönöm, szia.
- Szia. – köszöntem el, majd kikapcsoltam a telefonom és eltettem. Már vagy egy 1 órája vártunk a sorunkra, mikor kezdtem elaludni. Azonban Nancy hirtelen ötlettől vezérelve, felpattant és kijelentette, hogy hoz egy magazint. Ez még nem is lett volna olyan meglepő, csakhogy az ő vállán feküdtem és ahogy felállt én eldőltem. Kicsit meglepődtem, mikor rájöttem, mi történt, hangos nevetésben törtem ki és velem együtt Katy és Amanda is. Nancy épphogy viaszért, mikor nyílt a vizsgáló ajtaja. Ha a nővér nem mondja a nevemet, nem is vettem volna észre. Nagy lendülettel felállattam, ugyanis meg feledkeztem a lábamról, mivel sikerült úgy helyezkednem, hogy egyáltalán ne fájjon. Sajnos a bokámat nem lehet átverni, így ugyanazzal a lendülettel huppantam vissza a székre, mint amivel megindultam.
- Hát ez így nem fog menni- mondta nevetve Kate és átkarolt bal oldalról, másik oldalamra Nancy támogatott fel.
- Köszönöm csajok – mosolyogtam, hihetetlen nagy boldogság tudni, hogy ilyen barátnőim vannak.
Végül nagy nehezen eljutottunk a kórteremig.
- Jó napot!- köszöntünk illedelmesen az orvosnak és asszisztensének.
- Sziasztok, lányok – köszönt az orvos. Miközben az vizsgáló „asztalra” segítettek a lányok, az asszisztens elkérte a lapomat és begépelte az adataimat.
Amanda eléggé elsápadt, nem is csodálom tipikus orvosi szag/illat terjengett az egész szobában. Nancy kézen fogta, majd bocsánatot kért és kimentek a folyosóra, még Amanda elájul. A doktor úr megvizsgálta a lábam. Néhány mozdulat eléggé fájt, de nem szóltam semmit, nem akartam, hogy Kate-nek még jobban lelkiismeret furdalása legyen. Hiába mondom neki, hogy nem tehet róla, nem érdekli.
- Valószínűleg el van törve a lábad, ezért felküldelek a röntgenre. Amint megvannak a felvételek, soron kívül bejöhettek eleget vártatok már. - mondta dr. Black
- Rendben, köszönjük. – válaszoltam, majd Kate segítségével kibotorkáltam a folyosóra.
- Na mit mondtak? – támadt le Nancy.
- Felküldtek a röntgenre, Amanda, hogy van? –mondtam.
- Elment a mosdóba, de már itt is van.
- Bu – mondta Amanda és megveregette a vállamat. A lányokkal felmentünk az emeletre. Szerencsére nem kellet várnunk, egyből bemehettünk. Így 20 perc múlva ismét bent álltunk a vizsgálóba és vártuk az eredményt…
- Nagyon sokan vannak, majd holnap visszajövünk. - mondtam és elindultam a kijárt felé. Illetve csak indultam volna ugyanis két oldalról támaszkodtam Amandára és Nancyre, nekik viszont nem nagyon tetszett az ötletem.
Amíg a lányok segítségével leültem egy székre, addig Kate elmondta a recepciósnak, hogy mi történt és lapot lobogtatva jött oda hozzánk.
- Tessék, ezt ki kell töltened- nyomta a kezembe a lapot. - És a 39-es a sorszámunk. - nézte meg a másik kis lapocskát ami a kezében volt.
- Vajon most hányadik van benn?- kérdezte Amanda. Nem sokkal később egy nővér lépet ki a vizsgáló ajtaján.
- 18-as sorszámú Emily Stenford, kérem, jöjjön. – mondta, Emilynek valószínűleg a kezével történhetett valami ugyanis felnyögött, amikor a nővér véletlenül hozzá ért.
- Még csak a 18-as van benn, nyugodtan mennyetek haza. – mondtam, mire eléggé értetlenül néztek rám.- ígérem, nem szökök meg.
- Nem, arról szó sem lehet, nem hagyunk itt! - jelentette ki Nancy.
- Semmi képp!- kontrázott Amanda is .
- Ha én elmegyek akkor „megölöm” a bátyámat szóval mindenképp maradok. – tette hozzá Kate is és láttam rajta, hogy nagyon ideges. Egyfolytában fel s alá járkált.
- Kate, nyugi nem lesz semmi bajom.
- Már, hogy lennék nyugodt , mikor a - nem írnám le milyen szavakkal illette a bátyját. – tehet az egészről.
- Igazad van, de ne aggódj, majd kitalálok én valami frappáns „büntetést”. –mondtam.
- Biztos? – nézett rám.
- Teljesen, bízhatsz bennem- majd összedörzsöltem a kezem, ezen persze jót mosolygott mindenki. – Viszont kérlek, ülj, le vagy legalább állj meg, mert kezdek teljesen elszédülni.
- Persze, bocsi. –egyezett bele, majd leült a mellettünk lévő székre.
- Nekem fel kéne hívnom anyuékat, mert nem valószínű, hogy vacsira hazaérek.
