21.rész

-  Jöttem bowlingozni. – közölte Dave nemes egyszerűséggel.
- Felőlem, de ez itt a mi pályánk! – látszott Teden, hogy egyre ingerültebb.
- Csak nem zavarok? – mosolygott gúnyosan.
- Bármenyire is furcsa, de igen nagyon is ZAVARSZ! – jelentette ki Ted majd farkas szemet néztek. Hosszú kínos másodpercek teltek el, míg végül Dave fogta magát és elindult a bárpult felé.
Kis ideig csend volt aztán Kate szólt, hogy mehet tovább a játék. Hát igen hiába testvére, tudja mennyire, de mennyire bunkó is tud lenni néha és az igazat megvallva senki nem hívta.
Végül nehézkesen, de belejöttünk a játékba. Kb. egy óra múlva teljesen kimelegedtem úgyhogy, elmentem üdcsiért. Persze senki nem figyelt rám amikor kérdeztem kinek mit hozzak annyira játszottak.
Azért gondoltam rájuk és miután leadtam a hosszas rendelést vártam, hogy elkészüljön a házi limonádém (a képe remek).
- Én ezt nem értem, engem mindenki bír. – szólalt meg hirtelen Dave. Észre se vettem, hogy még itt van, látszólag bántotta a dolog.
- Tudod, szerintem ez cseppet sem igaz, vagyis csak félig. – elegyedtem vele szóba ma már másodszor, érdekes.
- Figyelek, mert fogalmam sincs, mit tudsz amit én nem.
- Sok mindent, de most nem ez a lényeg. – láttam, hogy elfintorodik, de jó kedvemben voltam úgyhogy folytattam. – Az úgy nevezett haverjaid 90%-a nem téged az embert, hanem a sztárt „bírják”. A maradék 10% aki a TE barátod volt, azt sikeresen elüldözted magad mellől, hiszen a menőknek, sok, de nem igaz barátjuk van általában és ebbe te is bele tartozol. – nyögtem ki egy szuszra. Vártam egy kicsit, de nem reagált, csak bambán nézett maga elé, látszólag gondolkozott (ami igen ritka). Idő közben elkészült a limonádém és visszaindultam a társaságunkhoz. Szó szerint megrohamoztak és persze hálásak voltak amiért, gondoltam rájuk. Mivel nekem kezdett fájni a lábam ( hivatalosan is utálom a gipszet!!!) így cseréltem Ninával aki eddig a füzetébe firkálgatott.
- Megnézhetem? – néztem rá boci szemekkel. Kicsit tétovázott végül odaadta nekem a füzetet. Oké, visszavonom kifejezetten nem firkálgatott! Hanem alkotott, nem is akárhogy elképesztően szép, sőt gyönyörű ruhákat rajzolt. Ráadásul tiszta ötletesek voltak, még soha nem láttam ehhez hasonlókat, de nagyon tetszettek.
Vidáman néztem a többiek játékát. Egyszer körbenéztem és amikor a pulthoz értem Dave már nem volt ott, nem mintha hiányozna, csak elszántnak tűnt, mindegy.
- Mia, gyere, mert még így is csúfosan vesztésre állunk! – kérlelt Amanda. Nem kellet kétszer mondani. A végére egész jól belejöttem, annyira, hogy 1-szer taroltam is. Természetesen Mike szerint tuti csaltam, de végül is éljeneztek egy darabig.
 Este 10-kor értem haza, hulla fáradtan. Köszöntem anyunak aki épp olvasott valamit. Gyorsan lefürödtem és egy hosszú és fárasztó nap után pillanatok alatt elnyomott az álom.
 Reggel eszméletlen izomlázzal keltem. Mint egy élőhalott levánszorogtam a lépcsőn. Jó lehet kicsit rájátszottam azzal, hogy minden lépésnél felnyögtem. Miután nehézkesen felöltöztem,  belestem Kevinhez aki még mindig aludt!
Összeszedtem minden erőmet, hogy ne nevessem el magam, ugyan is őrült csikizésbe kezdtem.  Először felháborodott és átfordult a másik oldalára, majd mikor közöltem, hogy el fog késni kipattantak a szemei. Én nevetve ment ki a szobájából és még akkor is mosolyogtam, amikor beültem Kate mellé a kocsiba. Elmeséltem neki mi történ persze ő is jót derült rajta.
 A suli nagyon unalmas volt,nem történ semmi érdekes ebédig. Ott is „csak” annyi, hogy láttam amikor Dave félre hívja Tedet és beszélgetnek. Egy ideg furcsán mábultam őket aztán visszafordultam az asztalhoz, mert el kellet döntenem, hogy kék vagy rózsaszín legyen Nancy holnapi edző cucca.
- Nekem mindegy. – vontam meg a vállam. – Amúgy miért olyan fontos,  hogy miben mész?
- Mert nem. Na mondj már egy színt, mert a te szavazatod számít. – nézett rám sűrgetően.
- Nem tudom milyen ruháról van szó, mert…- kezdtem, de Kate közbe szólt.
- Az isten szerelmére csak mondj egy színt!
- Oké, akkor legyen a kék.
- Köszönöm. – mondta Kate és Nancy egyszerre, ezen persze jót nevettünk.
 A délután próba hamar elrepült. Nagyon jól éreztük magunkat, egyre inkább kezdtem feloldódni. És már egész fesztelenül énekeltem a végére. Ami nagyon nagy szó az esetemben! A dalom valami fenomenális! Teljesen eltalálták a hangszínem, meg mindent. Szóval elégedetten feküdtem be az ágyba.
A pénteki nap fő eseménye a délutáni próba volt. Nagyjából mindenkit megismertem és  bár a gipszemre való tekintettel nem tudtam táncolni azért figyeltem nagyon mikor hova kell állnom. Mivel még nem voltak meg a hivatalos vissza jelzések a sztár fellépőktől, ezért az én számomra (de furcsa ezt kimondani) kezdték megtanulni a koreográfiát, s mivel amit lekerül ez az idegesítő izé, (ami alatt már rettenetesen viszketett a lábam) nekem is meg kell tanulnom, ezért természetesen nem hagytam ki a próbát. Nancy egyébként nagyott alkotott egyből kiszúrták és előre állították! Bár nem csináltam semmit mégis hullafáradtan estem be az ágyamba.
 A szombat jól indult, átmentem Ninához vacsiig ott is maradtam. Nagyon jót beszélgettünk, és megengedte, hogy meglessem a műalkotásait.
- Sziasztok! – köszöntem mikor fél 9- kor haza értem.
- Mia mégis mit képzelsz? Megmondtam, hogy 9-re legyél itthon! – förmedt rám anyaköszönés nélkül.
- De hát még csak 8.40 van. – mondtam megszeppenve.
- Még feleselsz is?
- Anya nem értem mi a bajod, hol van apa?- néztem köbe, de sehol nem találtam.
- Apád úgy döntött nem tisztel meg a jelenlétével. – mondta mikor nyílt az ajtó.
Apa lépett be rajta és hát, hogy is fogalmazzak. Finom szólva anya nem fogta vissza magát. 2 órán keresztül veszekedtek, teszem hozzá üvöltve. Elképesztő dolgokat vágtak egymás fejéhez. Milyen mázli, hogy Kevinék elutaztak tegnap.
Hiába próbáltam bármit, nem is figyeltek rám. Legalább 50 féle képen próbálkoztam, de semmi. Kezdtek könnyek csorogni az szememből, de elszántan letöröltem, még pedig én nem sírok! Még csak az kéne, hogy lássák, milyen gyenge vagyok, azt már nem!De,mikor már engem is be akartak vonni nem bírtam tovább, betelt a pohár. Még is hogy van az, hogy mikor szólok, nem figyelnek, de ha valamelyikőjüknek igazat kell adnom akkor jó vagyok. 3 órás veszekedés után megelégeltem a hallottak fogtam magam felöltöztem (ami persze fel sem tűnt nekik) fogtam a táskám és kirohantam az ajtón egyenesen a sötét éjszakába….

Részlet

Sziasztok!!

Ezer milló bocsánat, de nem lettem kész :/ 

Viszont kárpótlásul hoztam egy rövidke részletet!!:)

"- Én ezt nem értem, engem mindenki bír. – szólalt meg hirtelen Dave. Észre se vettem, hogy még itt van, látszólag bántotta a dolog.
- Tudod, szerintem ez cseppet sem igaz, vagyis csak félig. – elegyedtem vele szóba ma már másodszor, érdekes.
- Figyelek, mert fogalmam sincs, mit tudsz amit én nem.
- Sok mindent, de most nem ez a lényeg. – láttam, hogy elfintorodik, de jó kedvemben voltam úgyhogy folytattam. – Az úgy nevezett haverjaid 90%-a nem téged az embert, hanem a sztárt „bírják”. A maradék 10% aki a TE barátod volt, azt sikeresen elüldözted magad mellől, hiszen a menőknek, sok, de nem igaz barátjuk van általában és ebbe te is bele tartozol. – nyögtem ki egy szuszra. Vártam egy kicsit, de nem reagált, csak bambán nézett maga elé, látszólag gondolkozott (ami igen ritka). Idő közben elkészült a limonádém és visszaindultam a társaságunkhoz. Szó szerint megrohamoztak és persze hálásak voltak amiért, gondoltam rájuk. Mivel nekem kezdett fájni a lábam ( hivatalosan is utálom a gipszet!!!) így cseréltem Ninával aki eddig a füzetébe firkálgatott.
- Megnézhetem? – néztem rá boci szemekkel. Kicsit tétovázott végül odaadta nekem a füzetet. Oké, visszavonom kifejezetten nem firkálgatott! Hanem alkotott, nem is akárhogy elképesztően szép, sőt gyönyörű ruhákat rajzolt. Ráadásul tiszta ötletesek voltak, még soha nem láttam ehhez hasonlókat, de nagyon tetszettek.
Vidáman néztem a többiek játékát. Egyszer körbenéztem és amikor a pulthoz értem Dave már nem volt ott, nem mintha hiányozna, csak elszántnak tűnt, mindegy.
- Mia, gyere, mert még így is csúfosan vesztésre állunk! – kérlelt Amanda. Nem kellet kétszer mondani. A végére egész jól belejöttem, annyira, hogy 1-szer taroltam is. Természetesen Mike szerint tuti csaltam, de végül is éljeneztek egy darabig.
 Este 10-kor értem haza, hulla fáradtan. Köszöntem anyunak aki épp olvasott valamit. Gyorsan lefürödtem és egy hosszú és fárasztó nap után pillanatok alatt elnyomott az álom."

