13.rész

Fél órája itt kellett volna lennie, de még mindig nem volt sehol. Ezt már a rajongók is észrevették, egyre hangosabbak lettek. Kezdtem nagyon ideges lenni.
- Nem hiszem el, hogy lehet valaki ennyire….- kezdtem, de valaki félbe szakított.
- Okos, jóképű, izmos?!- Dave volt az a valaki.
- Idegesítőt, és más egyéb szavakat használtam volna, de kivételesen örülök, hogy itt vagy. – mondtam kicsit lekezelően Davenek, lehet nem így kellett volna, de már nagyon ideges voltam.
- Milyen kedves valaki!
- Jó, ezt majd később megtárgyaljuk, de most nyomás!- löktem az ideiglenes dedikáló asztal felé. Ahogy meglátták a rajongók hangos sikításban és legyezésben törtek ki. Az utóbbit nem nagyon értettem, hiszen nem volt valami meleg így október közepe fele.
- Gondolom te vagy Mia. – szólalt meg egy mély férfihang a hátam mögül, nem ,nem kaptam szívrohamot á.
- Ő, igen én vagyok. – válaszoltam félve és azon kezdtem el töprengeni, mit csinálhattam.
- Hello, én Rich vagyok Dave testőre. – emelte felém a kezét.
- Jó napot! – köszöntem vissza udvariasan. Minek kell Davenek testőr? Hiszen ezek a lányok a rajongói, csak nem bántanák.
- Mia pisilni kell. – jött oda hozzám Kevin.
- Oké, menjünk. – tudom Kev már egyedül is el tud menni vécére,de olyan nagy ez a pláza és most kifejezetten sokan is vannak úgy hogy inkább elkísértem a mosdóig. Vártam, mikor végez amikor megcsörrent a telefonom.
- Hallo?! –szóltam bele.
- Szia, Mia. Mandy vagyok, új számot kaptam.
- Hogy, hogy?
- Azt mondták valami nagy hiba történt és törölni kellet a számomat, de most már mindegy elintézetem. Ti merre vagytok?
- Még mindig a plázába, nem tudom, mikor végzünk. Haza vigyem, Kevint aztán majd én visszajövök.
- Nem, kell amúgy is el akartam menni, van valami akció az egyik boltba.
- Oké, akkor majd hívj fel ha a közelbe vagy. Ha nem hallanám, akkor a tömeg közepén vagyunk, a szökőkútnál.
- Jó, igyekszem. Szia!- köszönt el.
- Szia! – köszöntem el én is. Épp eltettem a telefont, mikor Kev jött ki az ajtón. Vissza kicsit lassaban mentünk, mert kezdet fájni a lábam.
- Mia, légyszi kaphatok gumicukrot? – na kezdődik gondoltam. Ha Kevinek gumicukor kell akkor nem fogja egy hamar feladni.
- Amíg nem vacsoráztál addig nem.
- Még csak,6 óra van.
- Pont vacsi idő. Mandy mindjárt jön érted aztán mentek haza enni.
- Neee mááár. Még nem is kaptam autógrammot Davetől.
- Tényleg, ezt teljesen elfelejtettem. Figyelj ha kapsz gumicukrot akkor eltekintesz az aláírástól?
- Lássuk csak – hatásszünet- Nem!
- Jó, legyen. – és kezdtem vissza vánszorogni a „helyünkhöz”. Semmi kedvem nem volt szívességet kérni Davettől.
 Mire vissza értünk, annyian lettek, hogy estélytelen volt bejutni. Ránéztem Kevinre és láttam rajta a csalódottságot. Valamit ki kell találnom, hogy oda juthassak Dave közelébe. Oké, ez így most elég furán hangozhat. Normális esetben tolakodtam volna, de a lábam miatt nem kockáztattam meg. Hirtelen eszembe jutott Rich.
- Rich, segítenél nekem? –szóltam oda a testőrnek.
- Mia? Persze, gyere csak. –tőrt, utat maga előtt a tömegben. Így sikeresen, oda jutottunk az asztalhoz. Közben elég szúrós pillantásokat kaptam a rajongóktól.
- Köszönöm!- hálálkodtam Richnek.
- Nincs mit, bármikor.
- Dave, van egy szabad perced? – fordultam Dave felé.
- Eddig tartott? – nem igazán tudom, mit akar ezzel.
- Mi?
- Az álarc, hogy utálsz. – mosolygott.
- Nem. Az öcsém szeretne kérni tőled autógrammot.
- Jó szöveg. –fordult felém.
- Ő itt az öcsém Kevin. – mutattam ré az előttem álló Kevinre. Láttam a csalódottságot Dave arcán. Szerencsére pont, két rajongó között léptünk oda, de így is elég sok füttyögést kaptunk. Kevin épp  a sapiját tartotta oda, amikor hívott Mandy.
- Szia, Mia itt vagyok. Ki tudnád hozni Kevint a tömegből, mert nem hiszem, hogy én bejutok.
- Szia, persze már megyünk is. – majd letettem a telefont.
- Kevin, mennünk kell.
- Csak még egy képet is lécci.
- Jó, de aztán tényleg megyünk. –egyeztem bele, és megcsináltam a képet. Aztán megkértem Richet, hogy kísérjen ki minket, hogy épségben kijussunk. Illetve így én is vissza tudok menni, nem akarom itt hagyni Davet, még a végén lelép nekem. „Leadtam” Kevint, Mandy kicsit meglepődött Rich láttán, de elmagyaráztam neki ki ő. Mikor vissza értünk, már nagyon fájt a lábam szóval leülte a szökőkút szélére. Innen néztem Davet, érdekes módon teljesen már volt, mint általában. Kedves volt, és mosolygós, semmi napszemüveg vagy egyebek. Egy jó pont, a rajongóit legalább szereti. Kezdtem teljesen elbambulni, amikor szólt Dave, hogy megtelt az adomány üveg, ahova „jelképes összeget” gyűjtöttük. Nagy nehezen felkászálódtam és oda mentem eltenni a pénzt és visszatenni az üres üveget. Néhányan csak azt szűrték le, hogy ellopom a pénzt így kaptam néhány rosszalló pillantást és hurrogást is, de nem igazán érdekelt. Mikor végeztem akkorát kordult a gyomrom, hogy szerintem még a Holdon is hallották. El is felejtettem, hogy dél óta nem ettem semmit és lassan már 8 óra volt.
Mivel a pláza csak 9-ig volt nyitva már minden bezárt, csak a mozi nem, azzal a kajával meg nem sokra mennék. Szóval, majd otthon eszek, gondoltam és visszaültem a szökőkút padkájára. Elég unalmas volt a dedikálás így kezdtem ásítozni, annyira elálmosodtam, hogy elaludtam. Rich vállán keltem fel.
- Ó, elaludtam. Mennyit aludtam?
- Nem sokat, olyan 10 percet kb. – válaszolta a testőr.
- Az nem olyan vészes, köszönöm, hogy nem hagytál beleesni a vízbe. – mutattam a hátam mögé.
- Nincs mit, viszont egyél valami, mert tőled hangos a pláza.
- Jó majd keresek valami ehetőt, ami nem popcorn. – mondtam nevetve amibe beleásítottam, ebbe Rich is bele mosolyodott. Hirtelen egy puffanást hallottam és olyat láttam, amit elképzelni sem tudtam volna…

:)

Sziasztok!
Sikeresen beállítottam, hogy bárki kommentelhessen ne csak a regsztrált tagok!J
Szóval jöhet a kommentáradatJ

