38.rész

Ki rohantam, egyenesen Mia szobája felé vettem az irányt. Meg kell neki mondanom! Túl sokáig vártam már eddig is. Mióta belépett az életembe tetszik. És mióta jobban megismertem, ez átalakult szerelemmé. Még sosem voltam igazán szerelmes, nem tudom milyen érzés lehet. Azt viszont tudom, hogy
mikor belép valahova, vagy meglátom, megszűnik a világ. Csak rá figyelek, lesem minden mozdulatát. Oké ez nyálasan hangzik, de ha egyszer így van, nem tehetek róla, teljesen megőrjít.  Amikor mosolyog az olyan varázslatos és á. Beszélnem kell vele, most azonnal!
Befordultam a folyosóra, és megtorpantam. Beslisszoltam egy oszlop mögé és onnan néztem az eseményeket. Ott volt ő és Tom, ez igazán nem is meglepő, de aztán Mia felé hajolt és megcsókolta. Megfordult velem a világ. Elkéstem. Mit is hittem, Mia mindig is csak barátként kezelt. Ó hogy az a *******.  Ezt nem hiszem el. Elvesztettem, hiányzik nagyon. Legalább, mint barát lenne mellettem. De nincs, valamiért haragszik és nem tudom miért. Ezt elszúrtam, de nagyon.
Csalódottan indultam vissza. A lift épp akkor ért oda, valaki elrohant mellettem. Csak akkor vettem észre, hogy Mia volt az, mikor már becsukódott a lift ajtaja.





*Mia szemszöge*                                                                                              


Fogalmam sem volt, honnan volt ehhez bátorságom. Viszont amit Molly tett, mondott, az egyenesen felháborító volt! Még is ki képes ilyesmire? Letöröltem a könnyeimet, és bezártam magam mögött az a szobaajtómat. Felkúsztam az ágyra, és nekidőltem a falnak.
Ugye,jól tettem amit tettem? Hiszen ha most Molly kilép, a filmnek annyi. Ugye nem lép ki? Már csak 2 jelenetet kell leforgatni. Nem, nem, nem! Megkeresem, beszélnem kell vele!
Felpattantam, és elindultam az ajtó felé. Miután, megtaláltam a kulcsot, ami valahogy kiesett a zárból, hatalmas lendülettel, és eltökéltséggel nyitottam ki az ajtót.
- Jézusom! – kiáltottam fel, ugyanis egyenesen Tomnak nyitottam, aki ettől elvesztette az egyensúlyát és hanyatt esett.  – Jól vagy? Nagyon fáj? Ne haragudj! – kezdtem és leguggoltam mellé.
- Vérzik? – kérdezte és felém fordította  a fejét.
- Hadd nézzem – hajoltam közelebb. – Mázlid van, nem törtem el az orrod. – mosolyodtam el.
- Vicces. – mondta cinikusan, de már ő is nevetett.
- Tényleg ne haragudj!- szabadkoztam, miközben felhúztam.
- Nyugi semmi bajom, de hova indultál ilyen határozottan? – kérdezte.
- Hát izé- sütöttem le a szemem, mert már nem voltam olyan magabiztos – Mollyhoz – suttogtam.
- Tessék? – emelte meg a fejem – Nem értettem tisztán – nézett rám felvont szemöldökkel.
- Tudom, tudom, de most rohannom kell- fordultam meg-szia!-  kiáltottam még vissza.
Éreztem, hogy Tom nem helyesli, hogy Mollyhoz futok, és igaza volt, d e ez most nem rólam és  a méltóságomról szólt. Itt sokkal többről van szó, emberek kemény munkája mehet a semmibe, ha nem teszek valamit! Ugye? Ugye, tényleg így van?
Beszálltam a folyosó végén lévő liftbe, lassan csukódott az ajtaja. Azonban  a egy kis résen megláttam Dave döbbent és egyben csalódott arcát.
- Da.. –kezdtem, de nem jött ki hang  a számon, az ajtó becsukódott.
Miért volt csalódott, talán Molly összeveszett vele? Miattam? Túl durva lettem volna? Nem! Igazam volt! Ebben az egyben biztos vagyok!
A lift megállt. Kiszálltam belőle, és egyenesen Mollyval találtam szemben magam. Egy kisírt szemű Mollyval. Hirtelen valami egészen furcsa érzésem támadt.
- Molly, minden rendben? Jól vagy? – kérdeztem.
- Nem ,nem vagyok jól, ha tudni akarod! – felelte hisztérikusan és félre lökött.
- Tudod én csak kedves akartam lenni. – néztem rá. – Látom ez veled szemben nem működik. – mondtam hidegen. – Viszont-tettem a kezem a becsukódó liftajtó közé.- beszélnem kell veled!
- Mit akarsz? Nem aláztál még meg eléggé? – hisztizett. Beléptem, a liftbe és megnyomtam az a gombot, amitől megáll a lift. Nos, ez először jó ötlenek tűnt, aztán rájöttem, hogy lehet, hogy ő nem tud elmenni, de én sem! Na mindegy.
- Először is nem aláztalak meg – kezdtem.
- Aha persze. Mond már mit akarsz? – vetette oda flegmán.
- Csak meg szeretnék bizonyosodni arról, hogy nem csinálsz hülyeséget. Vagyis, hogy, nem mész el az utolsó jeleneteke felvétele előtt. – néztem rá, és jó ez kicsit így hülyén hangozott, de meg kellet tudnom.
- Meg nyugodhatsz nem vagyok olyan amatőr. – nézett rám lesajnálóan.
- Rendben. – bólintottam, majd megint megnyomtam a gombot. A következő emeletnél Dave szállt be a liftbe. Indultam már kifele, mikor Molly fellökött és kiviharzott a liftből.
- Áú! – szisszentem fel. Az ajtó becsukódott mire felkeltem, ketten maradtunk a liftben. Csak ő és én.
- Jól vagy? – kérdezte.
- Persze, semmi bajom. – mosolyogtam rá. Aztán hátat fordítottam neki és vártam, benyomtam a gombot, miszerint a következő szinten kiszállok. Borzalmasan hosszúnak és kínosnak tűnt ez a néhány másodperc. Majd a lift megugrott és minden elsötétült. A hirtelen mozdulattól elveszett az egyensúlyom és hátra estem, egyenesen Davenek.
- Ne haragudj. - mondtam, majd kiszabadítottam magam. Egész hamar visszanyertem az egyen súlyom, elővettem a mobilom, hogy azzal világítsak  a korom sötétben.
- Mit csinálsz? – kérdezte Dave.
- Megkeresem a segélyhívó telefont – mondtam, mintha ez teljesen magától értetődő lenne. - Ez lesz az! – benyomtam a gombot és vártam, hogy valaki felvegye, de semmi. Itt ragadtunk. – Oké, - mentem  az egyik sarokhoz és a falnak támasztottam a fejem – nem esek pánikba. – nyugtatgattam magam.
Dave mellém ült és megszorított a kezem.
- Nem lesz semmi baj. – mosolygott. Vagyis azt nem tudom, hogy mosolygott- e mert semmit nem láttam, de  a hangjából erre következtettem. Az érintésére felrepültek a hasamba olyan galád módon befurakodó lepkék, ezért kicsit elhúzottam tőle, mire felém fordult. (Ennyit azért ki szúrtam a sötétben is.) Most ő vette elő a telefonját,ide oda ugráltak  az ujjai rajta, majd világosság töltötte be  a helyet.
- Elmondanád végre mi bajod van? – nézett egyenesen a szemembe, de olyan csalódott tekintettel, hogy elfordítottam a fejem.
- Nekem nincs semmi bajom. – kamuztam.
- Aha persze. – vágta rá. – Én azt hittem barátok vagyunk – nyelt egyet - de mióta itt vagyunk, úgy viselkedsz, mintha nem is ismernél! – csattant fel, jogosan.
- Ez nem igaz én csak – kezdtem, de tudtam, hogy nagyon is igaza van. viszont ha elárulom Mollyt akkor véget vethetek a kapcsolatuknak, És bár valahol nem is olyan mélyen ezt mindennél jobban szeretném, nem tehetem. – Ez bonyolult – mondtam végül.
- Gondoltam. – mondta.
- Mi te tudod? – néztem rá, mert ezt az egy szót úgy mondta ki mintha mindent pontosan tudna.
- Igen – bólintott, fájdalmas arckifejezés ült ki az arcára. Molly biztos elmondott neki mindent és ezért sírt. De akkor most azt is tudja, hogy bele vagyok esve. Vagy csak annyit tud milyen gyenge voltam és hagytam magam befolyásolni.
- Sajnálom – nézetem rá, mire rám nézett- én el akartam mondani, csak féltem, hogy akkor meg haragszol, vagy megbántalak.
- Azzal bántottál meg, hogy elkerültél – mondta komolyan és fájdalmasan.
- Ne haragudj én csak..
- Figyelj, nem kell magyarázkodnod – sóhajtott egyet – úgy látom Tommal jól elvagytok és gratulálok nektek – nyelt, majd folytatta – tényleg. – erőltetett magára egy mosolyt.
- Tessék? Hogy én és Tom? – néztem rá döbbenten. Ő tényleg azt gondolja, hogy mi ketten együtt? Akkor Molly nem mondta el neki.
- Igen, jártok tudom. Már nem kell titkolnotok.
- Nem, nem, nem. – nevettem fel kínosan. – Tom csak a barátom, nem járunk.
- Mi? – nézett rám totálisan ledöbbenve. – De hát annyit vagytok együtt és az előbb én láttam, vagyis azt hittem, hogy. – hebegett össze vissza.
- Azért vagyok sokat vele, mert jófej. És különben is meleg. – nevettem – És ami az előbbit illeti, hát izé. Majdnem betörtem az orrát, mert neki nyitottam az ajtót. – gondolkoztam el és kicsit zavarba jöttem.
- Oké, – mosolyodott el ő is. – de ha nem jártok, miért kerülsz?
- Molly miatt. – csúszott ki a számon.
- Ezt meg hogy érted. – nézett rám felvont szemöldökkel.
- Olyan jól passzoltok egymáshoz. Nem akartam bezavarni, útban lenni. – sütöttem le  a szemem. – És első este mikor itt voltunk hallottam, hogy azt mondod Katenek, hogy szereted. - szerintem mikor ezt kimondtam, már egy ráknál is vörösebb lehettem. Dave nem válaszolt azonnal, szerintem visszaemlékezett arra  a beszélgetésre.
- Szóval hallottad, hogy Molly nevét mondom? – kérdezte komolyan, de éreztem, hogy belül mosolyog.
- Igazából a nevet nem hallottam pontosan. – nem hittem, hogy ennél lehetek vörösebb is, de sikerült.
- Értem. – bólintott és közelebb hajolt és suttogni kezdett. – Akkor a te nevedet mondtam. – olyan halk volt, hogy alig halottam. Lehet, hogy nem is ezt mondta, viszont a testem megremegett és a hasamban valami vadul repdesni kezdett. A föld elindult alattam. Szó szerint, ugyanis visszajött az áram. A lift elindult lefelé.