Figyelem!!

Sziasztiok!!
Felhívnám mindenki figyelmét, hogy ma van a az utolsó határidő a Jelentkezésre J (stilszerűen éjfélig J )
Kérek szépen mindenkit  akit érdekel ez a dolog az jelezze nekem valahogyan, köszönöm J
A jelenetet, részletet szerdáig kell „leadni” J
UI: Várhatóan ma lesz új rész.

20.rész

A szavak egymás után hagyták el a számat, és énekeltem. Sosem gondoltam volna, hogy sikerül, de végül 3 percnyi sötétséggel elértem a célom. Ugyanis végig csukva volt a szemem, nem hittem, hogy ez lehetséges, de a félelmem nagyobb volt mintsem kinyissam a szemem. Mikor végeztem óvatosan kinéztem az ablak mögül. Minden arcon döbbenetet láttam. Ez nem tetszett, kezdtem egyre idegesebb lenni. Mi van, ha nem tetszett nekik? Akkor mindennek annyi. Jaj!
 Félve nyitottam ki az ajtót és lassan kiléptem a közönségemhez. Néhány kínosan csendes másodperc után, Kate törte meg a csendet. Vagyis a nyakamba ugrott.
- Fantasztikus voltál! – mondta boldogan. Mire legnagyobb meglepetésemre mindenki helyeslően bólogatott. Ezután kicsit elpirultam, de vettem egy mély levegőt és figyeltem az eseményeket.  A délután további részében beszélgettünk a dalomról, illetve énekeltem Katékkel és kiválasztottuk azt a slágerüket, ami legjobban passzol a hangunkhoz. Mivel először Davvel kell majd duetteznem a showban, most is mi kezdtünk. Kate bátorítoan mosolygott és láttam mikor énekelünk a „mesteremberek” összesúgtak, nem tudtam ez jó vagy rossz, de végülis nem állítottak le szóval igyekeztem nem foglalkozni vele.  Mikor Katel énekeltünk az teljesen más volt. Nagyon sokat hülyültünk és még a kockafüggő bátya is rajtunk nevetett. Így igazán viccesre sikeredett a délután.
- Jólvan, mivel ma mindennnel végeztünk, holnap szabadnapotok lesz, és majd csütörtökön folytatjuk. – mondta Jacob. – Most pedig menjetek pihenjétek ki magatokat. Sziasztok. – köszönt el.
- Viszlát! – köszöntünk mindannyian és haza mentünk. Otthon gyorsan bekaptam valamit, lezuhanyoztam és már aludtam is.
  Reggel nehezen keltem ki az ágyból, de végül csak elkészültem.  Kate már várt rám, mikor kiléptem az ajtón.
- Szia! – köszönt.
- Hello! - köszöntem vissza és beültem a kocsiba.
- Arra gondoltam mivel a mai délután szabad elmehetnénk bowlingozni. Na, na mit szólsz?- nézett rám csillogó szemekkel.
- Hát, nem is tudom, fogok én tudni rendesen játszani?
- Persze, jó buli lesz.
- Oké, – adtam be a derekam. – kik jönnek még?
- Nancy, Amanda, Marshall, Ted, Rob és természetesen Mike. – sorolta fülig érő vigyorral az arcán.
- Nina? őt is meg kellene hívni nem?
- Igen ez jó ötlet, de akkor páratlanul leszünk, na de majd megoldjuk valahogy. – mondta és beindította a kocsit. Mivel nem akartam csendben utazni, ezért bekapcsoltam a rádiót. Épp  Katy Perry- Part of me című száma ment. Imádom ezt a számot úgy, hogy Kate meghallgathatta az előadásomban.  Amikor befordult a suli parkolójába még javában énekeltem, szerencsémre senki nem hallott meg, így nyugodtan befejeztem a számot. A délelőtt nyugisan telt. Az első szünetben felhívtam Ninát, hogy elhívjam, nagyon örült a meghívásnak és természetesen eltud jönni. Hazaérve gyorsan átöltöztem és megbeszéltem Mandyvel a délutánt. Megkért, hogy menjek el Kevinért, mivel neki pakolnia kell, mert a hétvégére elutaznak az egyik ismerőséhez. Gyorsan átöltöztem és elindultam Kev sulija felé, gondoltam mivel gyalog megyek elviszem megsétáltatni Candyt. Mivel nagyon siettem átvágtam a parkon, észre sem vettem mikor szabadította ki magát Candy a hámból.
- Candy! – kiáltottam utána. Nem nagyon zavarta a kutyámat, hogy épp eszeveszetten próbáltam utána futni, persze ez gipszben több mint lehetetlen volt. Már vagy húszadszorra kiabáltam a kutyám nevét, de még mindig nem állt meg. Végre utolértem, bár ne szaladt volna el.
- Jobban is vigyázhatnál rá Miss Tökély. – mondta Dave gúnyosan, miközben Candyt simogatta.
- Vicces. –mondtam. – Visszakapom a kutyám?
- Nem. – mondta nemes egyszerűséggel.
- Tessék?- kerekedtek ki a szemeim.
- Megmentettem az életét, akár egy kocsi is elüthette volna.
- Itt? – néztem körbe. – Ide nem jöhetnek be kocsik.
- Jó akkor, egy bicikli.
- Kétlem.
- Mindegy a lényeg, hogy nem kapod vissza.
- Dave, ne csináld, már nem lehetsz ennyire gyerekes.
-  Hmm egy új jelző. – gondolkodott el. Kezdett nagyon felhúzni, nem értem mire jó ez. Ráadásul késésben vagyok.
- Oké, mit akarsz? – kérdeztem sóhajtva.
- Nem tudom, még kitalálom.
- Jó gondolkozz csak, add vissza a kutyám, mert már így is késésben vagyok.
- Ne siettess, el kísérlek addig kitalálok valamit.
- Azt se tudod hova megyek.
- Igaz. Hova mész?
- Az öcsémért,gondolom, oda inkább nem jönnél mivel könnyen felismerhetnek.
- Mondd, neked mindig igazad kell, legyen?
- Igen, és most légyszíves add vissza Candyt. – nyújtottam felé a kezem.
- Ilyen hülye nevet. – adta vissza (végre) nevetve.
- Nekem tetszik vontam meg a vállam. – és elindultam.
- Neked is szia! – kiáltott utánam.
- Hello! – mondtam vissza se nézve.  Út közben jól leszidtam Candyt amiért elszökött. Kevin már várt rám a suli előtt. Haza felé elmeséltem neki miért is késtem. Persze mondanom se kell, hogy kinevetett. Szerintem egyáltalán nem volt  vicces, na mindegy. Alighogy beléptem az ajtón már csengettek is. Kate nyitott be.
- Szia! Mehetünk? – kérdezte.
- Persze. – mondtam kicsit durcásan.
- Mi a baja? – kérdezte Kevintől.
- Csak a bátyád. – rendezte el ennyivel és már el is rohant, szerintem gumicukorért, de ez most mellékes. Kate furcsán nézett rám, kénytelen voltam neki is elmesélni mi történt. Először próbálta átérezni a helyzetemet, majd belőle is kitört a nevetés. Hát ezt jól megkaptam.
 Duzzogva mentem be a pályára, csak én nem találom ezt viccesnek. Nem értem. Épp ezen agyaltam amikor valaki a nyakamba ugrott.
- Áú.- kiáltottam fel.
- Jajj, ne haragudj. – sajnálkozott Ted.
- Ha megígéred, hogy többször nem hozod rám a frászt akkor megbocsájtok. – mosolyogtam.
Fiúk a lányok ellen felállásban játszottunk. Igaz mi eggyel többen voltunk, de Rob azt mondtam amúgy is bénák vagyunk. Oké, volt benne valami, mert az első 5 kört ők nyerték, de a végére már egész jól belejöttünk. Szerintem ezt ők is észre vették, mert Mike elkiáltotta magát amikor épp az évezred gurítására készültem.
- Kaja szünet!
- Hé, most miattad nem lett jó. – bosszankodtam.
- Aha persze. – nevetett. Kate rám kacsintot ami annyit jelent majd ő elintézi,ezt úgy oldotta meg, hogy mikor ettünk mellém ült és nem a barátja mellé. Persze ez nem tetszett Mikenak, de hát ez van.
 Miután megettük a pizzát. (Majd’ egy óráig tartott, mivel végig ökörködtük. Nina nagyon jól kijött mindenkivel, már fel sem tűnt, hogy csak most ismerte meg őket, teljesen beilleszkedett.) Nevetve indultunk vissza, a pályára , de a  pálya nem volt üres. Mindenkinek az arcára fagyott a mosoly.
- Dave te mit keresel itt? – kérdezte Ted igencsak meglepve.