- Lökött – mondta Nancy és kicsit meglökött. Elő halásztam a telefonomat a zsebemből és bepötyögtem anyuék számát. Váratlanul belesípolt a telóm a fülembe, annyira megijedtem, hogy véletlenül orrba vágtam Amandát, ahogy eltartottam a fülemtől.
- Jézusom, ne haragudj! Jól vagy? – kérdeztem aggódva.
- Persze, nyugi nem tört el az orrom, azt hiszem. Meg amúgy is itt vagyunk a balesetin, szóval nagy bajom nem lehet.
- Igaz, ne haragudj, annyira béna vagyok.
- Semmi gond már kezdem megszokni. - és most ő lökött meg. Ezen megint jót nevettünk, szerintem nem nagyon találkozott még a recepciós ilyen jó kedvű „betegekkel”, ugyanis nagyon furán nézett ránk. Mivel anyáék nem vették fel, ezért Mandy-t hívtam. Kicsengett, ezért csendre intettem a lányokat, majd nagy levegőt vettem és mesélni kezdtem.
- Szia Mandy, ne ijedj meg.. – nem hagyta, hogy végig mondjam
- Mia, úristen mi történt jól vagy?
- Nincs semmi bajom, táncon ráestem a bokámra. Szerintem nem súlyos – ennél a résznél rosszalló tekinteteket kaptam a lányoktól- Jake is azt mondta, valószínűleg csak meghúzódott.
- Értem és hol vagy most? Orvos látott már?
- Kate, elhozott a balesetire, még nem kerültem sorra csak gondoltam felhívlak, mivel még rengetegen vannak előttem és nem tudom mikor érek haza.
- Melyik kórházban vagytok oda megyek. – jelentette ki idegesen.
- Nem kell ide jönnöd, mondtam, hogy jól vagyok és itt van velem Amanda és Nancy is, nem lesz semmi bajom. Mardj otthon Kevinnel és kérlek hívd fel anyáékat, mert most foglalt és ki kéne kapcsolnom a telefonom..
- Rendben, maradok és hívom őket, amilyen hamar csak lehet.
- Köszönöm.
- Mindenképpen hívj, ha megtudsz valamit, és vigyázz magadra!
- Megígérem.
- Köszönöm, szia.
- Szia. – köszöntem el, majd kikapcsoltam a telefonom és eltettem. Már vagy egy 1 órája vártunk a sorunkra, mikor kezdtem elaludni. Azonban Nancy hirtelen ötlettől vezérelve, felpattant és kijelentette, hogy hoz egy magazint. Ez még nem is lett volna olyan meglepő, csakhogy az ő vállán feküdtem és ahogy felállt én eldőltem. Kicsit meglepődtem, mikor rájöttem, mi történt, hangos nevetésben törtem ki és velem együtt Katy és Amanda is. Nancy épphogy viaszért, mikor nyílt a vizsgáló ajtaja. Ha a nővér nem mondja a nevemet, nem is vettem volna észre. Nagy lendülettel felállattam, ugyanis meg feledkeztem a lábamról, mivel sikerült úgy helyezkednem, hogy egyáltalán ne fájjon. Sajnos a bokámat nem lehet átverni, így ugyanazzal a lendülettel huppantam vissza a székre, mint amivel megindultam.
- Hát ez így nem fog menni- mondta nevetve Kate és átkarolt bal oldalról, másik oldalamra Nancy támogatott fel.
- Köszönöm csajok – mosolyogtam, hihetetlen nagy boldogság tudni, hogy ilyen barátnőim vannak.
Végül nagy nehezen eljutottunk a kórteremig.
- Jó napot!- köszöntünk illedelmesen az orvosnak és asszisztensének.
- Sziasztok, lányok – köszönt az orvos. Miközben az vizsgáló „asztalra” segítettek a lányok, az asszisztens elkérte a lapomat és begépelte az adataimat.
Amanda eléggé elsápadt, nem is csodálom tipikus orvosi szag/illat terjengett az egész szobában. Nancy kézen fogta, majd bocsánatot kért és kimentek a folyosóra, még Amanda elájul. A doktor úr megvizsgálta a lábam. Néhány mozdulat eléggé fájt, de nem szóltam semmit, nem akartam, hogy Kate-nek még jobban lelkiismeret furdalása legyen. Hiába mondom neki, hogy nem tehet róla, nem érdekli.
- Valószínűleg el van törve a lábad, ezért felküldelek a röntgenre. Amint megvannak a felvételek, soron kívül bejöhettek eleget vártatok már. - mondta dr. Black
- Rendben, köszönjük. – válaszoltam, majd Kate segítségével kibotorkáltam a folyosóra.
- Na mit mondtak? – támadt le Nancy.
- Felküldtek a röntgenre, Amanda, hogy van? –mondtam.
- Elment a mosdóba, de már itt is van.
- Bu – mondta Amanda és megveregette a vállamat. A lányokkal felmentünk az emeletre. Szerencsére nem kellet várnunk, egyből bemehettünk. Így 20 perc múlva ismét bent álltunk a vizsgálóba és vártuk az eredményt…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése