41.rész

Sziasztok!

Meghoztam az új részt remélem tetszeni fog:$$

Illetve kérdezték, hogy tennék e ki képet. Nos én azért nem szeretnék ki tenni, hogy mindenki saját maga képzelhesse el. De ha gondoljátok akkor küldhettek nekem képeket és akkor legközelebb kiteszem őket^^
Jó olvasást!!(:

Fogalmam sincs mennyi ideje állhattunk kint a folyosón, de Kate sürgető hangjából ítélve elég régóta. Upsz. Nagy nehezen, de kibújtam a barátom kezei közül (de jó ezt mondani, a barátom, a barátom az én barátom, és abbahagyattam, mert nem vagyok már 5 éves).
- Amúgy mire ez a nagy sietség, a szülinapi bulim csak holnap lesz? – értetlenkedett Dave.
- Honnan veszed, hogy arra készülünk? – kérdeztem egyből vissza. Egyébként én sem tudom miért kezdtünk el most készülődni holnap estére.
- Akkor mire? – kérdezte tetetett komolysággal.
- Hát – töprengtem – nem is tudom talán – miért van az hogy ilyenkor semmi nem jut az eszembe – ááá, mindegy. Lehet, hogy arra készülünk. – mondtam végül.
- Dilis- mondta nevetve, nyomott egy puszit az arcomra búcsúzásként, én pedig visszamentem a szobába.
- Mi tartott ennyi ideig? – kérdezte Nina. – Gyere leveszem a méreteid, mert a ruhád nem varrhja meg magát.
- Mi? Te egy ruhát akarsz varrni nekem? – döbbentem le.
- Persze, miért mit hittél, miért kezdtünk el ma készülni?  - csodálkozott.
- Hát izé, nem tudom. Össze folynak a napok na. – jelentettem ki mire Kateék felnevettek.
- Mia, nem vagy te mostanában kicsit szétszórt? – kérdezte még mindig nevetve.
- Lehetséges – sóhajtottam, miközben hanyatt dőltem az ágyamon. Mostanában kicsit sok volt a forgatás és egyebek, mondhatni az utóbbi fél évem teljes koncentrációt igényelt, és bár annak ellenére mind ezt mennyire imásom, kicsit azt hiszem elfáradtam. – Várjunk csak – ültem fel hirtelen, most értettem meg mit mondott Nina. – Nina komolyan egy ruhát akarsz nekem varrni holnap estig? – kérdeztem elképedve.
- Igazából már megvan a ruha, csak azt nem tudom kell-e rajta igazítani – mosolygott, majd megfordult elővette egy dobozt a háta mögül és kivett belőle, egy elképesztően gyönyörű ruhát.
A babarózsaszín alkotás eszméletlen volt! Az alja hullámos volt, a derekánál egy vékony öv húzódott, és maga  a ruha pánt nélküli volt.
- Ez valami fantasztikus! –ugrottam a ruhatervező zseni nyakába.
- Gyorsan vedd fel, hadd nézzem meg hogy áll – lökdösött be a fürdőbe.
- Jó, jó megyek már.  – Boldogan bújtam bele a ruhába és a tükör előtt forogtam, hirtelen úgy éreztem magam, mint egy boldog óvodás. Mikor már kezdtem elszédülni visszamentem a szobába.
- Aszta Mia, gyönyörű vagy! – ámult el Nina.
- Csak, mert a te ruhád van rajtam – mondtam és forogtam egyet. – Kate merre van? – kérdeztem.
- Telefonál – mondta miközben elkezdett matatni a táskájában – á meg is van! – vett ki a táskájából egy rózsás hajpántot és bele tette a hajamba.  Az ajtó hirtelen kivágódott és Kate lépett be  a szóbába.
-   Úristen, ezt nem így akartam! – kiáltott fel, mire elnevettük magunkat. – Mia, de jól áll ez a ruha – mondta Kate miután jó alaposan végigmért.
- Nina érdeme! – jelentettem ki egyből.
Gyorsan, visszavettem a  ruháimat, nehogy valami baja essen ennek az alkotásnak. Még beszélgettünk egy darabig, majd mikor már kórusos ásításban törtünk ki, úgy döntöttünk elmegyünk aludni.