Hírek :)

Sziasztok, az oldal megkapta az első „hivatalosabb” kritikáját!

„Az oldal tulajdonosa Believe *-*. A blog kinézetébe nem tudok belekötni, talán a blog címének a színét változtatnám meg.

Ez az első történet ami nem One Directionos ezért ez a kritika valamivel hosszabb lesz, mint a többi. Először is örülök neki, hogy ez végre egy értelmes történet ( ne értse félre senki, csak már unom a fanfictionokat hiába én is rengeteget írok olyat ). A szereplők nagyon jól fel vannak építve így könnyű beleképzelni a lány helyébe magát az ember. Ja igen a történet arról szól, hogy egy híres szülök gyermeke ( Amelia Star) bekerül egy híres magániskolába ahol zajlik az élet..Röviden így tudnám jellemezni. Ha ez az első blogod akkor csak gratulálni tudok. Ritkán találkozom ilyen jól megírt történetekkel.

Kíváncsian várom a folytatást J”
oldal: http://ourlovebyangelgirl.blogspot.hu Nekem tetszik nagyon, nézzetek beJ

A másik fontos dolog pedig a következő:

Gondolom észre vettétek, hogy lassabban jönnek a részek, igyekszem az új részekkel.
 Viszont, hogy addig se unatkozzatok, arra gondoltam meghirdetek egy verseny szerűséget.
A verseny abból állna, hogy írtok nekem egy 1-2 oldalt(wordben) ami egy általatok kitalált szituáció lenne(persze az én szereplőimmelJ). A legjobb részt pedig betenném, az egyik részbe.
Ha van kedvetek és szívesen írnátok, akkor légyszi jelezzétek vasárnapig (2012.07.29.)ide  kommentbe, vagy a facebookos oldalra üzenetben: https://www.facebook.com/pages/Believe-Your-Heart-/387749414602003, illetve e-mailben:flora97@gmail.com. (Amennyiben, benne vagytok, az összes beküldött munka látható lesz a facebookos oldalonJ)
 Előre is köszönöm és sietek a 20. résszel.
Puszi: Flóra J

19.rész

Az izgalom egyre fokozódott, ahogy olvastam a neveket. Volt aki, amint meghallotta nevét sírásban tört ki, volt aki csak mosolygott, mások sikítoztak. Megkönnyebbültem amikor kimondtam Amanda és Nancy nevét is. Stacy is tovább jutott, de annyira boldog voltam, hogy a barátnőim bejutottak, hogy mit sem törődtem vele.
- Gratulálok minden továbbjutónak! Már alig várom a közös próbákat. Akiknek, meg most nem sikerült ne keseredjenek el, mert mindenki eszméletlen tehetséges volt. Sziasztok! – köszöntem el mindenkitől majd kimentem a teremből. Felhívtam aput, hogy jöhet értem, majd elindultam megkeresni a „kollégáimat”. Nem telt bele sok időbe mire megtaláltam őket, úgy látszott keresnek valamit, vagy valakit. Háttal álltak így vettem egy nagy levegőt és rájuk vetettem magam.
- Bu! – mondtam nevetve.
- Jesszus Mia! Te nem vagy komplett! – sikított fel Nancy.
- Köszönöm. – mondtam miközben lekászálódtam róluk. Jó lehet nem ez volt az évezred legnagyobb ötlete ugyanis a lábam kicsit megfájdult, de se baj.
- El sem hiszem, hogy sikerült és te, te. – Amanda hirtelen felismerte mi történt az imént és a nyakamba ugrott, közben pedig örömkönnyekben tört ki.
- El akartam nektek mondani, csak reggel lázasan keltem, így nem volt alkalmam. – kezdtem mentegetőzni.
- Az elmúlt 2 hét nem volt elég idő? – kérdezte Nancy nevetve.
- Jogos. – mondtam. – Ugye nem haragszotok rám.
- Dehogynem! Örihari. –mondta durcásan Nancy.
- Lökött. –löktem oldalba és kitört belőlünk a nevetés. Percekig nevetünk, majd apa hívott, hogy itt van szóval elköszöntem és elindultam kifelé.
- Mia holnap jössz suliba? – szólt utánam Nancy.
- Remélem. – mondtam sóhajtva. Jó oké, ez elég hülyén hangzik, de szeretek suliba járni hisz ott vannak a barátaim.
- Oké, szia.
- Sziasztok és még egyszer gratula. – eresztettem meg egy száz wattos mosolyt és elsiettem, legalábbis próbáltam. Apu az egész utat végig telefonálta. Szokás szerint, semmit nem értettem, mert nem angolul beszélt. Szóval az utat kémleltem, s azon kezdtem gondolkozni mi vár rám az elkövetkező napokban. Otthon már mindenki aludt, így apuval halkan beosontunk.
- Jó éjt! – mondtam suttogva.
- Neked is! Szia kicsim. – nyomott egy puszit a fejemre, majd elindult a bűn kikövezett útján. Igazából a konyhába ment esti nasit enni, de ez végül is majdnem ugyan az.
  Ahhoz képest, mennyit aludtam délelőtt, hamar elnyomott az álom. Reggel szöges ellentéte voltam  a tegnapi önmagamnak.  Kicsattantam az egészségtől. Na jó nem, de a kedvem sokkal jobb volt és a lázam is elmúlt. Maradt az orrfújás és a rekedtség.
- Anya mehetek ma már? – kérdeztem a konyhapulton ülve miközben Kevin Nutellás kenyerét kentem.  Kezd ő is rászokni, nem lesz ez így jó.
- Ha nagyon szeretnél, megírom az igazolást, de amint rosszul érzed, magad haza jössz.
- Rendben. – mondtam. Odaadtam Kevinek a reggelit és mentem is átöltözni. Közben szóltam a csajoknak, hogy ma már megyek. Kate mondta, hogy elvisz csak legyek késsz 10 perc múlva. Villám gyorsan összepakoltam, majd elköszöntem mindenkitől, mikor valaki kopogott.
- Jó reggelt? Nem zavarok? – jött be Kate.
- Szia, dehogy zavarsz, de nem kellett volna bejönnöd ki mentem volna.
- Tudom csak Jane mondta, hogy ezt adjam át anyukádnak. – mondta és egy borítékot nyomott anyu kezébe. – Azt mondta, te tudod mi ez.
- Igen tudom, köszönöm, hogy elhoztad. – mondta anyu miközben elvette a levelet.
- Semmiség, na de most már menjünk, mert Amandáék már várnak. – fordult felém.
- Felőlem mehetünk. Sziasztok! – köszöntem el és már léptem ki az ajtón mikor apu utánam szólt:
- Délután 2-re ott leszek a sulinál jó?
- Persze, csörgess, meg és már repülök is. Szia! – köszöntem el, majd beszálltam a kocsiba.
- Nem csak hatra kell menni a zeneszerzőhöz? – kérdezte Kate.
- Nekem 5-re, nem is tudtam, hogy te, izé ti is jöttök. - javítottam ki magam.
- Értem, de minek a 3 óra?
- Jajj, el is felejtettem mondani. Ma telt le az egy hét, lehet leveszik a  gipszem. – mondtam és ugrándoztam volna, ha nem épp a kocsiban ülünk.
-  Ennek örülök. – mosolygott Kate.
 A suliban megismertem néhány arcot tegnapról. Láttam  a szemükben a felismerést, de mivel szerződést írtak alá nem szóltak egy szót sem. A terembe mindenki beszélt valakivel, így elég nagy hangzavar lett. Még beszéltem kicsit Katevel, majd leültem a helyemre.
- Mia!- üdvözölt egy pacsival Mike, miközben a célom felé mentem.
- Mike! – mondtam mosolyogva és mentem.
- Szia, jobban vagy? – lépett oda a padomhoz Ted.
- Szia, sokkal, köszi. – válaszoltam miközben a gépemet próbáltam bekapcsolni, sikertelenül.
- Várj, segítek. – hajolt oda Ted. Nyomkodott valamit, meg pötyögött néhány kódot, és voálá működött!
-  Te tényleg zseni vagy! – hálálkodtam.
 Csengettek. Mindenki leült a helyére, persze a beszélgetést folytatták tovább. Kate Mikeval beszélgetett, írto aranyosak együtt. Mikor az ofő bejött kicsit elhalkultak. Mivel nem volt semmi mondanivalója elfoglalhattuk magunkat. Kivittem az igazolásom.
- Mia, tudnál nekem segíteni? – kérdezte Rob ahogy elhaladtam a padja mellett.
- Persze, miben? – kérdeztem.
- Ebben. – mutatott fel egy rejtvényújságot. Imádok rejtvényt fejteni, így segítettem neki. Már vagy 5 perce oldottuk  a feladványokat és nem akartak elfogyni szóval odahúztam a székemet. Egész órán elvoltuk, épp az utolsó szót írtam be amikor csengettek.
- Jee! Köszi, a segítséget! – kiáltott fel Rob, mire mindenki felénk fordult.
- Nincs mit. – válaszoltam nevetve. A nap további része eseménytelenül telt. Szünetekben kint beszélgettünk Amandáékal.
   Egész nap a gipszem lehetséges levétele járt a fejemben. Már egészen beleéltem magam, nem kellet volna.
- Szépen gyógyul, viszont még kell legalább 4-5 nap amíg teljesen ép lesz. – mondta az orvos.
- Szóval akkor hétfőn találkozunk. – mondtam kicsit csalódottan.
- Igen, addig is vigyázz magadra. Viszlát! – köszönt el.
- Viszlát! – mondtuk egyszerre apuval.  Még volt majdnem egy teljes óránk a megbeszélt időpontig így apu elvitt fagyizni, hátha jobb kedvem lesz. Sikerült a terve ugyanis, a kedvenc cukrászdámba mentünk és extra cukrot is kaptam a nyalánkságomra így egyből jobban voltam. Miután végeztem, elindultunk a stúdió felé ahol a zeneszerzőkkel találkozunk.
 A stúdió, eszméletlenül jól nézett ki. Falai a narancssárga minden árnyalatában pompáztak. A bútorok is homok színűek voltak, igazán meleg és barátságos kis hely volt. Ahogy a vendéglátóink is.
- Szia, Jacob vagyok! – nyújtotta felém a kezét egyikük (ketten voltak).
- Szia Mia vagyok. – mutatkoztam be neki.
- Hello, én Seth vagyok. – mutatkozott be a másik „munkatársam ” is.
Miután megvoltak a formaságok, elmagyarázták, hogy mi lesz a feladatom. Röviden annyi, hogy meg kell tanulnom két számot, ugyanis saját dallal mutatkozom be. Emellett Katekel is lesz egy közös produkcióm, ami úgy fog kinézni, hogy énekelek fél-fél percet velük majd a végén közösen, természetes az saját slágereiket.  Azt még nem tudják pontosan a többi sztár vendéggel kell-e énekelnem, ugyanis péntekig várják a visszajelzéseket addig semmit nem tudnak biztosan.
- Most pedig meghallgatnánk, a dalok már megvannak csak a hangodhoz kell igazítani őket. – mondta Seth.
- Oké. – mondtam kicsit félve és elindultam a süketszoba felé. Mire megataláltam a fejhallgatót, és egyéb apróságokat. Megérkeztek Kateék is. Remek három emberrel több.  A szöveg már ki volt készítve elém, ismertem ezt a számot. Selena Gomez- Live Like There’s No Tomorrow, imádom ezt a dalt és a szöveget is kívülről fújom. A zene felcsendült. Kate és apa bíztatóan mosolygott, a többiek várakozva figyeltek, meglepetésemre Dave is engem nézet. Már most rámtört a lápmpa láz pedig ez csak 12 szem, mindegy. Vettem egy mély levegőt,  lehunytam  a szemem és belekezdtem…