12.rész

A reflektorok megvilágítanak. Mindenki engem néz. Rengeteg szempár lesi minden mozdulatom. A gyomrom liftezik, a kezeim és a lábaim remegnek. Képtelen vagyok megszólalni. Kezdek sokkos állapotba kerülni. A tömeg elcsendesedik. Minden mozdulatomat látják. Nem hibázhatok. Lehetetlen, nem tehetem. A zene felcsendül mögöttem. Mindjárt én jövök, csak el ne rontsam.. Próbálok felidézni mindent, amit az elmúlt egy hónapban tanultam, de nem megy minden tiszta homály. Most kell belépnem! Nincs visszaút! Remegő…, már nem is tudom, mim remeg, úgy érzem, el fogok ájulni. A számhoz emelem a mikrofont, és belekezdek. Hirtelen a hangom elcsuklik. Bepánikoltam. Nem jön ki a számon egy hang sem. Mindenki rajtam nevet, forog körülöttem a világ. Valaki a nevemet hajtogatja újra és újra..
A szemem kipattant, és hirtelen felültem. Csak álmodtam, most itt ülök a kanapén és Kate kelteget.  Apropó, miért kelteget Kate?
- Mia, el fogunk késni Nancy-t és Amandát is fel kell vennünk. – adta meg a választ az el sem hangzott kérdésemre. Jézusom, elfelejtettem, hogy ma van az előadás. Hiper sebességgel átöltöztem, persze Mandy segítségével így negyed óra múlva már indulhattunk is.
- Sziasztok!- köszöntem a lányoknak, mikor beszálltak a kocsiba.
- Hello, na szóval, hol is tartottam? – köszönt Nancy, majd előre hajolt és folytatta az infó áradatot a One Directionös fiúkról. Komolyan lassan többet tudok róluk, mint ők maguk.
Az épület csodálatos volt. Kívülről, kicsit romos volt, de épp ez tette különlegessé. Bent egy hatalmas előtér volt. Minden vörös színben pompázott minden; a függönyök, a székek, a szőnyeg. Nagyon szép,ízléses és meglepően modern volt. Leadtuk a kabátunkat a ruhatárba, majd indultam volna a színház felé, de a lányok az öltöző felé vették az irányt.
- Hova mentek? Nem arra kell menni. – mutattam az ellenkező irányba.
- Beköszönünk a srácoknak, és sok sikert kívánunk. – világosított fel Amanda.
- Bemehetünk az öltözőbe? – kerekedtek ki a szemeim.
- Persze, ez szinte már hagyomány. – lökött oldalba Nancy.
Időközben oda értünk a bejárathoz. Kate , majd nyílt az ajtó. Marshall nyitotta ki, eléggé hiányos öltözetben volt, már a körülöttük állókhoz képest. Mindenki máson már jelmez volt.
- Mi van te ma a súgó leszel. – mondta Nancy köszönés helyett.
- Neked is szia, nem, nem a súgó leszek. Elszakadt a ruhám, most varrják.
- Nem is te lennél. –lökte oldalba Kate, aminek következtében egy kicsit meg billentem.
- Sziasztok! – jött oda hozzánk Ted.
- Szia! – mondtuk egyszerre.
- Mia, te is eljöttél?
- Persze, ki nem hagytam volna. –válaszoltam Ted kérdésére, mikor megszólalta egy csengő.
- 10 perc és kezdünk. – jelentette ki Marshall, majd elrohant. Gondolom a ruháját kereste.
- Már itt sem vagyunk, kéz és lábtörést. Szia!- mondta Nancy, majd mi is elköszöntünk és megkerestük a helyünket a nézőtéren. Ami elképesztőn gyönyörű volt és hatalmas! Csodálatos érzés lehet ennyi ember előtt szerepelni, persze ha nem vagy lámpalázas, mert akkor ez felér egy rémálommal. Épp azon elmélkedtem, hogy számomra csodálatos vagy borzasztó lenne-e az érzés, amikor Nancy fordult felém, egy képpel a kezében.
- Ha el tudod mondani ki- kicsoda és minimum 5 infót fel tudsz sorolni akkor békén, hagylak ígérem. – tartotta elém a One Directionös posztert. Szerencsémre jó a memóriám, és nem is voltak olyan unalmasak a sztorik. Ennek következtében kb. 5 perc alatt végeztem. A lányok azzal vádoltak, hogy csalok hiába próbáltam bizonygatni, hogy tényleg alig tudtam róluk valamit egészen délig, nem hittek nekem. A teremben sötét lett és mindenki elhallgatott, ekkora mázlit. A függöny felgördült. Csodálatos volt az előadás, a srácok nagyot alakítottak. Az előadás két felvonásos volt, a szünetben bent maradtunk a teremben, főként a bokám miatt. A második felvonás is elképesztő volt. A közönség nagyon élvezte ugyanis a végén az egész terem állva tapsolt. Ez az érzés még a nézőtérről is hietlen volt, el sem tusom képzelni milyen lehet látni, hogy több száz ember téged ünnepel. Indulás előtt gratulálni akartunk a srácoknak, de épp a szüleikkel beszéltek így inkább nem zavartuk őket.
 Viszonylag hamar haza értem és még nem volt olyan késő sem, nem mintha tudtam volna aludni. Annyira feltöltődtem, hogy nem bírtam egyhelyben maradni. Mivel nem akartam 3 hétég Katen lógni, meg hát elméletileg jövő héten kezdődnek a próbák, ráadásul holnap dedikálás. Szóval itt az ideje meg tanulnom önállóan járni, elvégre járógipszet kaptam. Két órán keresztül fel s alá járkáltam, elég jól belejöttem. Meg akartam mutatni milyen profin megyek, de ránéztem az órára. Elég későre járt már az idő így a bemutatóm holnapra halasztottam.
  Reggel az első dolgom volt megmutatni, mit „tanultam” tegnap este. Mindenki el volt ragadtatva az új tudományomtól, anyu csinált nekem palacsintát reggelire és apa felajánlotta, hogy elvisz a suli. Gyorsan felhívtam Kate-t és szóltam neki, hogy majd a sulinál találkozunk, és kivittem Candy-t pisilni.
Az udvarunkban volt, egy medence és egy hinta ágy is valamint tűzrakó hely is volt. Imádtam jó időben kint lenni, ilyenkor viszont inkább behúzódtam a szobám nyújtotta melegbe ugyanis nagyon fázós vagyok. Candy hirtelen megindult a hintaágy felé nem szokott ilyet csinálni így utána mentem. Kevint találtam ott, aki halkan sírt.
- Kevin, mi a baj? Bántott valaki?- nem igazán tudtam mi lehet a baja, nem szokott sírni ezért kezdtem kicsit aggódni.
- Nem bántott senki, csak olyan béna voltam. Eltörtem Jake gameboyát amit tegnap adott kölcsön és most félek, hogy nagyon meg fog haragudni. – nézett rám a nagy könnyes szemimmel, annyira édes volt.
-  Ne aggódj, nem lesz semmi baj. Délután a plázában lesz dolgom, bemegyünk a játékboltba és veszünk neki egy másikat jó?- mondtam neki és leültem mellé.
- Tényleg? Köszönöm Mia! Annyira szeretlek!- mondta boldogon és egy hatalmas puszit nyomott az arcomra.
- Én is, de most már menyünk, mert el fogunk késni.
Igazam lett, csengetés után 3 perccel estem be a terembe, szerencsére Mr. Brain is késett.
- Mia már azt hittem nem is jössz! – jött oda hozzám Kate segítség nyújtóan.
- Lelket öntöttem reggel Kevinbe ezért késtünk egy kicsit. – magyaráztam.
- Mi történt?
- Eltörte az egyik osztálytársa játékát és félt, hogy megharagszik rá, de képzeld tegnap meg tanultam járni!
- Tényleg? Na mutasd!
- Oké, most figyelj! –és indultam a helyem felé. Szerencsére nem botlottam meg. Kate elismerően bólogatott, majd nyílt az ajtó és az osztályfőnök lépet be rajta. Elnézést kért a késésért, majd leült az íróasztalához.
- Na, hogy tetszett az előadás?- jöttek oda a tegnapi este „sztárjai”.
- Fenomenális volt, akartunk gratulálni az előadás után, de épp a szüleitekkel beszéltetetek és nem akartunk zavarni.
- Örülök, hogy tetszett. – mondták, majd visszamentek a helyükre.
Én felléptem Facebookra és Twitterre megnéztem kb. hányan jönnek el délután. Örömmel tapasztaltam, milyen sokan fognak jönni. Szünetben szóltam Davnek, nehogy elfelejtsen eljönni. A nap további része unalmasan telt. Mikor hazaértem, átöltöztem, majd elmentem Kevinért, nehogy elkéssünk.
 A pláza tömve volt rajongókkal. Bementünk a játékboltba. Az eladó segítőkész volt, így hamar végeztünk a boltba. Viszont arra már nem lett volna időm, hogy haza vigyem Kevint. Igaz én nem kellettem a dedikálásra, de meg akartam bizonyosodni arról, hogy Dave megjelenik.
- Nem bánnád, ha itt kellene maradnod a dedikáláson?- fordultam Kevin felé.
- Dehogy is, sőt én is kérek egy aláírást a sapimra és holnap azzal fogok „menőzni a suliba”.
Hát jó, gondoltam magamban. A szökőkúthoz elég nehezen fértünk oda, ennek kivételesen örültem így sikeres lehet a tervem. Már csak 5 perc volt a meghirdetett időig, és Dave még sehol. Kezdtem ideges lenni. Fel akartam hívni, de rájöttem, hogy nincsen meg a száma. És 20 perccel később Dave  még mindig nem volt sehol…

Köszönöm!!

