14.rész

Az egyik lány földön feküdt és fölötte egy másik, dühös lány állt. Kis kör alakult ki körülöttük.
- Még is mi történt? – szaladtam oda gyorsan a földön fekvő lányhoz, már ahogy a gipszem engedte.
- Azt merte mondani Davre, hogy unalmas.
- És te erre meg ütötted?- néztem rá nagyra tágult szemekkel. – Már ne is haragudj, de te nem vagy normális. – jelentettem ki.
- Mi van? Te is akarsz egyet? – jötte felém a csaj.
- Tessék?
- Lányok elég! – jött oda Rich. És segített felállnia a lánynak. Elkísértük a padkához, én gyorsan el „szaladtam”egy pohár vízért és leültem mellé. Szegény lány már zokogott. Az egész épületben néma csend honolt és mindenki minket nézet, de ez most cseppet sem érdekelt. Nagyon dühös voltam, már értem minek a testőr.
-  Kérlek, most hagyd el a plázát. –legnagyobb meglepetésemre, ezt nem Rich hanem Dave mondta. Láttam, hogy a lány köpni, nyelni nem tudott annyira meglepődött.
- De hát én..
- Megütöttél egy ártatlan lányt, ez a viselkedés nem méltó az én rajongóimhoz. – mondta Dave higgadtan és a fejével az ajtó felé biccentett. A lánynak elkezdetek folyni a könnyei, majd sietősen távozott.
- Jól vagy? – jött oda a lány másik oldalára Dave.
- Izé, én.. – szegény nagyon meg volt illetődve, csak hebegett habogott össze- vissza.
- Figyelj!- fordultam Davehez. - már nincsenek sokan, amíg te itt végzel, én elkísérem őt a mosdóba. hogy rendbe tudja szedni magát.
- Hát jó, de biztos, hogy jól vagy? – kérdezte Dave még egyszer a rajongójától. A lány csak bólogatni tudott.
- Fel tudsz állni?- néztem a lányra.
- P-persze.- nézett rám hálás tekintettel. Vicces látványt nyújthattam, ahogy a gipszelt lábbal próbáltam támogatni egy lányt. Röpke 10 perc alatt már meg is nyugodott a lány.
- Köszönöm, a segítséget. Nina vagyok. – mondta Nina.
- Igazán nincs mit. Én Mia vagyok. Mit gondolsz, mehetünk? – néztem rá mosolyogva.
- Igen, már jól vagyok. Amúgy honnan ismered Davet?
- Osztálytársak vagyunk. – próbáltam kedvesen mondani.
- Értem. – ez úgy hangzott mintha nem erre a válaszra számított volna, de nem firtattam a kérdést.
Mire vissza értünk már az utolsó lánynak dedikálta a „nap sztárja”.Meg vártuk amíg végeznek, majd mi is odamentünk.
- Jobban vagy már? – kérdezte Dave aggódva, érdekes volt így látni, nem gondoltam volna róla.
- Igen, sokkal. – láttam Ninán, hogy kezd elpirulni, e jót mosolyogtam.
- Bocsánatot kérek az ő nevében is, nem tudom, hogy jutott ilyen hülyeség az eszébe. – szabadkozott Dave.
- Te nem tehetsz róla. – mondta Nina halkan, kezdett rákvörös lenni. A romantikus pillanatot a hangosan korgó hasam törte meg.
- Ne haragudjatok. - néztem rájuk. – Lehet mégis csak ennem kéne egy kis popcornt.
- Jajj, nem akarlak feltartani titeket. –nézet rám olyan furán Nina, nem igazán értettem, de a hasam megint meg mordult. – Kaphatnék egy autógrammot és képet? – nézet rá Davre.
- Persze,  ez csak természetes.
Amíg ők a dedikálással voltak elfoglalva addig én ki ürítettem az adomány üveget. Szép kis összeg gyűlt össze végül.
- Mia, csinálnál egy képet Rich nagyon béna. – szólt Dave.
- Hé nem bántani azt aki védi a formás kis popódat. – viccelődött Rich, legalábbis próbált. Mosolyogva csináltam néhány képet, majd eltettem a pénzt.
- Akkor én megyek is. Sziasztok! – mondtam.
- Merre mész? –kérdezte Nina. Elmagyaráztam neki, a rövid kis útvonalamat, mire felderült az arca.
- Ott lakok a szomszédodban, tegnap költöztünk oda. – fülig ért Nina szája.
- Tényleg, nem is vettem észre.
- Persze, mert előre be volt rendezve a hát így nem sok cuccot hoztunk. – mondta mosolyogva.
- Értem, akkor megyünk együtt? – kérdeztem, kedves lánynak tűnt.
- Persze!
- Akkor, ezt megbeszéltük. Sziasztok! – köszöntem el, majd elindultunk haza. Kicsit lassú tempót diktáltam, de Nina nem szólt érte. Elmondtam neki, hogy ráestem a lábamra és ezért tört el. Ő szerette ezt  a „hamis” Davet nem akartam össze törni az álmait. Jól elbeszélgettünk az úton.
  Otthon már mindenki aludt mire haza értem. Ránézetem az órámra, már 10 óra is elmúlt. Amilyen gyorsan csak tudtam lezuhanyoztam és lefeküdtem. Nagyon álmos voltam, de a hasam nem hagyott aludni. Így kénytelen voltam lemenni a konyhába és enni valamit.

Reggel, nagyon nehezen kászálódtam ki az ágyból. Végül nagy nehezen, felkeltem és lementem a nappaliba. Anyuék már nagyban reggeliztek mikor letámolyogtam a lépcsőn.
- Szia, kicsim! Jól vagy? – kérdezte anya aggódva. Mivel nem akartam, hogy nagyon aggódjon le rendeztem ennyivel:
- Nincs semmi bajom, csak rosszul aludtam.
- Remélem, nem leszel beteg, mert holnap este egy vacsora keretében, meg tartanánk az utolsó egyeztetést a gálaesttel kapcsolatban. Örülnénk, ha te is el tudnál jönni.
- Nem lesz semmi bajom, ott leszek. – mondtam mosolyogva, majd megreggeliztem. Mire átöltöztem, már Kate dudált is. Komás fejjel lebotorkáltam, majd elköszöntem mindenkitől. Örültem, hogy Kate el tudott vinni, mert a lábam még mindig fájt egy kicsit. Útközben elmeséltem Katenek mi történ tegnap este. Nagyon meglepődött a csaj kirohanásán. Szerencsére ez nem megszokott nyugtáztam magamban. Mivel a dedikálásnak vége így nem volt különösebb okom gépezni, ezért úgy határoztam alszok egyet. Épp találtam egy kényelmesnek mondható pozíciót, amikor az ofő belekezdett.
- Gyerekek ma van a páros hét utolsó napja! – erre hirtelen feléledtem, nem kell többet Dave közelében lennem. – Ma színjátszó körön kiválasztjuk ki  a legjobb páros. Mindenki előadja a koreográfiát, amit a héten tanultatok,  és a végén szavazunk. – már kezdtem megörülni, hogy nem kell az egész suli előtt szerepelnem. Ám Mr. Brain még nem fejezte be…..