18.rész

A fejem lüktetett, a torkom fájt. Alig bírtam megmozdulni, mintha 1000 kilósak lettek volna a végtagjaim. Egyszóval pocsékul voltam. Sajnos nem sikerült palástolnom a meglehetősen cudar állapotomat. Anya egyből kiszúrta, hogy valami nincs rendben.
- Kicsim, mi a baj? – kérdezte aggódva.
- Szerintem megfáztam szombat este. – válaszoltam és rátüsszentetem a kijelentésre.
Anya megfogta a homlokom, majd hozta a lázmérőt. 2 perccel később őrült csipogásba kezdett a kis masina, ez nem jelent jót.  A sejtésem beigazolódott, 39 fokos lázam volt. Tanácstalanul fordultam anyuhoz. Töprengett egy darabig végül az mondta, semmiképp nem megyek suliba, itthon maradok, kipihenem magam és remélhetőleg jobban leszek délutánra. Fájdalmasan vettem tudomásul, remélem elviselhető állapotba kerülök mire szükséges lesz. Meg köszöntem anyunak a rögtönzött ellátást, bevettem egy lázcsillapított, majd felmentem a szobámba. Gyorsan felhívtam Katet, elmondtam mi a helyzet. Megígérte, hogy elmondja Nancyéknek is így nem kell felhívnom őket. Miután letettem a telefon, visszafeküdtem a pihe-puha ágyikómba magamra húztam a takarót és hagytam, hogy elnyomjon az álom.
 Ott álltam a színpadon. Reflektorok tucatjai világítanak meg. Piros, sárga, kék és zöld színekben pompáztam. Majd hirtelen lekapcsolták a fényeket. A közönség telefonjaikkal világított. Lenyűgöző látvány tárult a szemem elé. Ezek az emberek azért jöttek, hogy ENGEM lássanak. Szóhoz sem jutok. Sajnos szó szerint, már rég énekelnem kellet volna, de nem szólaltam meg. Visszakapcsolták a fényeket. Még mindig némán és megsemmisülve álltam a színpad közepén. Egyszer csak nevetést hallottam. Dave volt az, aztán Stacy és végül az egész stadion nevetett. Rajtam nevettek!
  Zihálva keltem fel. Kezd elegem lenni az ilyen álmokból. Félve néztem az órára, 13.58. Jézusom, két órám van a próbáig, jól elaludtam. Gyorsan letusoltam, mert jobban leizzadtam, mint egy Saharai út során. Kivételesen örültem ennek, hisz azt mondják a lázat „ki kell izzadni”. Miután végeztem, sokkal jobban éreztem magam, bár a torkom még mindig kapart. A gyomrom hangos korgással jelezte az ebéd idejét, így lementem enni valamit. A konyhában találtam mindenkit, szerencsémre még nem ettek.
- Kicsim, felkeltél? – kérdezte anya. Az első, ami eszembe jutott ez volt: „Nem anya alvajáró vagyok.” Nem akartam bunkó lenni, meg a torkom is nagyon kezdett fájni. Így csak bólogattam.
- Jobban érzed magad? – kérdezte Mandy aggódva.
- Igen sokkal, csak fáj a torkom. – suttogtam, nem jött ki belőlem több hang.
 Egy jó nagy tál meleg levessel egy láz,- és torokfájás csillapítóval a hasamban indultam el otthonról. Már az ajtóban voltam, mikor Kevin utánam szólt:
- Mia, Mia várj egy kicsit! Ezt neked h-hoztam. – lihegett, és egy sálat nyomott a kezembe.
- Köszönöm. – suttogtam majd egy puszit nyomtam a fejére és elindultam a kocsi felé. Apu azt mondta elvisz, így nem kell buszoznom. Most, hogy így belegondolok, fogalmam sincs hova kell mennem.
- Apu hova megyünk? – kérdeztem még mindig suttogva.
- A Carnegie Hallba, biztos tetszeni fog neked. 
 Tetszeni, tetszett is. Imádtam a nagy teret, a hatalmas színpadot és a felállított kivetítőket. A több száz ember befogadására alkalmas nézőteret. Egyetlen bajom volt csupán, hogy itt most nekem kell bizonyítanom.
- Itt is van az én kis sztárom. – köszöntött James. – Már nagyon vártunk. – mondta és úgy mosolygott, mint egy vadalma.
- Szia!- köszöntünk apával egyszerre.
-  Gyere, sok a tennivaló. – intett a fejével, hogy kövessük– Először is, ismertetem a menetrendet: elsőként a vokalisták közül választunk. 15 vokalista lesz, közülük 4-et kell kiválasztanunk. Ezt követően a táncosok jönnek. Itt csoportokba lesznek, rendezve ugyanis 30 táncos közül kell 15-öt kiválasztanunk. Eddig érthető? – nézett rám hirtelen. Mivel a hangomat még mindig sehol nem találtam, hevesen bólogattam.
- Remek, akkor most ismertetem a bírálást. Egy 5 tagú zsűri fog 1-10-ig pontozni mindenkit, persze úgy hogy ezt ők nem tudják. Több forduló lesz, minden forduló végén te fogod kihirdetni a nyerteseket. Eddig érted?
Ismét hevesen bólogattam. James kérdően nézett rám, de mielőtt megszólaltam volna apa szólalt meg:
- Azért nem beszél, mert fáj a torka és nagyon rekedt. Nem szeretnénk megkockáztatni azt, hogy esetleg holnapra teljesen elmenjen a hangja. – világosította fel Jamest apa.
- Mia, csillagom miért nem szóltál? Azért 2-3 mondat óránként belefér nem?
- Persze. – mondtam mosolyogva ám még mindig halkan.
- Rendben, majd szerzünk neked egy mikrofont, hogy lehessen téged hallani. -még akart mondani valamit, de ebben apu telefoncsörgése akadályozta meg.
- Elnézést. – mondta majd felvette a készüléket. Körülbelül három mondat után le is tette. – El is feledkeztem egy találkozóról, szóval én most megyek, ha nem gond.
- Persze, majd hívlak. Szia! – mondtam még halkabban, mint az előbb és nyomtam egy puszit az arcára.
- Viszlát! – köszönt el James is. Apa elsietett, mi pedig folytattuk az utunkat.
- Mia hadd mutassam be a zsűrit. –végre odaértünk a „helyünkhöz”, már kezdet fájni a lábam. Tényleg hatalmas ez a hely. Az asztalnál 4 ember foglalt helyet. – Ő itt Jake Williams a koreográfusunk. – Jake, az a Jake aki nálunk vendégeskedett múlt héten.
- Szia. – mondtam mosolyogva. Láttam a szemében a felismerést és a csodálkozást is egyszerre.
- Szia, Mia! Ezt a meglepetést, hogy van a lábad? – kérdezte.
- Már egész jól, köszönöm. – válaszoltam, James értetlenül nézte a kis párbeszédünket, majd megszólalt.
- Honnan ismeritek egymást? – kérdezte.
- Én vagyok náluk ideiglenesen, a tánctanár az suliban. – válaszolt Jake, örömmel hallottam, hogy még marad a suliban, jó fej. - Értem, na pont ezért nem pontozhatsz. Sok versenyző a te iskoládból jött ide és nem szeretném, ha elfogult lennél. - fejtette ki a manager úr. Meg kell hagyni teljesen igaza, van. Ismételten bólogattam.
- Ő itt Anabell Hilb az ének tanárotok. – mutatta be a soron következő zsűritagot. Anabell egy nagyon aranyos idős néni volt, de látszott, rajta ha kell rendet tesz.
- Jó napot! – köszöntem illedelmesen.
- Szia, örülök, hogy megismerhetlek. – mosolygott az énektanár.
- Ő pedig Samantha Robetrs a csatorna alelnöke. - mutatott be egy kicsi, vörös hajú nőt James.
- Jó napot! – köszöntem ismét mosolyogva.
- Szia, sok jót hallottam már rólad. – eresztett meg felém egy fogkrém reklámba is elmenő mosolyt.
- Az ötödik zsűritag pedig szerény személyem. – mondta James, majd elnevette magát. – Ne is húzzuk tovább az időt, jöjjenek be a versenyzők. – intett egy stáb tagnak. – Mia neked annyi a dolgod, hogy köszöntöd őket, sok sikert kívánsz, majd átadod a mikrofont nekem. – fordult felém James és egy mikrofont nyomott a kezembe (amit fogalmam sincs honnan szerzett). A versenyzők pillanatok alatt megtöltötték a helyet, látszott rajtuk, hogy nagyon izgulnak. Összeszedtem a gondolataimat és belekezdtem a mondandómba.
- Sziasztok! Én Amelia Star vagyok, de hívjatok csak Miának. – tartottam egy kis szünetet igyekeztem felvenni mindenkivel a szemkontaktust. És akkor megláttam a sorok között Amandát, és Nancyt látszott rajtuk mennyire meglepődtek, ahogy megláttak. Azt hiszem vár rám még egy beszélgetés, és még ki sem derült ország világ előtt kis is vagyok. Minden esetre, ezen nem most kell gondolkodnom így folytattam tovább. – Minden versenyzőnek sok sikert kívánok az elkövetkező pár órában. Most átadom a szót Jamesnek, aki ismerteti a verseny menetét. – fejeztem be és visszaültem a helyemre.         Jobban szemügyre vettem a versenyzőket és Jamesnek igaza volt! Tényleg nagyon sok volt az ismerős arc, legtöbbjüket ugyan csak látásból ismerem, viszont ott volt egy olyan személy, akit bár ne láttam volna. Gondolhattam volna, hogy Stacy nem hagy ki egy ilyen lehetőséget. James mondandójának a lényegét már tudtam, úgy hogy nem igazán figyeltem rá. Mikor végzett kiküldött mindenkit és visszaült a helyére.
  Elsőként a vokalisták jöttek be egyesével, én mindenkire kedvesen mosolyogtam, még Stacyre is, láttam rajta a döbbenetet, de nem nagyon foglalkozott velem inkább a zsűri tagok elkápráztatásával foglalkozott. Mindenki nagyon jól teljesített, de Amanda még hátra volt. Szegény tudom mennyire izgulós és ő az utolsó. Halál sápadt arccal, remegő kezekkel lépet a mikrofon elé. Aztán találkozott a tekintetünk, próbáltam sugallni, hogy minden rendben lesz és a lehető legnagyobb mosolyomat küldtem felé. Amanda lenyűgözően énekelt, még így is. Messze túlszárnyalt mindenkit. Láttam a zsűritagok arcán, hogy ezt nem csak én gondoltam így.
 Ezután a táncosok következtek, 5-ös csoportokban. Nem csalódtam Nancyben sem. Őrületesen mozgott. Természetesen továbbjutott, ebből a körből így jöhettek az egyéni számok. Igaz mindössze fél percet kaptak, mégis nagyon hosszúnak tűnt. Igyekeztem nagyon figyelni és végig mosolyogni mindenkire, de a végén már majd’ leragadtak a szemeim.
 Míg a zsűri egyezkedett én sétáltam egy kicsit a versenyzők között. Próbáltam megnyugtatóan mosolyogni, beszélgettem velük pár szót és természetesen gratuláltam nekik. Sajnos a lányokhoz nem tudtam oda menni, mert szóltak, hogy a zsűri meghozta a döntést. Ez gyorsan ment, biztos nagy volt az egyetértés. Amint visszaértem James két borítékot nyomott a kezembe, az egyik a vokalisták a másikban a táncos továbbjutók nevei voltak.
  Mikor megérkeztek a résztvevők, látszott mennyire izgultak. Nem is húztam tovább az időt.
- Először is szeretnék, mindenkinek gratulálni. Nagyon jól teljesítettek. Most pedig lássuk ki jutottak be. – mondtam és feltéptem a borítékot…