A megtekintések száma túllépte az 1000-t!!!!
Elmondhatatlanul boldog vagyok!!:)))
Köszönöm szépen!*-*<3

11.rész

Amanda ismét elsápadt, ezt az orvos is észrevehette ugyanis leültette a barátnőmet egy székre és a kezébe nyomott egy pohár vizet majd felém fordult.
- A jó hír az, hogy nem tört el a csont csak megrepedt. A rossz viszont, hogy a mielőbbi gyógyulás érdekében be kell gipszelni.
- É-értem, mankót is kell használnom. – elképzeltem milyen lesz majd mankóval közlekednem, közben elég érdekes fejet vághattam, mert még az orvos is elmosolyodott.
- Nem, egyből járó gipszet teszünk fel. Kérlek, kísérjétek át a szemközti szobába – fordult Kate és Nancy felé. Amanda mély levegőt vett és sikerült neki elsőre felállnia.
  Röpke 20 perc alatt be is gipszelték a lábamat.
- 1 hét múlva gyere vissza kontrolra, addig kerüld a táncot és ügyelj rá, hogy ne kerüljön víz a gipsz alá. – mondta a „gipszes orvos”
- Köszönöm, vigyázni fogok. Megkérdezhetem, mikor veszik le ?- tettem fel A KÉRDÉST.
- A legközelebbi találkozásunkkor ismét megröntgenezzük és meglátjuk, általában olyan 2-3 hét szükséges a teljes gyógyuláshoz. – kaptam választ épp kérdezni akarta még valamit, de kopogtak.
- Jó napot eltört a kezem és ide küldtek. – mondta egy másik beteg, aki velem szemben ült a váróban.
- Gyere beljebb, mi már úgy is végeztünk. – mondta az orvos és udvariasan az ajtó felé tessékelt minket.
- Viszlát! –köszöntünk kórusban. Mikor kiértünk az utcára már 8 óra volt!
-  Végre, már azt hittem elájulok. –sóhajtott egy hatalmasat Amanda.
-  Nem is tudom, hogy köszönjem meg nektek, de tényleg én vagyok a legszerencsésebb ember, hogy ilyen barátaim vannak. Erre össznépi ölelést kreáltunk a járda kellős közepén.
Kate haza vitte Nancyt és Amandát, majd végül engem is. Mivel egyedül még kissé nehézkesen megyek, ezért Kate bekísért a házba ahol már anyuék vártak.
- Mia, kicsim! Jól vagy? Próbáltalak hívni, de ki voltál kapcsolva. – borult a nyakamba anya, vagyis csak borult volna, mert meglátta a gipszet a lábamon.
- Bocsánat, elfelejtettem visszakapcsolni a telefonom. – mentegetőztem. Kate és anya segítségével bebotorkáltam a napaliba ahol mindenki várt már.
- Én most mennék, ha nem baj. – mondta Kate miután biztonságban leültetett a kanapéra.
- Ki..- kísérlek akartam mondani, aztán rájöttem, hogy ez hülye ötlet. – köszönök mindent Kate, de tényleg.
- Semmiség, holnap reggel idejövök jó? Nem akarom, hogy útközbe még valamidet eltörd. – mondta nevetve.
- Köszönjük Kate, de reggel ráérünk, ha nem baj inkább, majd én elviszem Miát és arra kérlek hozd majd haza. – mondta apu.
- Persze semmi gond, ha szükség van, rám csak hívj.  Sziasztok! – köszönt el Kate.
- Szia és még egyszer nagyon köszönöm. – erre Kate visszafordult és fenyegetően megrázta az újját.
- Esküszöm, ha még egyszer meg köszönöd, bekötözöm a szádat. - ezen persze mindenki jót nevetett. Miután Kate elment, elmeséltem röviden mi történt, Dave-t kihagytam a sztoriból elég szerencsétlen vagyok, hogy magamtól is leessek és ezzel megúsztam még egy jó ideig tartó szitkozódást is. Már 10 óra lehetett, amikor elköszöntem és felmentem a szobámba aludni. Nem telt el sok idő mire elaludtam. 
  Reggel a szokásosnál később készültem el. Mivel járógipszet kaptam a csőszáru nadrágomat nem nagyon tudtam fel venni, melegítőbe meg csak nem mehetek suliba ezért kisebb hiszti rohamot kaptam. A krízist Mandy oldotta meg nekem adta az egyik szoknyáját, még szerencse, hogy jó idő van, nem tudom mi lett volna, ha mondjuk, esik. Szóval késésben voltunk mikor apuval elindultunk. Még az volt a szerencsém, hogy kocsival, sokkal gyorsabb, mint így időben beértem a suliba. A bejáratnál megcsörgettem Kate-it, hogy segítsen bemenni a suliba. Nagyon rossz érzés, hogy folyton a terhükre kell lennem, remélem hamar leszedik a gipszem. Kate gyorsan a segítségemre sietett, elköszöntem aputól és elindultunk a terem felé.
  Az osztályban csodálkozó pillantásokat kaptam főleg Ted és Marshall részéről ők ugyanis tegnap  a ma esti előadásra próbáltak.
- Úristen Mia! MI történt?- jött oda hozzám Ted aggódva. Persze a teremben síri csend volt, mindenki kíváncsi volt a válaszomra.
- Tegnap táncon ráestem a bokámra, szerencsére csak megreped a csont így egyből járó gipszet kaptam. – sikeresen most is kihagytam Dave-t amit nem nagyon értett se ő se a többiek, de nem szólt senki.
- Még szerencse, hogy nem lett komolyabb bajod. – mondta Kate és rosszalló pillantásokat küldött Dave felé, még szerencse, hogy rajtunk kívül senki sem vette észre.
 Nap további része eseménytelenül telt. Ofőn meghirdettem a holnapi dedikálást, rákérdeztem a plázára. Persze, hogy Dave nem rendezte el, meg sem lepődtem. Szünetben természetesen mindenki a gipszem csodájára járt és jól kidíszítették. Ebédnél a lányok a One Direction-ről beszéltek. Mikor mondtam, hogy annyit tudok róluk, hogy egy brit fiú banda Nancy kiselőadásba kezdett róluk.
A színház teremben leültem egy székre és onnan néztem az edzést. Nancy csak akkor hagyta abba a monológját mikor Jake rászólt. Nem találtam különösebben izgalmasnak az órát, de mivel Kate nélkül nem jutok messzire végigültem. Már épp kezdtem elbambulni, amikor váratlanul Dave csapódott le a mellettem lévő székre.
- Jézusom, a frászt hoztad rám! – kiáltottam fel, mert tényleg nagyon megijedtem.
- Bocs. – mondta flegmán, jellemző miatta tört el a lábam, erre ő a flegma na mindegy.
- Mit szeretnél. – néztem rá kérdően.
- Nincs párom, nem tudok táncolni. – vetette csak úgy oda és elkezdett a telefonján csetelni.
- Akkor miért nem mész haza?- elengedtem a fülem mellett, amit mondott, jobb ha nem húzom fel magam.
- Talán zavarok? – ki nem nézet volna a telefon „bűvöletes” képernyőből.
- Ha tudni akarod – tartottam egy kis hatásszünetet – IGEEN! Zavarsz.
- Elég tágas ez a terem keress másik helyet magadnak. –Úgy döntöttem nem húzom fel magam, elszámoltam 10-is is, de nem segített kiborultam.
- Még, hogy én menjek el mégis, hogy gondolod??- kezdtem kiabálni, de még csak nem is figyelt rám. Megelégeltem, hogy nem lát ki a telefon mögül, fogtam magam és kitéptem a kezéből. –Még is mit képzelsz te magadról? Miattad tört el a lábam! Fogadjunk, nem szóltál a plázába a holnapi dedikálásról. Én mindent elintéztem, megszerveztem. És még neked áll feljebb elmész te melegebb égtájakra! – már üvöltöttem. Mindenki minket bámult, remek. Egyszerűen nem tudtam uralkodni magamon, nagyon felidegesített. Fogtam magam, nem érdekelt a lábam, elindultam a kijárat felé. Kate szerencsére gyorsan reagált és utánam jött, nem tudom meddig jutottam volna nélküle. Hirtelen rezegni kezdett Dave telefonja, ami még mindig a kezemben volt. Már eléggé messze voltam, de úgy gondoltam még eltudja kapni ha nagyon, akarja.
- Itt a telefonod. – mondtam, majd felé hajítottam. Sajna elkapta.
 Miközben Kate-re támaszkodva kimentem a eremből síri csend lett senki nem mukkant meg, végül Kate törte meg a csendet mikor kiértünk a kocsihoz.
- Szép volt, annyira büszke vagyok rád. – mondta és megölelt.
- Én, én kicsit szégyellem magam nem akartam így kikelni önmagamból, de annyira felidegesített.
- Nehogy már miatta mentegetőzz, végre valaki aki megmondja neki a tutit.
- Igaz, szerinted a többiek sokkot kaptak?
- Lehetséges, még senki nem beszélt így Dave-vel rajtam kívül persze, de ne törődj velük. Tudják, hogy igazad van. És én annyira büszke vagyok rád. –fejtette ki Kate miközben már haza fele mentünk.          Otthon nem találtam senkit, leültem a napaliba a laptopommal. Meg hirdettem még egyszer a holnapi dedikálást,nagyon ajánlom Dave-nek, hogy ott legyen ugyanis nem magunknak gyűjtjük a pénzt. Felhívtam a plázát még egyszer egyeztettem a holnapot. Még volt 3 óra az előadásig, ugy hogy bekapcsoltam a tévét és szép lassan elnyomott az álom…

10. rész

Az út a kórházig rövid volt, és csöndes. A kórterembe nagyon sokan voltak.
- Nagyon sokan vannak, majd holnap visszajövünk. - mondtam és elindultam a kijárt felé. Illetve csak indultam volna ugyanis két oldalról támaszkodtam Amandára és Nancyre, nekik viszont nem nagyon tetszett az ötletem.
Amíg a lányok segítségével leültem egy székre, addig Kate elmondta a recepciósnak, hogy mi történt és lapot lobogtatva jött oda hozzánk.
- Tessék, ezt ki kell töltened- nyomta a kezembe a lapot. - És a 39-es a sorszámunk. - nézte meg a másik kis lapocskát ami a kezében volt.
- Vajon most hányadik van benn?- kérdezte Amanda. Nem sokkal később egy nővér lépet ki a vizsgáló ajtaján.
- 18-as sorszámú Emily Stenford, kérem, jöjjön. – mondta, Emilynek valószínűleg a kezével történhetett valami ugyanis felnyögött, amikor a nővér véletlenül hozzá ért.
- Még csak a 18-as van benn, nyugodtan mennyetek haza. – mondtam, mire eléggé értetlenül néztek rám.- ígérem, nem szökök meg.
- Nem, arról szó sem lehet, nem hagyunk itt! - jelentette ki Nancy.
- Semmi képp!- kontrázott Amanda is .
- Ha én elmegyek akkor „megölöm” a bátyámat szóval mindenképp maradok. – tette hozzá Kate is és láttam rajta, hogy nagyon ideges. Egyfolytában fel s alá járkált.
- Kate, nyugi nem lesz semmi bajom.
- Már, hogy lennék nyugodt , mikor a - nem írnám le milyen szavakkal illette a bátyját. – tehet az egészről.
- Igazad van, de ne aggódj, majd kitalálok én valami frappáns „büntetést”. –mondtam.
- Biztos? – nézett rám.
- Teljesen, bízhatsz bennem- majd összedörzsöltem a kezem, ezen persze jót mosolygott mindenki. – Viszont kérlek, ülj, le vagy legalább állj meg, mert kezdek teljesen elszédülni.
- Persze, bocsi. –egyezett bele, majd leült a mellettünk lévő székre.
- Nekem fel kéne hívnom anyuékat, mert nem valószínű, hogy vacsira hazaérek.
- Lökött – mondta Nancy és kicsit meglökött. Elő halásztam a telefonomat a zsebemből és bepötyögtem anyuék számát. Váratlanul belesípolt a telóm a fülembe, annyira megijedtem, hogy véletlenül orrba vágtam Amandát, ahogy eltartottam a fülemtől.
- Jézusom, ne haragudj! Jól vagy? – kérdeztem aggódva.
- Persze, nyugi nem tört el az orrom, azt hiszem. Meg amúgy is itt vagyunk a balesetin, szóval nagy bajom nem lehet.
- Igaz, ne haragudj, annyira béna vagyok.
- Semmi gond már kezdem megszokni. - és most ő lökött meg. Ezen megint jót nevettünk, szerintem nem nagyon találkozott még a recepciós ilyen jó kedvű „betegekkel”, ugyanis nagyon furán nézett ránk. Mivel anyáék nem vették fel, ezért Mandy-t hívtam. Kicsengett, ezért csendre intettem a lányokat, majd nagy levegőt vettem és mesélni kezdtem.
- Szia Mandy, ne ijedj meg..  – nem hagyta, hogy végig mondjam
- Mia, úristen mi történt jól vagy?
- Nincs semmi bajom, táncon ráestem a bokámra. Szerintem nem súlyos – ennél a résznél rosszalló tekinteteket kaptam a lányoktól- Jake is azt mondta, valószínűleg csak meghúzódott.
- Értem és hol vagy most? Orvos látott már?
- Kate, elhozott a balesetire, még nem kerültem sorra csak gondoltam felhívlak, mivel még rengetegen vannak előttem és nem tudom mikor érek haza.
- Melyik kórházban vagytok oda megyek. – jelentette ki idegesen.
- Nem kell ide jönnöd, mondtam, hogy jól vagyok és itt van velem Amanda és Nancy is, nem lesz semmi bajom. Mardj otthon Kevinnel és kérlek hívd fel anyáékat, mert most foglalt és ki kéne kapcsolnom a telefonom..
- Rendben, maradok és hívom őket, amilyen hamar csak lehet.
- Köszönöm.
- Mindenképpen hívj, ha megtudsz valamit, és vigyázz magadra!
- Megígérem.
- Köszönöm, szia.
- Szia. – köszöntem el, majd kikapcsoltam a telefonom és eltettem. Már vagy egy  1 órája vártunk a sorunkra, mikor kezdtem elaludni. Azonban Nancy hirtelen ötlettől vezérelve, felpattant és kijelentette, hogy hoz egy magazint. Ez még nem is lett volna olyan meglepő, csakhogy az ő vállán feküdtem és ahogy felállt én eldőltem. Kicsit meglepődtem, mikor rájöttem, mi történt, hangos nevetésben törtem ki és velem együtt Katy és Amanda is. Nancy épphogy viaszért, mikor nyílt a vizsgáló ajtaja. Ha a nővér nem mondja a nevemet, nem is vettem volna észre. Nagy lendülettel felállattam, ugyanis meg feledkeztem a lábamról, mivel sikerült úgy helyezkednem, hogy egyáltalán ne fájjon. Sajnos a bokámat nem lehet átverni, így ugyanazzal a lendülettel huppantam vissza a székre, mint amivel megindultam.
- Hát ez így nem fog menni- mondta nevetve Kate és átkarolt bal oldalról, másik oldalamra Nancy támogatott fel.
- Köszönöm csajok – mosolyogtam, hihetetlen nagy boldogság tudni, hogy ilyen barátnőim vannak.
Végül nagy nehezen eljutottunk a kórteremig.
- Jó napot!- köszöntünk illedelmesen az orvosnak és asszisztensének.
- Sziasztok, lányok – köszönt az orvos. Miközben az vizsgáló „asztalra” segítettek a lányok, az asszisztens elkérte a lapomat és begépelte az adataimat.
Amanda eléggé elsápadt, nem is csodálom tipikus orvosi szag/illat terjengett az egész szobában.  Nancy kézen fogta, majd bocsánatot kért és kimentek a folyosóra, még Amanda elájul. A doktor úr megvizsgálta a lábam. Néhány mozdulat eléggé fájt, de nem szóltam semmit, nem akartam, hogy Kate-nek még jobban lelkiismeret furdalása legyen. Hiába mondom neki, hogy nem tehet róla, nem érdekli.
- Valószínűleg el van törve a lábad, ezért felküldelek a röntgenre. Amint megvannak a felvételek, soron kívül bejöhettek eleget vártatok már. - mondta dr. Black
- Rendben, köszönjük. – válaszoltam, majd Kate segítségével kibotorkáltam a folyosóra.
- Na mit mondtak? – támadt le Nancy.
- Felküldtek a röntgenre, Amanda, hogy van? –mondtam.
- Elment a mosdóba, de már itt is van.
- Bu – mondta Amanda és megveregette a vállamat. A lányokkal felmentünk az emeletre. Szerencsére nem kellet várnunk, egyből bemehettünk. Így 20 perc múlva ismét bent álltunk a vizsgálóba és vártuk az eredményt…