Best Of.

Most egy hétig nyaralni leszek, ezért ezen a héten nem kaptok új részt, bocsi.:s Viszont, hogy addig se legyen elhanyagolva az oldal, arra gondoltam, hogy kommentbe leírhatnátok a kedvenc részeteket, de akár idézhettek is.:D Ha nem akartok vagy nem tudtok kommentelni vagy nem akarjátok nyilvánosan kiírni a kedvenc részeteket akkor írjatok üzit ezen a facebookos oldalon:
http://www.facebook.com/pages/Believe-Your-Heart-/387749414602003
Jah, meg még annyi, hogy oldalt találtok egy szavazást arról, hogy ki a kedvenc szereplőtök..oda is szívesen várom a szavazatokat!! :D

HATALMAS KÖSZÖNET!!

Úristeen!! A blogon az oldalmegjelenítések száma túl lépte a 2000et!!!!!S egyre több komit kapok*-*
 Hihetetlenül boldog vagyok!!:DD
Hatalmas Köszönet Mindenkinek!!!*-*♥
Nekem vannak a legjobb olvasóim*-*<3<3

17.rész

Az étterem ajtaján Kate, Dave illetve még 2 másik felnőtt (az egyikőjük Maggie lehetett, az anyukájuk) lépett be az ajtón. Majdnem leestem a székemről annyira meglepődtem, de nem csak én. Kate szemei hatalmasra kerekedtek, Dave szemeit nem láttam, de abba hagyta a pötyögést a hiper - szuper készülékén és kicsit lefagyott.
- Sziasztok! – kiáltott James.  A hang irányába fordultam, szembe találtam magam Nina rák vörös fejével. Segítség kérően rám nézett, de nem tudtam neki segíteni két okból sem. Az egyik ok, hogy én se nagyon tudtam mit kezdeni a helyzettel. A másik pedig, odaértek a vendégeink.
Miután mindenki illedelmesen bemutatkozott és köszönt, megrendeltük az ételt. Maggievel kapcsolatban igazam volt, tényleg az anyukájuk, jobban belegondolva furcsa, hogy még nem találkoztunk. A másik felnőtt Jane a manegerük, csinos és első látásra szimpatikusnak tűnt. Szegény Nina kicsit sápadt lett, megnyugtató mosolyt küldtem felé, bár én se nagyon voltam nyugodt,de ezt jól lepleztem.
 Az ételt kihozták, s közben Jamesnek be sem állt a szája. Ismertette az egészhónapos teendőket. Jövő hét kedden, miután vissza mentem az orvoshoz ( remélem, leveszik a gipszem) mennem kell egy zeneszerzőhöz, ugyanis saját dallal lépek majd fel. Davel és Katel külön-külön illetve majd együtt is fogok énekelni. Rajtuk kívül nem tudtam meg egy sztár fellépő nevét sem, nem akarták az ördögöt a falra festeni. James nagyon komolyan vette a munkáját! Mindenkivel olyan szerződést fog aláíratni, mi szerint senkinek nem mondhatják, el ki vagyok én hisz ez lesz a „meglepi.” Megtudtam azt is, hogy 2 hét múlva lesz egy előadás a producereknek, ugyanis ha nincsenek velem megelégedve, akkor a szüleimnek, agyő.
Nina köhögése szakította meg a gondolat menetemet. Mindenki furcsán nézett rá, szegény ismét lesápadt és kiment a mosdóba. Már vagy 10 perce kiment és kezdtem aggódni.
- Megyek, megnézem Ninát. – mondtam.
- Megyek veled. – jelentette ki Kate. Sejtettem, hogy nem csak el fog kisérni. A sejtésem beigazolódott, amit halló távolságon kívül kerültünk a nyakamba ugrott.
- Tudtam! – mondta boldogan.
- Mi- mit tudtál? – kérdeztem meg döbbenve.
- Azt, hogy a híres Star kislány vagy! Emlékszel mikor haza vittelek a korházból? Akkor láttam Apukád és az óta tudom. – hadarta.
-  Tényleg? – kerekedtek ki a szemeim. – És miért nem mondtad?
- Nem voltam benne egészen biztos, meg gondoltam majd elmondod.
-  Elmondtam volna előbb- utóbb. Csak amint kiderül, kik a szüleim mindenki másképp kezd el kezelni és ezt nagyon utálom. – húztam el a szám.
- Nem értelek akkor miért vállaltad ezt az egészet?
- Csakis a szüleim miatt, ez a visszatérésük. Ők lesznek a házigazdák, de ezt már tudod. - néztem rá félve, bűntudatom volt, amiért nem mondtam meg neki.
- Értem, hát akkor most már mindent tudok rólad, mit, ahogy te is rólam. – nézett rám mosolyogva.
- Igen azt hiszem, de ha valami még eszembe jut, szólok. – mondtam, majd nevetve megöleltem.
- Szerintem meg kéne nézni Nianát.
- Igen, jó lenne. – mondta és megindultam a mosdó felé.
- Amúgy honnan ismerős nekem a neve?- kérdezte Kate.
- Ő az a rajongó, aki a szomszédom és most már a Stylistom is. – válaszoltam elgondolkodva.
- Tényleg!- csapott a homlokára Kate. Nevetve mentünk a mosdóig, majd mikor benyitottunk az arcunkra fagyott a mosoly.
 Nina a sarokban ült és zokogott, a feje nagyon vörös volt és tele volt apró kiütésekkel.
- Nina, jól vagy? – szaladt oda hozzá Kate. Én teljesen lefagyva álltam az ajtóba, egyszerűen nem tudtam mozdulni. Mindig azt képzeltem, ha valami baj történik, én leszek a hős, s azonnal helyesen fogok cselekedni. E helyett csak álltam, mint egy zsák krumpli.
- Mit ettél? – kérdezte Kate Ninától, de  szegény lánynak nem jöttek ki szavak a száján. Kate látta, hogy semmit nem tud belőle kiszedni így segítségkérően felém fordult.
- Én-én azt hiszem valami garnélásat. – dadogtam még mindig lesokkolva.
- Nina, allergiás vagy? – szegezte neki a kérdést. –tudom, hogy ijesztő, de muszáj válaszolnod! Történt veled már ilyen?
- Nem még so- soha. – hüppögőt Nina.
- Mia,figyelj, menj és kérd el Davetől az allergia gyógyszerét, mindig van nála, mert allergiás a mogyoróra és soha nem lehet tudni miben van egy kis mogyoró. – parancsolt rám Kate, de a lábaim még mindig nem akartak engedelmeskedni. – MIA, MENJ MÁR VAGY MENTŐT KELL HÍVINI! – most már kiabált, amit jól tett, mert végre eljutott a tudatomig mi történ és szaladtam vissza az asztalhoz. Vagyis csak szaladtam volna, ha nem lenne ez a hülye gipsz, már nagyon utálom.
 Az idegességék és a düh elkerekedett rajtam így szó szerint ráüvöltöttem Davre. Mindenki elég furcsán nézett rám, így gyorsan elhadartam mi történ s már mentem is visszamosdóba észre se vettem, hogy a nyomomban jön az egész asztalunk s még néhány bámészkodó.
 Kate nagyon ügyesen és gyorsan beadta a gyógyszert nem is kellet sok idő mire Nina kezdett megnyugodni és visszanyerni eredeti színét. James kijelentette, hogy haza viszi Ninát, a többit meg majd telefonon megbeszéljük. Én is szívesen tartottam volna a barátnőmmel, de nem akartam zavarni és bíztam Kateben. Nagyon úgy tűnt tudja, mit csinál.
- Mia, jól vagy? – kérdezte Maggie. – Elég sápadtnak tűnsz.
- Persze jól vagyok, köszönöm. Csak, azt hiszem kicsit kimerültem. – válaszoltam és egy mosolyt erőltettem az arcomra.
- Intézem a számlát, és már mehetünk is. – mondta apa. – Persze ha maradni szeretnének.. – nézett Maggie felé.
- Dehogy, hosszú nap volt menjenek csak. Majd telefonon beszélünk.- válaszolta Kate anyukája kedvesen. Amíg apu a számlát rendezte, anya Maggievel és Janennel (Kateék manegerével) beszélgetett én meg kimentem az étterem elé a friss levegőre. Kint esett, de nem igazán érdekelt, már nagyon fájt a fejem így kicsit megáztam.
 Miután mindenkitől elköszöntünk elindultunk haza. Gyorsan átvettem a pizsimet és már aludtam is.
Reggel első dolgom volt felhívni Ninát, ekkor vettem észre, hogy a telefonom még mindig ki volt kapcsolva. 5 nem fogadott hívásom jött; 2 Katetől egy Nancytől, egy Amandától és egy ismeretlen számtól. Gyorsan tárcsáztam Nina számát, de nem vette fel. Gondoltam még alszik ezért nem is zavartam többet.
 Ezért inkább visszahívtam Nancyt. Mondta, hogy menyek fel Skypera ott tudunk mind a 4-en beszélni. 2 órán keresztül beszélgettünk, jó dolog ez az internet. Megtudtam, hogy mi gyűjtöttük Davel a legtöbb pénzt a bemutatót pedig Kate és Mike nyerték. Ennek nagyon nagyon örültem. Kate bevallotta, hogy Mike megcsókolta a bulin, aminek nagyon örült és kicsit zavarban is volt. Persze a csajok egyből kifaggatták, főleg Nancy. Ám a legnagyobb furcsaság számomra nem ez volt. Amanda mondta, hogy mikor Stacy felment énekelni helyettem Dave fogta magát és lement, nem énekelt vele. Nem tudom miért csinálhatta, biztos „imádja” Stacyt mint mindenki más.  Időközben Ted is feljött így vele is beszélgettem, csupa érdekes dolgokról, mint például hogyan csinálják a jégkását.
Észre sem vettem, hogy már dél is elmúlt mikor anya szólt, hogy menjek ebédelni. Gyorsan elköszöntem mindenkitől és lementem a lépcsőn. Az ebéd valami isteni volt, ha anya és Mandy összedobják a tudásukat az mindig nagyon finom. Ebéd után úgy gondoltam meglátogatom Ninát.
- Elmen…- nem tudtam befejezni a mondatomat, mert bele tüsszentettem. Lehet kicsit megfáztam tegnap este.
 Nina az ágyában feküdt, de már sokkal jobban nézett ki. Jason mondta, hogy volt itt egy orvos és azt mondta hála Katenek nem lett semmi baja. Elvégzett egy allergia tesztet, hogy ezután ne fordulhasson elő ilyen eset. Este későig beszélgettünk, filmeztünk Ninával. Mikor haza mentem már csendes volt a ház így gyorsan lefeküdtem aludni. Nehezen jött álom a szememre, hisz holnap kezdődnek a próbák. Ahol jól meg kell, álljam a helyem hisz ezen múlik minden. Most muszáj lesz 150 százalékot nyújtanom. Reggel azonban lázasan ébredtem…