9.rész

- Szia – köszöntem neki mosolyogva.
- Helló- mondta és elő vett a zsebéből egy jegyet.
- Mi ez?- vettem ki a kezéből.
- Holnap lesz egy előadás, amiben szerepelünk a tesómmal, ha ráérsz, eljöhetnél megnézni, szinte az egész osztály ott lesz.
- Persze szívesen elmegyek –épp meg akartam kérdezni, mi a baja Dave-el, mikor megjelent Stacy és maga után húzta. Jellemző, mindegy majd ebédnél kifaggatom Kate-it ő biztos tud nekem választ adni.

 Teljesen belemerültem az internet varázslatos világába, így nem is hallottam, hogy csengettek. Az irodalom óra vicces volt, ugyanis páronként különféle szituációkat kellett előadnunk. Dave fejfájásra hagyatkozva lement az orvosiba így nem kellett kiállnom mindenki elé („de sajnálom”). Matekon a tanárnő beszedte a lapokat, majd közölte, hogy nincs, kedve órát tartani, foglaljuk el magunkat. Fura ez a tanár, nagyon fura. Törin maratoni diktálás volt, majd’ leszakadt a karom. Csengetéskor oda siettem Kate-hez, hogy megtudakoljam mi van Ted-ékkel.
- Kate, kérdezhetek valamit?
- Nyugodtan.
- Lehet, nem jó a meglátásom, de azt gondolom Dave és Ted nem nagyon „szeretik egymást”- mutattam idézőjelet a kezemmel.
- Jó a meglátásod, régebben nagyon jóban voltak, volt egy közös bandájuk is, mindent együtt csináltak. Aztán mikor apu meghalt, Ted végig Dave mellett volt ő viszont ellökte magától, és amikor ismertté vált, magasról tett rá.

Figyelmesen végig hallgattam Kate-t.
- Ne haragudj meg, de tudod, néha olyan szívesen megpofoznám a bátyádat- válaszoltam.
- Egyetértek veled. –mondta nevetve. Időközben megérkeztünk az asztalunkhoz. Amanda fal fehér volt.
- Mi a baj? Jól érzed magad. - néztem rá aggódó tekintettel.
- Ennyire borzalmasan festek?- kérdezte.
- Hát eléggé- ült le mellé Kate.- történt valami?
- Nem, nem történt semmi. Hülyeség az egész.
- Ugye tudod, hogy nekünk bármit elmondhatsz.- nyugtatta Nancy.
- Jó, de ígérjétek meg, hogy nem nevettek ki!
- Esküszünk!- feleltük kórusban.
- Az van, hogy félek a társas tánctól, mert tagnap még egyedül elszerencsétlenkedtem, viszont ma már párban kell táncolni- nézett ránk, s érezni lehetett a hangján, hogy a sírás határán van.
- Nekem, mondod, a legkevésbé sincs kedvem ezzel táncolni- mutattam a hátam mögött lévő asztalhoz, ahol Dave-ék ültek.
- Az én partnerem meg folyton a fején akar forogni- szólt Nancy.
- Nekem nincs semmi kifogásom a partneremre. – mondta Kate és egy kicsit elvörösödött.
- Na ezt mindjárt gondoltuk.- mondta Nancy és hozzá vágott egy napilapot. Ezen mindegyikünk hangosan felnevetett, még Amanda is. Ahogy kiértünk az ebédlőből Amandának megint visszatért a rossz kedve, így az első dolgot, amit ért jó erősen megmarkolt, ez pedig épp az én kezem volt.
-  Áúú, azzal, hogy eltöröd, a kezem még nem úszod meg az órát.
- Igaz, de mi lenne, ha én törném össze valamimet.
- Te nem vagy komplett- mondtam és most én ragadtam kézen. Egészen a színpadig húztam s mikor meggyőződtem róla, hogy nem tud elszökni, akkor engedtem el. Teljesen lefoglalt Amanda nyugtatgatása, így nem volt időm a saját nyafogássommal foglalkozni, ugyanis tényleg semmi kedvem nem volt a Dave-vel való közös tánchoz. Ahogy elnéztem benne is hasonló gondolatok fogalmazódhattak meg. Mivel egyikünk sem akart a másikkal táncolni Jake-nek ( a koreográfusnak) kellett ránk szólnia. Nehézkesen, de végül csak elkezdtük a tegnapi koreót. Meglepően könnyen ment, bár egyszer sikeresen megbotlottam valamiben és magammal rántottam Dave-t is. Az ő kivételével mindenki hangosan nevetett. (Nem csodálnám, ha bosszú hadjáratot indítana ellenem.)
- 5 perc szünet, aztán folytatjuk az emelésekkel.- jelentette be Jake.
Azt hittem, ennél már nem lehet rosszabb. Hát tévedtem.
Jake bemutatott néhány emelést Nancy segítésével ( ő a legjobb táncos). Ezek közül kellett néhányat gyakorolnunk. Dave elég erősnek bizonyult, így nem is lett volna semmi baj, csakhogy az egyik emelés közben, mikor a levegőben voltam megszólalt a telefonja, amit felvett! Nem tudom ezt, hogy gondolta, de nem is volt időm sokat gondolkozni ezen, mert a következő pillanatban már a földre estem.
- Jézusom jól vagy?- rohant oda hozzám Nancy.
- Persze mondtam- és gyilkos pillantásokat lövelltem Dave felé, aki még mindig telefonált!
- Gyere – nyújtotta felém a kezét Nancy, hogy felhúzzon, de abban a pillanatban, hogy ráálltam a jobb lábamra visszaestem a földre.
-  Áúú- tapogattam a bokám, elképesztően fájt. Ekkor már mindenki ott volt körülöttem.
- Hadd nézzem- jött oda Jake. Megvizsgálta lábamat, hát nem volt kellemes érzés. – Szerintem csak meghúzódott, de mindenképp látnia kell egy orvosnak.
- Majd én elviszem- mondta Kate, észre sem vettem mikor guggolt oda mellém.
- Mi pedig segítünk- mondta Nancy és Amanda. Nagy nehezen feltápászkodtam és beültem Kate mellé a kocsiba…

8. rész

Kate hívott, vagyis csak azt hittem, hogy Kate az. Mivel a kijelzőn az ő neve szerepelt, viszont Dave szólt bele a telefonba.
- Remélem, szereted a sajtos pizzát, mert rendeltem neked egyet, ha már ilyen jóban vagy a pizzériával, hogy közös a számotok. – kezdte, amolyan, na most visszavágok stílusban.
- Jaj, köszönöm, pont most akartam hívni őket, megspóroltál nekem egy telefont. – válaszoltam miközben szép lassan, és némán majdnem megfulladtam a nevetéstől.
- Ezt most nem mondod komolyan? Tudod, te kivel beszélsz?- éreztem, hogy kezd ideges lenni.
- Igen, egy ugyanolyan emberrel, mint amilyen én vagyok. Nem értem, miért kéne másképp beszélnem veled. –válaszoltam, azt hiszem, kicsit én is felhúztam magam.
- Talán, mert én én vagyok, te meg te. – közölte
- Még mindig nem értem, mindegy. Miért is hívtál?
- A házi miatt…
- Nem. – nem hagytam, hogy befejezze, hisz tudtam, hogy le akarja másolni.
- Azt se tudod mit akartam kérdezni. - megdöbbent, hogy belé fojtottam a szót.
- Gondolom, le akarod másolni, de nem azért dolgoztam vele órákig, hogy lemásold 10 perc alatt, mert tudom, ha majd nekem kell segítség, akkor csak hátra dőlnél és a kisujjadat se mozdítanád. – hű nem hittem volna, hogy ezt én mondtam. Azt hiszem rám tört az igazság mondás, vagy nem tudom. Hosszú csend következett, már azt hittem letetette, mikor megszólalt.
- Jó, akkor ne segíts, majd megoldom, nem vagyok analfabéta. –mondta végül. Ha-ha csak rávettem, hogy házit írjon.
- Én is így gondoltam. Amúgy van valami ötleted arra, hogyan gyűjtsünk pénzt?
- Lövésem sincs, de te úgy is okosabb vagy, majd kitalálsz valamit. –közölte hidegen.
- Köszönöm, ami azt illeti van egy ötletem- hallottam, hogy csengettek így gyorsan leráztam- ,majd holnap elmondom, de most mennem kell. Ja és légyszi ne Kate telóján hívj, mert elég zavaró.
- Oké, oké ne kapj be. Hello. –köszönt el.
- Szia- köszöntem én is, majd letettem és mentem átvenni a pizzánkat.
Ahogy becsuktam az ajtót, Kevin már ki is vette a kezemből a dobozt és elszaladt vele a konyhába. Dave jól kitett magáért, ugyanis a legnagyobb méretet rendelte. Még szerencse, hogy anyuék is otthon vannak, illetve lesznek.
- Nyugi, nem eszem el előled –nyugtattam meg, mivel egyszerre két szeletet evett.
- Minél hamarabb megeszem, annál elébb ehetek gumicukrot. –fejtette ki Kev.
- Hű, ezt a logikát, de egyél egy kicsit lassabban, mert hányni fogsz.
- Oké –és letette az egyik szeletet. Még így is gyors volt, de legalább csak 1 szeletet evett.
Fogtam én is egyet és elkezdtem enni.
- Végeztem – jelentette ki Kev.
-  Jól van, menj el fürdeni, mert tiszta paradicsom vagy, aztán felőlem gyilkolhatod a gumimacikat.
- Köszönöm – és elszaladt.
Miután végeztem, elpakoltam a maradék pizzát, elmostam a tányérokat, és felmentem a szobámba.
Épp az America's Best Dance Crew (Amerika legjobb tánccsapata) ment az MTV-n, úgyhogy leültem a babzsák fotelembe, és csak ámultam. Annyira beleolvadtam az adásba, hogy kisebb szívrohamot kaptam, amikor megszólalt a telóm. Egyre hangosabban szólt, de sehol sem találtam, pedig egy órája még beszéltem. Végül csak meg lett a párnám alatt (?)
- Na, végre – hallottam Kate hangját.
- Szia, bocsi, nem találtam a telóm – mentegetőztem.
- Na, jó most az egyszer elnézem Neked.
- Köszönöm a kedvességed – egyszerre törtünk ki nevetésben.
- Szóval azt akartam kérdezni, hogy mit műveltél a bátyámmal?
- Semmit, miért?
- Azért, mert házit ír. Ezer éve nem láttam házit írni, vagy egyáltalán írni – gondolkodott el
- Csupán megmondtam neki, hogy rólam nem fogja lemásolni.
- Hm, ez érdekes azt hiszem, rajtam kívül mindenki úgy bánik vele, mint egy királlyal, mióta apa meghalt és Dave híres lett.
- Sajnálom azt, hogy meg…
- Ne sajnáld, nem tehetsz róla. Őszintén szólva örülök, hogy egy kicsit „megráztad”.
Nagyon rosszul éreztem magam. Nem tudtam, hogy meghalt az apukájuk. Kate-tel hajnali egyig beszéltünk. Elmondta, hogy 9 éves volt, mikor az apja agyvérzést kapott és hirtelen meghalt. Ezután fedezték fel őket, ugyanis még halála előtt elküldött egy videót, ahol Ők épp rögtönzött koncertet tartanak. Egyszóval neki köszönhetően lettek sikeresek.
Dave soha nem tudta rendesen feldolgozni a történteket, ezért inkább teremtett maga körül egy új, szebb világot, ahol Ő az úr. Kate nagyon belelendült, így hát nem szóltam közbe, éreztem, hogy a sírás kerülgeti, amikor arról beszélt, hiába ilyen „bunkó” Dave, mégis mennyire szereti. Legszívesebben átmentem volna megölelni Őt. Ehelyett inkább elköszöntem, gondoltam jobb, ha most nem zavarom, ha már segíteni úgysem tudok. Ahogy kinyomtam a telefont, éreztem, hogy könnyek szöknek a szemembe. Szörnyű lehet apa nélkül élni. Bele se merek gondolni, milyen érzés lehet.
Sírva aludtam el.
  Reggel apa ébresztett, nagyon megörültem neki és a nyakába ugrottam.
- Ígérd meg, hogy soha nem hagysz el!
- Mi? Miért hagynálak el? – nem igazán értette a dolgot.
- Csak ígérd meg!
- Ígérem, hogy mindig Veled leszek. – mondta és adott egy puszit.
Anyu csinált nekem szendvicset, isteni volt. Kicsit elbeszélgettük az időt. Így sietnem kellett. Igaz nem voltam késésben, de mindenképp beszélni szerettem volna Kate-tel.
Kate a bejáratnál babrált a telefonjával.
- Szia, Mia! – köszönt, amikor meglátta, hogy jövök.
Én köszönés helyett megöleltem.
- Köszönöm – mondta.
- Mit?
- Azt, hogy tudom, számíthatok rád.
- Ó Kate, ez alapvető, hisz barátok vagyunk.
- Ha már itt tartunk, kérhetek Tőled valamit?
- Persze, bármit.
- Légyszi bánj úgy Dave-vel, ahogy eddig.
- Nem gondolom, hogy istenítettem volna.
- Köszönöm, na de menjünk, mert mindjárt csengetnek.
- Gyerekek, remélem eldöntöttétek, hogy hogyan gyűjtötök pénzt. Kaptok 15 percet, légy szíves írjátok össze. Az ötleteket átolvasom, hogy ne legyen 2 egyforma – mondta Mr.Brain.
Már indulni készültem Dave-hez, mikor legnagyobb megdöbbenésemre elindult felém.
- Ted gyere már – visított Stacy.
Ted nagy nehezen feltápászkodott és elindult az első sorba. Útközben találkozott a pillantása Dave-ével. Furcsa volt, mintha ellenségek lennének. Ha jobban belegondolok, még nem is láttam őket beszélgetni. Ami azért furcsa, mivel Ted mindenkivel beszél.
- Na halljam azt a remek ötletet – Dave hangja zavarta meg a gondolatmenetet.
- Arra gondoltam, hogy csütörtökön rendezhetnénk egy dedikálást. Ahol jelképesen 1 dollár lenne egy aláírás.
- Ez nem is olyan rossz ötlet. Akkor majd Te elrendezed, én meg majd leülök és dedikálok és fényképezkedem.
- Meg azt, ahogy Te kigondoltad. Szólj a plázának, de ne a menedzsered, hanem Te, mert ez a mi feladatunk. Én meg meghírdetem.
- Mi a fene?
Nem igazán törődtem vele, írni kezdtem.
Szünetben Ted jött oda hozzám…