16.rész

Moccanni sem tudtam. Aztán hirtelen Stacy nevetni kezdett, persze a slepje egyből folytatta. Elkezdtek folyni a könnyeim, lementem a színpadról. Leadtam a mikrofont és kerestem egy nagyon-nagyon eldugott sarkot. Semmit nem érzékeltem a külvilágból csak zokogtam. Ezt a megaláztatást, mindenki rajtam fog nevetni még hetekig, de nem is ez a legrosszabb. hanem az, hogy egy hónap múlva 10-szer ennyien fognak nézni és nem hibázhatok, vagy a szüleim karrierjének annyi. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejemben. Hallottam, hogy a szám ismét elindul, de most valaki elkezdte és az a valaki Stacy volt. Jellemző, hasznot húz más bajából, de legnagyobb meglepetésemre Dave nem énekelt. Semmit nem láttam innen, bár meglepődtem annyira nem érdekelt mi zajlik odakint, hogy kimenjek és megnézzem. Nem tudom mennyi ideje ülhettem egy magamban, amikor lépteket hallottam.
- Mia itt vagy? – hallottam Amanda hangját, kétségbe volt esve. A következő pillanatban Nancy állt velem szemben.
- Itt van, megtaláltam! – szólt a többieknek, majd leült mellém. Egy szempillantás alatt csatlakozott hozzánk Kate és Amanda is. nem szóltak semmit csak ülte ott velem csendben hosszú percekig. Végül Kate törte meg a csendet.
- Ne is foglalkozz Stacyvel, ő már csak ilyen bunkó.
- Így igaz, és ezt mindenki tudja!- helyeselt Nancy is.
- Gyere, menjünk. Renbe szeded  magadat aztán bulizunk egy jót a bálon. – ölelt át Amanda.
- Köszönöm lányok! Igazán kedvesek vagytok, imádlak titeket, de én most haza mennék, ha nem gond. A hangom még mindig nagyon halk volt.
- Persze megértjük, haza viszlek jó? – mondta Kate.
- Mi meg elkísérünk. – mondta Amanda.
- Nem..- kezdtem,de Nancy közbe szólt.
- Nincs ellenkezés megyünk és késsz.
 Nem volt más választásom, velük mentem. Otthon nem volt senki, Mandy említette, hogy szülinapizsurra  viszi Kevint és mivel kevés a felnőtt ott marad ő is. Bementem a konyhába, a hűtőn volt egy üzenet: „Szia, Kicsim! Apáddal elmentünk megbeszélni a holnapi vacsora részleteit, majd jövünk. Puszi: Anya<3” Egyedül leszek, mindegy legalább tudok pihenni.
Visszamentem a napaliba és meglepődve vettem észre, hogy a lányok ott ülnek a kanapén.
- Hát ti?
- Maradunk, mozizni fogunk. – mondta Nancy és kezdték megbeszélni mit nézzünk.
- Na azt már nem! Nyomás a bálba. – jelentettem ki.
- Nélküled nem megyünk. – mondta Amanda.
- Dehogynem mentek! Figyeljetek, nagyon, nagyon hálás vagyok, mert ilyen nagyszerű barátaim vannak, de nem hagyom, hogy elrontsátok az estéteket.
- De.. – kezdte Kate.
- Nincs semmi de! Nem hinném, hogy szívesebben lennél itt velem, mit hogy Mikeval buliznál. Meg amúgy sem lennék jó társaság, mivel a lábam miatt többet ülnék, mint állnék. – felhúztam a lányokat a kanapéról és az ajtó felé tessékeltem őket.
- Biztos megleszel?- kérdezte Amanda.
- Persze, szórakozzatok jól. Sziasztok! – mondtam és mielőtt meg gondoltam volna magam becsuktam az ajtót. Oda mentem az ablakhoz, megnézni tényleg el mennek-e. Kicsit tétováztak végül elmentek.
 Felmentem a szobámba, nem kapcsoltam be a gépet. Gondolom, tele van minden közösségi oldal az égésemmel. A telefonomat is kikapcsoltam. Így a tévé mellett döntöttem. Semmi érdekes nem ment, így a zeneadóra kapcsoltam. Elfeküdtem a kényelmes ágyban és viszonylag gyorsan elaludtam. Olyannyira, hogy másnap reggel 7-kor keltem fel. Szombat révén még mindenki aludt, így miután ettem (tegnap reggel óta nem ettem semmit ezért 3 szelet nutellás kenyeret is betömtem) kimentem meg sétáltatni Candyt. Halkan, bezártam az ajtót, és elindultam a másik utcában lévő parkba. Épp betettem volna a fülhallgatómat, amikor valaki a nevemet kiáltott. Meglepődve hátra fordultam és Ninát pillantottam meg.
- Szia, hát te ilyen korán már fent vagy? – kérdeztem és közben elraktam a fülesem.
- Szia, igen ilyenkor szoktam futni. – mutatott végig a ruházatán. Így, kicsit jobban megnézve tényleg futó cuccban volt. Mind ketten elmosolyodtunk.
- Én a parkba indultam, nem jössz velem?
- Ha nem zavarok.
- Dehogy zavarsz, legalább nem leszek egyedül. – mosolyogtam rá.
- Ebben az esetben, szívesen veled megyek. – egyezett bele és elindultunk a parkba. Út közben nem nagyon szólalt meg, én sem nagyon tudtam mit mondjak. Viszont kezdett kicsit kínos lenni a csend így jobb sztori híján elmeséltem neki mekkorát égtem tegnap.
- Tudom, láttam tegnap Facebookon és Twitteren. Valami Stacykehh osztotta meg 10 percenként. – mondta bűnbánóan. Őszintén, számítottam erre, mégis kicsit meglepett, vajon hányan láthatták már?
Ninával még sokáig beszélgettünk. Megtudtam most magán tanuló, amíg nem siker bekerülnie az álom iskolájába, a nevét babonából nem mondta el. Már dél felé járt az ídő amikor elköszöntünk egymástól. Azt mondta ma meglátogatja a nagybátyja és már nagyon várja, mert azt mondta elviszi vacsorázni. Apropó vacsora. Ma tudom meg a programjaimat az elkövetkező időszakra.
 Otthon mindenki be volt zsongva az esti vacsi miatt. Nem nagyon értettem a felhajtást hisz csak J-vel eszünk együtt, vagy lemaradtam valamiről? Mindegy nem akartam zavarni inkább felmentem a szobámba és letusoltam, majd kerítettem egy ruhát ami, így gipszel is néz ki valahogy. Mire mindennel végeztem 6 óra volt és indulni kellett.
 Az étterem gyönyörű volt. Ahogy beléptünk anyuék egyből James felé vették az irányt. Legnagyobb meglepetésemre nem egyedül volt. Ott ült mellette Nina, aki szintén nagyon meglepődött amikor meglátott.
 - Sziasztok! – köszönt James. – ő itt az unokahúgom Nina, remek ruhákat tervez így felfogattam a showra.
- Jó estét! – köszönt kicsit megszeppenve Nina.
- Szia Nina, én Vanda Star vagyok ő pedig Mia a kislányunk biztos jól kijöttök majd.
- Mi már ismerjük egymást. – mondtam mosolyogva és megöleltem a sápadt barátnőmet. Igen, szerintem mondhatom, hogy a barátnőm. – még valakit? – kérdeztem, ugyanis még 4 szabad hely volt az asztalnál.
- Igen, de csak később jönnek. - válaszolta James.
Hát nem lettem sokkal okosabb, de nem akartam kíváncsinak tűnni és előbb utóbb úgyis meg tudom kik azok a rejtélyes személyek. Így inkább nem kérdezősködtem tovább.
 Megtudtam, hogy hétfőn válogatás lesz, háttér táncosokat illetve vokalistákat keresünk. S mivel én vagyok a „sztár” nekem is ott kell lennem. A próbák minden hétköznap 4-től lesznek, így alig érek, majd haza a suliból mehet is próbálni.