7.rész

Ugyanis Davet húztam, ez volt a lehető legrosszabb lehetőség. Stacy visított, és párcserét követelt. Mondjuk szívesen cseréltem volna vele, mivel Ted-et húzta. Dave „Ezzel kell mindenhol mutatkoznom?!” hozzászólásával végleg leírta magát. Nem mintha többet vártam volna tőle, így nem is vettem magamra. A többi lány is csalódott volt, bár ezt jobban palástolták, mint egyesek.
- Jól van, jól van- csitított minket Mr.Brain. – Párcsere nincs! Pont az a lényeg, fejlesszétek az együttműködő, illetve az alkalmazkodó képességetek. Az iskola minden diákja párokba rendeződik a héten, így a tanórák is eszerint lesznek megtartva. Kérek mindenkit viselkedjen rendesen. – ezt valószínűleg már csak én hallottam, mert mindenki zsongott. –Khhm -köszörülte meg torkát az ofő- a párok a következőek; Stacy és Ted, Ramona és Marshall, Dina és Rob (mindenki csak így hívja), Julie és Jake, Kate és Mike, és végül Mia és Dave. Jó szórakoz.. – Ekkor kicsengettek és mintha rakétából lőtték volna ki az osztályt, mindenki a folyosóra özönlött.
Mivel az egész suli ott dekkolt, így hát én is kimentem, Kate mellett álltam meg aki kicsit piros volt.
- Mi a baj?- kérdeztem, kicsit megijedtem.
- Semmi, csak. - hebegte. Na, ez egy nagyon ritka pillanat amikor Kate-nek nem jönnek a szavai.
- Nincs semmi baja, csak bele van zúgva Mike-ba- közölte nemes egyszerűséggel Amanda.
- Sss- csitította Kate- még valaki meghallja!
- Ja, és ez persze titok- csatlakozott Nancy is.
- Igen titok úgy hogy örülnék, ha nem ordítanátok világgá.
Épp meg akartam szólalni amikor Stacy és a sleppje lépett oda hozzánk.
- Amelia, mégis, hogy képzelted Dave-t húzni? -visított, mire az egész folyosón néma csend támadt és mindenki minket nézett. Remek, másra sem vágytam.
- Nem tehetek róla, hogy őt húztam- védekeztem bár hangom inkább volt suttogás, mint normális emberi hang.
- Nem tudom, hogyan csináltad, de tuti direkt volt!- majd közelebb lépet- ne feledd, rajtad tartom a szemem. – közölte, majd becsörtetett a terembe. Én meg sem bírtam szólalni ekkora égést.
Csengettek így hát mi is bementünk a terembe a többiek után.
  Épp készültem elsüllyedni, amikor Susan belépett. Jól van, mivel ez a párok hete, ma kettesével fogtok énekelni. – mondta- elsőként legyen, mondjuk Kate és Mike.
Kate-ék kimentek. Majd rövid gondolkozás után David Getta-Gettin over you-ja mellet döntöttek. Nagyon jól csinálták, és ahogy észrevettem Mike-nak is tetszik Kate. Mikor véget ért a szám hangos taps tört ki, tényleg klassz volt.
Remélem, nem kerülünk sorra. Imádkoztam.
- Rendben, nagyon jó volt- dicsérte meg őket Susan is- a következő páros pedig Julie és Jake.
 Ez az megúsztam, gondoltam magamban. Nem kellet volna ugyanis utána mi jöttünk. Majdnem szívrohamot kaptam, amikor meghallottam a nevem.
- Mit szeretnétek énekelni?
- Énekeljék Enrique Iglesias és Nicole Scherzinger Heartbeat-jét - hangzott Stacy válasza, bár senki sem kérdezte.
- Hm.. az jó lesz- nyugtázta a tanárnő így hát nem volt más választásunk, énekelnünk kellett.
Kis híján hánytam, végül vettem egy mély levegőt és remegő kézzel és lábbal, de elkezdtem énekelni.
Láttam Dave arcán mennyire nem akarja, de Susan-nak nem mondhatott nemet. Így hát ő is rákezdett. Meglepően passzolt egymáshoz a hangunk. Szerintem ezt mások is észrevették, mert amikor végeztünk nagyobb tapsot kaptunk, mint Kate-ék. Ennek örültem, Dave-t nem nagyon izgatta, csak leült a helyére és benyomta a zenét (pedig még óra volt).
Én is visszamentem a padomhoz, Mike-tól kaptam egy pacsit útközben. Ted megveregette a vállamat, szóval legalább nekik tetszet gondoltam és leültem. Az óra további része hamar eltelt, talán mert nem idegeskedtem. Tesin röpiztünk Ramonát eltalálta egy labda. Kicsit megszédült. Ezért Mr. Jones lekísérte az orvosiba, mi meg mehettünk öltözni. Matekon Mrs. Robinson kiosztott két teljes lapnyi feladatot, amit órán nem sikerült meg csinálnunk az házi marad. Minden pár más-más papírt kapott. Így is lehet értelmezni a páros hetet.
- Akinek nem lesz meg holnapra az egyest kap. - jelentette ki, majd kiment a teremből.
Nekem mázlim volt ugyanis csak 2 feladat maradt, nem úgy, mint a többieknek. Dave lapja totál üres volt, hát rólam tuti nem másolja le, pedig gondolom ezt tervezte.
 Ebédnél ez beigazolódott. Épp Kate-t szívatták Nancyék, mikor oda jött az asztalunkhoz.
- Hé, „eM”. Írd má’ le a telószámod, hogy tudjalak hívni a házik miatt.
- Oké -fogtam egy tollat és szép nagy számmokkal írni kezdtem egy szalvétára, majd a kezébe nyomtam és visszafordultam az asztalunkhoz. Mikor már halló távolságon kívül esett Nancy megkérdezte:
- Te tényleg megadtad a telószámod?
- Dehogy is az egy pizzéria száma volt, isteni ott a pizza- mondtam kicsit elmélázva. Mire mindenkiből kitört a nevetés.
  Színjátszó körön ismételten, majdnem elájultam, mikor megkaptuk a feladatot; társastánc. És ha ez még nem lenne elég, az első sorba kellett állnom Dave mellé. Egyébként a tánc maga nem is ment olyan rosszul, igaz ma még csak egyedül tanultuk az alapokat (ehhez mondjuk nem tudom miért kellett előre mennem). Viszont, hogy holnap mi lesz velem, na, azt nem tudom.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

- Sziasztok!- köszöntem, mikor hazaértem.
- Szia Mia- köszönt Mandy - anyukádéknak el kellett menniük egy megbeszélésre, és engem is elhívott Linda barátnőm. Ugye nem baj, ha egy kicsit egyedül hagylak Kevinnel.
- Dehogy is, jól megleszünk, mulass jól. – kicsit bántott, hogy anyuék nincsenek itthon, de örültem annak, hogy Mandy szórakozik egy kicsit, hiszen nagyon ritkán jár el.
Kevin valami számítógépes játékkal játszott és úgy tűnt nagyon bele van merülve, ezért nem zavartam. A matekkal gyorsan végeztem, így zenét hallgattam. Épp egy Katy Perry számot énekeltem, amikor Kevin benyitott.
- Mia ehetek gumicukrot vacsira?- nézet rám boci szemekkel.
- Mi?- nem igazán értettem
- Gu-mi-cu-kor – ismételte meg.
- Nem ehetsz gumicukrot vacsorára! Mindjárt rendelek pizzát. – mondtam.
- Oké, nem olyan jó mint a gumicukor, de jó. – nyugtázta, majd visszament a virtuális világába.
Már tárcsáztam a számot, de ekkor megcsörrent a telefonom…

6.rész

Néhány perccel később anyu jött be egy tálca sütivel a kezében.
- Apád küldi- és letette a sütiket az asztalomra- figyelj, kicsim tudom, hogy haragszol és igazad van. Megígértük, ha átmész a magán iskolába nincs több szereplés. Így hát nem erőltetjük, tiszteletben tartjuk, a döntésedet nem kell fellépned. Majdcsak kitalálunk valamit apáddal, amit a producerek is elfogadnak, ne aggódj. – szerintem az utolsó szavakat inkább magának mondta mintsem nekem, mert könnyek gyűltek a szemében és mielőtt elsírta volna magát kiment a szobámból.
 Ettől én is könnyezni kezdtem. A viselkedésem minden volt, csak nem jó. Pont olyan voltam, mint egy hisztis díva. Pedig épp emiatt hagytam abba az egészet, nem akartam ilyen lenni. Normális tini, ember akartam maradni, de rá kell jöjjek ez csak rajtam múlik. Hiszen Kate se „sztárosodott” el. Annak ellenére, hogy az elmúlt évbe két filmben főszerepet kapott és kiadott egy nagylemezt.
Ráadásul tudom, hogy működik ez a világ. Ha nem tudsz valami újjal elő rukkolni, akkor  viszlát. S mivel a szüleimnek egy ideje nem volt semmilyen „nagy dobása” könnyen elő fordulhat, hogy mennem a süllyesztőbe. NEM! Ezt nem hagyhatom, hisz tudom, hogy mennyire imádják ezt az életet. Miattam viszont képesek lennének feladni ezt.
Szóval meg kell tennem, vissza kell mennem a reflektorfénybe. Ismerem magam annyira. hogy tudjam meg fogom állni a helyem és nem soha nem fogok megváltozni! Ezzel az elhatározással elindultam lefelé, kezemben egy sütivel.
- Sajnálom, hogy az előbb úgy kiborultam- kezdtem és leültem a szüleim közé a kanapéra- átgondoltam a dolgokat és elvállalom a fellépést és mindent, ami ezzel jár. – mondtam el egy szuszra.
- Ó kicsim- húzott magához anya és szorosan megölelt. – nem is tudod, mennyit segítesz ezzel nekünk – és egy hatalmas cuppanós puszit nyomott az arcomra. A könnyei ismét csorogni kezdtek, de immár az örömtől.
- Ez remek!- kiáltott fel James és már lázas telefonálásba kezdetett.
   Anyuék elmondták, hogy a beteg gyerekeknek gyűjtünk.  A jótékonysági gála est egy hónap múlva lesz, és szeretnék még ha számos híresség is fellépne. Persze az est fénypontja én leszek és mindenki rám lesz kíváncsi „ a lányra akiről senki nem hallott már hat éve” úristen, hogy fogok én ennyi ember elé kiállni. (Na mindegy, majd csak lesz valahogy maximum lehányok valakit.) Ez az időpont nagyjából annyit is jelent, hogy van még egy normális hetem. Ugyanis két hét múlva kezdődnek a próbák. De
egy cseppet sem bánom, hisz így örömet tudok szerezni azoknak, akiket a legjobban szeretek és még a beteg gyerekeken is segíthetek.
  A hétvége további részében, már nem beszéltünk a „visszatérésemről”. Mint egy átlagos család elmentünk kirándulni (oda ahova a madár sem jár így anyuék nem keltettek feltűnést). Piknikeztünk is nagyon élveztem az együtt töltött időt, apuval és Kevinnel rengeteget bújócskáztunk. Igaz Kevint megcsípte egy méhecske és be pánikolt, hogy „meg fog halni” de hát nem is ő lett volna. Ezért hétfőn még nehezebben akartam elindulni a suliba.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Mr. Brain megvárta, míg elcsendesedünk.
-  Nos, gyerekek a héten párokat fogtok alkotni, egészhéten mindent a párotokkal együtt kell majd csinálnotok. Enni, leckét írni és emellett pénzt kell gyűjtenetek, amit az iskola jótékonysági célokra fog felajánlania- mindenki tudomásul vette az osztályfőnök szavait és elkezdték beosztani ki kivel lesz.
- A párokat húzás alapján fogjuk kiválasztani. Ebben a kalapban van hat fiú név, minden lány húz egy cetlit, és akinek a neve szerepel a lapon annak lesz a párja. - és felmutatott egy szalmakalapot (?).
Szép sorban mindenki húzott a kalapból. Így történt, hogy az utolsó normális hetem, kicsit sem lett normális…

5.rész

Az  sms-t anyutól kaptam.  Azt írta, hogy szombaton haza jönnek, és hogy van számomra egy jó híre. Az üzenet első felének nagyon örültem, hisz nagyon rég láttam már őket. Viszont a jó hírek sosem „jók” legalábbis nekem nem, mint mondjuk: jól fog állni a fogszabályzó abban a reklámban, vagy hogy imádni fogod az új sulit, neked való. Szóval épp azon gondolkoztam, hogy örüljek vagy gyártsak összeesküvés elméleteket, amikor Kevin viharzott be a szobámba a kezében egy halom füzettel (észre se vettem, hogy kiment).
- Gondolom nem érted a leckédet?- mindig együtt írjuk meg a házi feladatokat, általában nem ért semmit, időbe telt rájönnöm, hogy csak meg akarja csináltatni velem. Ezért is van, hogy viszonylag jól tudok magyarázni, hisz Kev egy kicsit nehéz fel fogású tud lenni.
És már ki is pakolt. Este 10-ig írtunk házit, rengeteg leckét kapott. Közben mondjuk vacsoráztunk is, isteni volt a spagetti. Vacsora közben elmeséltem, milyen a nagy az iskola, meg hasonlók.
Így este nem volt időm az sms-en gondolkodni. Hamar elaludtam.

A hét is gyorsan elrepült.  Minden napot osztályfőnöki órával kezdtünk (ahol rajongói levelekre válaszolgattak a többiek vagy játszottak) és mindig színjátszó körrel zártunk. Matekon kiosztották a dolgozatokat, Ramona 4-est írt. Hihetetlenül örült neki, egész nap ujjongott. Irodalmon verset kellet írni, nekem nagyon nem ment, de Ramóna 2 perc alatt alkotott egy tíz soros verset, amit fel is olvasott:

„Te vagy régóta az álom,
minek beteljesülését várom.
Azt mondták, kövessem álmaim,
ebből építem remény-váraim.
Követlek téged, bármerre is jársz.
Remélem, utadon szerelmet nem találsz
s remélem azt is, szíved jó útra tér.
Az én szívem folyton csak remél.
Reméli, hogy az a jó út én leszek,
de, ha mégsem: örökre ég veled!”
 
 Hát lehet, hogy nem túl okos, de fantasztikus verseket ír.

    A többi óra szokásosan telt, minden tanárral megismerkedtem. Ebédnél jókat beszélgettem Kate-tel, egész jóba lettünk. Facebookon rendszeresen beszéltünk, mindenki bejelölt az osztályból. Mindenki, még Stacy és Dave is. Pénteken elmentünk suli után, Nancy-vel, Amandá-val és Kate-tel a plázába, mert Nancynek aznap volt a szülinapja. Nagyon jól szórakoztunk, beültünk a moziba, utána pedig a Mekibe. Aztán elmentünk sétálni, és mindenfélét énekeltünk az utcán, kicsit furcsán néztek ránk,de hát egyszer lesz Nancy 17.
  Így észre sem vettem és eljött a szombat. Arra keltem, hogy csengetnek. Egyből kiugrottam az ágyból, és rohantam le a lépcsőn. Mint egy rakéta úgy ugrottam apu nyakába. Kis híján hanyatt is esett.
- Sziasztok!!Már úgy hiányoztatok. – üdvözöltem őket, majd kaptak mindketten egy hatalmas puszit. Mögöttük James a managerük jött be az ajtón. Így hát bementünk a napaliba. Illetve én elszaladtam felöltözni és fésülködni. Mikor visszaértem Kevin már gumicukrot evett.
- És én mit kapok?- kérdeztem nevetve.
- Van egy kis sütim ajánlotta fel apu. - és kotorászni kezdett a táskájában.
Aztán hirtelen előhúzott egy Micky egeres pulcsit én meg ugrándozni kezdtem örömömben. Na jó ez nagyon hülyén hangzik, de mindig is akartam egy ilyet. Így azonnal fel is vettem. Egész nap abban flangáltam.
- Szóval mi az a jó hír?- kérdeztem reggeli közben kicsit félve.
- Hát az az igazság, hogy nem olyan jó- mondta anyu. Na itt már tudtam, hogy ebből nem sülhet ki semmi jó.
- Tudod nehéz egy ilyen fejlődő gyors világban..- kezdte apa.
- A lényeget, ha kérhetem- szóltam közbe, mert tudtam ha egyszer belekezd...
- Jó, elmondom. - szólt anya és vett egy hatalmas levegőt. - Szóval az utóbbi időben kicsit eltűntűnk a nyilvánosság elöl, és már rég volt filmünk. Viszont a jótékonykodást nem hagytuk abba, hisz tudod, hogy már szinte függők vagyunk.
Megbíztak minket, egy hatalmas jótékonysági gálaest szervezésével. Kell egy nagy durranás és arra gondoltunk te lehetnél az.- fejezte be és félően rám nézett.
- Én, már, hogy lehetnék én nagy durranás?- alig bírtam szóhoz jutni, tényleg nem értettem, semmit.
- A híres Mr. és Mrs. Star egyetlen kislánya, aki eddig kerülte a nyilvánosságot, most megmutatja, tehetségét- szólt közbe James- már látom is a szórólapokat, reklámokat és óriás plakátokat..
- Elég! - szóltam közbe- Arról volt szó, ha el megyek ebbe a suliba nem kell szerepelnem!- kiáltottam, majd felrohantam és becsaptam magam mögött az ajtót…