Rengeteg vendégszereplő lesz a műsorban. Illetve szeretnék, hogy legyen, mert eddig még nem igazoltak vissza. A műsorban saját számmal fogok fellépni. Ezért kedden, doki után (akkor telik le az egy hét és lehet, végre leszedik a gipszem)megyünk a zeneszerzőhöz, nem igazán értettem a többes számot,de gondoltam majd rájövök.
Már vagy fél órája beszélgettünk, amikor anya megszólalt:
- Nézd kicsim megjöttek a duett partnereid. – mutatott az ajtó felé.
Lassan megfordultam. Mikor azt hittem az est meglepetése Nina volt, tévedtem…

15.rész

- Mia mivel te nem tudsz táncolni, ezért ti- mutatott Dave-re, majd rám – énekelni fogtok.
- Tessék? – egyszerre szólaltunk fel.
- És mégis mikor keressünk egyáltalán dalt? – kérdezte Dave.
- Itt az egész óra, megoldjátok ügyesek vagytok ti. – jelentette ki Mr. Brain.
- De..- kezdtem.
- Nincs semmi de! – intézte el az ofő –Szóval a nap végén nyertest fogunk avatni. A nap folyamán össze számoljuk a pénzt s majd a szavazatokat is amiket leadtok rögtön az előadások után. Este 8 órás kezdéssel, rendezünk egy „bált” ahol kihirdetjük az eredményt. Azért  szólok ilyen későn, hogy ne nyeremény miatt teljesítsetek, úgy ahogy teljesítettetek.
A teremben mozgolódás támadt, úgy tünt Mr.Brain befejezte így egyre hangosabb lett a kis társaságunk. Segítségkérően néztem Kate-re, de el volt foglalva Mike-al. Mindenki párba rendeződött, én úgy gondoltam törött lábbal nem megyek oda Dave-hez így meg sem mozudultam.
Várt egy darabig, majd nagy nehezen elindult a padomhoz.
- Szóval, valami ötlet? – nézett rám a napszemüvegén keresztül. Hello, már jól ismert bunkó Dave.
- Neked is szia, egyébként semmi. – mondtam, nem tudom miért beszélek vele ilyen flegmán, ezt hozza ki belőlem.
- Legyen ami éneken, Enrique Iglesias és Nicole Scherzinger Heartbeat. – meg kell hagyni egész jó ötlet volt.
- Oké, az jó lesz. Akarunk gyakorolni vagy menni fog? – néztem rá kérdően.
- Most komolyan elfogadtad, amit mondtam? – na erre a kérdésre egyáltalán nem számítottam.
- Tessék? – kikerekedek a szemeim.
- Nem tudom miért, de mióta meglátták utálsz. Mindenkihez tiszta kedves vagy csak velem nem.
- Mond hallod te magad néha? Olya lekezelő és flegma tudsz lenni.
- Nem hiszem, én mindig kedves vagyok. - csúsztatta feljebb a szemüvegét. - Mindenki ezt mondja.
- Hát én nem. Mindenkit lenézel, és mi ez a napszemüveg? – vettem le róla, már nagyon idegesítet. - Ugye tisztában vagy vele, mekkora bunkóság ezt idebent hordani?! –lengettem meg az orra előtt.
- Már ne is haragudj, de az, az imidzsem része. – vette ki a kezemből, de nem tette fel.
- Látod, pont ez a baj! Ahogy tegnap bántál a rajongókkal az vagy te? Vagy ez a fennhéjázó barom?- szegeztem neki a kérdés. Jó lehet, kicsit durva voltam, de kezd nagyon elegem lenni belőle. Szerencsére senkinek nem tűnt fel a vitánk, mert mindenki  a délutánt tervezgette.
- Hogy micsoda? Kicsoda?- nézett rám értetlenül. Milyen szép szeme van. Jesszus, ezt miért gondoltam?!
- Tudod, nem lehetsz egyszerre, mind a kettő. Döntsd el melyik az igazi éned, mert így vagy nekünk, vagy pedig a rajongóidnak hazudsz! – fakadtam ki.
- Ebédszünetben egyszer elpróbáljuk és menni fog. – mondta és faképnél hagyott. Egyszerűen kivonult az óra kellős közepén.. Hihetlen, mintha a csokis puding recepjét mondtam volna. Szerintem fel sem fogta mit mondtam. Max annyit halhatott, hogy bla, bla, bla, de nem húzom fel magam. Van még 25 perc az órából inkább pihenek. S azzal ráfeküdtem az asztalra.
 Egész nap zsongott a suli. Mindenki lázasan készült a délutáni megmérettetésre. Nekem kezdett görcsbe rándulni a gyomrom, annyira,  hogy ebédnél már ez falat sem ment le a torkom. Így inkább megkerestem Davet. Nem igazán akart jönni.
- Jó akkor, ne gyere. Viszont  a sok rajongódnak te mondod meg, hogy miattad nem lépünk fel. Mivel nekem nem hinnének.
- Oks, majd megmondom. – fordult vissza a bandájához.
- Nem, most közlöd mindenkivel, mielőtt elfelejtenéd.
- De hát mindenki itt van. Tiszta csalódott lesz mindenki.
- Ez nem az én bajom. EMBE…- kezdtem, de Dave befogta a szám. Furcsa volt a közelsége, nem tudom pontosan, hogy jó vagy rossz értemben, mindenesetre meglepődtem.
- Héé! – téptem le a kezét.- Ezt soha többet ne csináld! Sőt ne is érj hozzám, ha kérhetem!
- Ez megoldható, ha befogod.
- Jó befogtam, de akkor gyere vagy szónokolj! – nekem sem volt sok kedvem vele lenni, de próba nélkül csak nem állok ki az egész suli elé. Erre a gondolatra liftezni kezdett a hasam.
- Jó megyek. – egyezett bele végül. Méltóság teljes léptekkel, próbáltam menni előtte, de ez nem nagyon jött össze. Már alig várom, hogy levegyék a gipszem. Az osztály üres volt így oda mentem, mentünk.
 Beültem a gépemhez és elindítottam a számot, gyorsan elénekeltük, majd mentünk is vissza az ebédlőbe. A tempóm kicsit lassú volt, így mire vissza értem már mindenki eltűnt. Remek, gondoltam magamban és elindultam a színházterem felé. Már mindenki ott gyülekezett és melegített, mivel nekem nem kellett beültem az egyik sarokba. Már majdnem elnyomott az álom amikor, Susan jött oda hozzám.
- Mia, már mindenhol kerestelek, gyere. – kézen fogott és húzott maga után. Alig kaptam észhez és megint az osztályban voltam, Daveel együtt.  Susan még 3-szor elénekeltette velünk a számot. Épp belekezdtünk volna a 4. próbálkozásba, amikor megszólalt a hangos bemondó, hogy menjünk a színházterembe. Jaj, kezdek félni.
 Mi voltunk az utolsó fellépők. Káprázatosak voltak a többiek. Kate és Mike hihetetlenül táncoltak, Nancyékről nem is beszélve, de Amanda is nagyon oda tette magát. Stacynek varázslatos ruhája volt, nem tudom honnan szerezte ilyen rövid idő alatt. Annyira elkápráztatott a látvány, hogy el is felejtettem, hogy mi jövünk.
 Dave magabiztosan felpattant a színpadra és köszönt mindenkinek. Én remegő végtagokkal nagy nehezen felbotorkáltam a színpadra és nyögtem egy halk „Sziasztok-ot”. Persze  közönség nagyon lelkes lett mikor meglátták Davet.
 S mivel már mindenki táncolt, így ők is leültek a székekre. Körülbelül 500 szempár szegeződött rám és nem tudtam elfutni. A gyomrom felfordult, hányingerem lett. A tenyerem izzadt és alig kaptam levegőt. Nagyon hülyén festhettem. Mellettem a magabiztos Davel. A zene megszólalt. El kellett volna kezdenem. Több száz várakozó pillantás kaptam. A számhoz emeltem a mikrofont, de nem jött ki a számon egy kósza hang sem. Lefagytam…

14.rész

Az egyik lány földön feküdt és fölötte egy másik, dühös lány állt. Kis kör alakult ki körülöttük.
- Még is mi történt? – szaladtam oda gyorsan a földön fekvő lányhoz, már ahogy a gipszem engedte.
- Azt merte mondani Davre, hogy unalmas.
- És te erre meg ütötted?- néztem rá nagyra tágult szemekkel. – Már ne is haragudj, de te nem vagy normális. – jelentettem ki.
- Mi van? Te is akarsz egyet? – jötte felém a csaj.
- Tessék?
- Lányok elég! – jött oda Rich. És segített felállnia a lánynak. Elkísértük a padkához, én gyorsan el „szaladtam”egy pohár vízért és leültem mellé. Szegény lány már zokogott. Az egész épületben néma csend honolt és mindenki minket nézet, de ez most cseppet sem érdekelt. Nagyon dühös voltam, már értem minek a testőr.
-  Kérlek, most hagyd el a plázát. –legnagyobb meglepetésemre, ezt nem Rich hanem Dave mondta. Láttam, hogy a lány köpni, nyelni nem tudott annyira meglepődött.
- De hát én..
- Megütöttél egy ártatlan lányt, ez a viselkedés nem méltó az én rajongóimhoz. – mondta Dave higgadtan és a fejével az ajtó felé biccentett. A lánynak elkezdetek folyni a könnyei, majd sietősen távozott.
- Jól vagy? – jött oda a lány másik oldalára Dave.
- Izé, én.. – szegény nagyon meg volt illetődve, csak hebegett habogott össze- vissza.
- Figyelj!- fordultam Davehez. - már nincsenek sokan, amíg te itt végzel, én elkísérem őt a mosdóba. hogy rendbe tudja szedni magát.
- Hát jó, de biztos, hogy jól vagy? – kérdezte Dave még egyszer a rajongójától. A lány csak bólogatni tudott.
- Fel tudsz állni?- néztem a lányra.
- P-persze.- nézett rám hálás tekintettel. Vicces látványt nyújthattam, ahogy a gipszelt lábbal próbáltam támogatni egy lányt. Röpke 10 perc alatt már meg is nyugodott a lány.
- Köszönöm, a segítséget. Nina vagyok. – mondta Nina.
- Igazán nincs mit. Én Mia vagyok. Mit gondolsz, mehetünk? – néztem rá mosolyogva.
- Igen, már jól vagyok. Amúgy honnan ismered Davet?
- Osztálytársak vagyunk. – próbáltam kedvesen mondani.
- Értem. – ez úgy hangzott mintha nem erre a válaszra számított volna, de nem firtattam a kérdést.
Mire vissza értünk már az utolsó lánynak dedikálta a „nap sztárja”.Meg vártuk amíg végeznek, majd mi is odamentünk.
- Jobban vagy már? – kérdezte Dave aggódva, érdekes volt így látni, nem gondoltam volna róla.
- Igen, sokkal. – láttam Ninán, hogy kezd elpirulni, e jót mosolyogtam.
- Bocsánatot kérek az ő nevében is, nem tudom, hogy jutott ilyen hülyeség az eszébe. – szabadkozott Dave.
- Te nem tehetsz róla. – mondta Nina halkan, kezdett rákvörös lenni. A romantikus pillanatot a hangosan korgó hasam törte meg.
- Ne haragudjatok. - néztem rájuk. – Lehet mégis csak ennem kéne egy kis popcornt.
- Jajj, nem akarlak feltartani titeket. –nézet rám olyan furán Nina, nem igazán értettem, de a hasam megint meg mordult. – Kaphatnék egy autógrammot és képet? – nézet rá Davre.
- Persze,  ez csak természetes.
Amíg ők a dedikálással voltak elfoglalva addig én ki ürítettem az adomány üveget. Szép kis összeg gyűlt össze végül.
- Mia, csinálnál egy képet Rich nagyon béna. – szólt Dave.
- Hé nem bántani azt aki védi a formás kis popódat. – viccelődött Rich, legalábbis próbált. Mosolyogva csináltam néhány képet, majd eltettem a pénzt.
- Akkor én megyek is. Sziasztok! – mondtam.
- Merre mész? –kérdezte Nina. Elmagyaráztam neki, a rövid kis útvonalamat, mire felderült az arca.
- Ott lakok a szomszédodban, tegnap költöztünk oda. – fülig ért Nina szája.
- Tényleg, nem is vettem észre.
- Persze, mert előre be volt rendezve a hát így nem sok cuccot hoztunk. – mondta mosolyogva.
- Értem, akkor megyünk együtt? – kérdeztem, kedves lánynak tűnt.
- Persze!
- Akkor, ezt megbeszéltük. Sziasztok! – köszöntem el, majd elindultunk haza. Kicsit lassú tempót diktáltam, de Nina nem szólt érte. Elmondtam neki, hogy ráestem a lábamra és ezért tört el. Ő szerette ezt  a „hamis” Davet nem akartam össze törni az álmait. Jól elbeszélgettünk az úton.
  Otthon már mindenki aludt mire haza értem. Ránézetem az órámra, már 10 óra is elmúlt. Amilyen gyorsan csak tudtam lezuhanyoztam és lefeküdtem. Nagyon álmos voltam, de a hasam nem hagyott aludni. Így kénytelen voltam lemenni a konyhába és enni valamit.

Reggel, nagyon nehezen kászálódtam ki az ágyból. Végül nagy nehezen, felkeltem és lementem a nappaliba. Anyuék már nagyban reggeliztek mikor letámolyogtam a lépcsőn.
- Szia, kicsim! Jól vagy? – kérdezte anya aggódva. Mivel nem akartam, hogy nagyon aggódjon le rendeztem ennyivel:
- Nincs semmi bajom, csak rosszul aludtam.
- Remélem, nem leszel beteg, mert holnap este egy vacsora keretében, meg tartanánk az utolsó egyeztetést a gálaesttel kapcsolatban. Örülnénk, ha te is el tudnál jönni.
- Nem lesz semmi bajom, ott leszek. – mondtam mosolyogva, majd megreggeliztem. Mire átöltöztem, már Kate dudált is. Komás fejjel lebotorkáltam, majd elköszöntem mindenkitől. Örültem, hogy Kate el tudott vinni, mert a lábam még mindig fájt egy kicsit. Útközben elmeséltem Katenek mi történ tegnap este. Nagyon meglepődött a csaj kirohanásán. Szerencsére ez nem megszokott nyugtáztam magamban. Mivel a dedikálásnak vége így nem volt különösebb okom gépezni, ezért úgy határoztam alszok egyet. Épp találtam egy kényelmesnek mondható pozíciót, amikor az ofő belekezdett.
- Gyerekek ma van a páros hét utolsó napja! – erre hirtelen feléledtem, nem kell többet Dave közelében lennem. – Ma színjátszó körön kiválasztjuk ki  a legjobb páros. Mindenki előadja a koreográfiát, amit a héten tanultatok,  és a végén szavazunk. – már kezdtem megörülni, hogy nem kell az egész suli előtt szerepelnem. Ám Mr. Brain még nem fejezte be…..