Reggel szörnyen hangos dörömbölésre keltem.
- Megyek már – kiáltottam kicsit idegesen, és nagyon álmosan. Mikor kinyitottam az ajtót,egyből az jutott eszembe milyen idiótán nézek ki, aztán nem volt sok időm ezen gondolkozni, mert Dave jó szorosan magához ölelt.
- Már azt hittem valami bajod esett! – tolt el egy kicsit magától, hogy ne a vállamnak beszéljen.
- Miért esett volna bármi bajom? – értetlenkedtem.
- Nem vetted fel a telefont, nem válaszoltál mikor kiabáltam a nevedet és már vagy fél órája dörömböltem. – mondta, majd ismét magához húzott.
- Csak aludtam - motyogtam és beszívtam az illatát.
-  Mia – nézett rám eszméletlenül aranyosan – délután 4 óra van. – nevetett fel hirtelen. Azt hiszem ennél szánalmasabb már nem lehetnék, pizsamában kócosan és gyűrött arccal nyitok ajtót  a barátomnak, aztán még le is járattam magam.  Ja és mindezt a szülinapján, hát gratulálok magamnak.
- Most megyek valami értelmes fejet varázsolok magamnak, aztán megkeresem Kateéket. – mosolyogtam rá, bár ez nem sokat segített rajtam.
- Szerintem Kate nagyon le van foglalva a szülinapi ajándékával – kacsintott.
- Mike itt van? – esett le egyből.
- El is felejtettem, hogy te okos vagy – nevetett fel.
- Haha, de most komolyan, itt van?
- Persze, azt mondta mindig is látni akarta Európát. Meg  amúgy sem tudtak volna együtt lenni a másik bulin – fintorodott el egy kicsit Dave. El is felejtettem, hogy két bulijuk lesz. Egy itt Magyarországon, hogy ki tudják magukat pihenni, ne kelljen annyit utazni. Meg persze meg lett híva az összes statiszta szóval a manegmentnek is egy jó reklám fogás. Aztán majd jövő hét szombaton is lesz egy buli már otthon New Yorkban ahová hivatalos minden celeb. Hát legjobb értesüléseim szerint az utóbbit nem igazán kedveleik, bájologni egész este? Nem, ez nem az ő műfajuk.
- Értem akkor nem zavarom őket – gondolkodtam hangosan – és gondolom Nina meg Tedel van – folytattam a gondolatmenetet.
- Pontosan, szóval siess itt vérlak. – jelentette ki Dave.
- Nem vagy kizárva, gyere be nyugodtan, én úgy is elmegyek lezuhanyozni  - mutattam a szobámból nyíló fürdő felé.
- Oké, csak áthozom  a társast, mert társasozni fogunk.
- Na ez érdekes lesz- nevettem el magam, mire magához húzott és megcsókolt.
Besiettem a fürdőbe, hiper sebességre kapcsoltam és röpke 10 perc múlva már szárazan, illatosan és olyan kinézettel mint egy ember küzdöttem a gépemmel, hogy bekapcsolódjon. Jó azt, hogy úgy néztem ki mint egy ember vissza szívom, mert lassan  kezdtem megörülni attól, hogy műszaki analfabéta vagyok.
- Gyors voltál – állapította meg Dave, letett egy nagy zacskót az asztalra és odajött mellém.
- Nem segítenél egy kicsit? – néztem rá segítségkérően.
- Érdekes nézni, milyen béna vagy – mondta visszafojtott nevetéssel.
- Igen? – kérdeztem, biztonságba helyeztem a gépem, fogtam a mellettem lévő párnát és elkezdtem vele püfölni.
- Hé,hé,hé! A szülinapost nem bántjuk!
- Bántani? Én soha! – tettem fel a kezeimet.
- Persze –„helyeselt” és az ölébe húzott. Nem akartam véget vetni ennek a tökéletes pillanatnak, de mindenképpen oda akartam neki adni az ajándékom.
- Kíváncsi vagy az ajándékomra? – kérdeztem kis idő múlva.
- Az életem legjobb ajándéka, hogy most itt vagy velem. – mondta és tudtam, hogy komolyan gondolja.  A nyakára fontam a kezeimet és suttogni kezdtem:
- SZERETLEK! – mondtam ki bátortalanul azt a kis szócskát amit már hónapok óta
ízlelgettem magamba.
- Én is! – mondta és megcsókolt. A pillanatnak Dave mobiljának a csipogása vetett véget. – Basszus mennem kell készülődni egy óra és kezdődik a party. – mondta letörten.
- Ne aggódj, majd legközelebb játszunk – mondtam kicsit gúnyosan.
-  Számon kérem – nevetett fel.
- Ajánlom is –ugrattam tovább.
- Nem akarok el menni – ölelt magához – olyan jó itt veled.
-  Tudom – sóhajtottam.
- Mi lenne, ha nem mennénk? – kérdezte reménykedve.
- Nem hagyhatod ki a saját szülinapodat – válaszoltam.
- Sejtettem – sóhajtott. Kimásztam az öleléséből.
- Egy óra múlva találkozunk. – adtam neki egy puszit,és indultam is, de visszahúzott és megcsókolt.
- Szülinapom van – vonta meg a vállát, majd otthagyott.
Viruló fejjel készültem el röpke fél óra alatt és, gondoltam felkeresem Miket.
Nem voltak a szobájukban, ezért lementem a halba. Ahol még nem volt senki csak a recepciós. A szobámba nem volt kedvem visszamenni, ezért levettem egy pletyka lapot az állványról és lapozgatni kezdtem.  Vagyis csak kezdtem volna, mert a címlapon megakadt a szemem. Molly és egy pasi aki biztos, hogy ne Dave volt félre érthetetlen helyzetben voltak megörökítve. Döbbenten lapoztam a cikket, persze semmit nem értettem belőle Gondoltam megkeresem Jamest, de megelőzött, mert épp indultam volna el mikor megszólított:
- Van egy hírem – kezdte sejtelmesen –Molly újra alkotott, tehát mostantól felőlem vállalhatjátok, hogy együtt vagytok Davvel – fejezte be mosolyogva.
- Ez most komoly? – kerekedtek el a szemeim.
- Igen, teljesen – mosolygott.
- Éljen! – ugrottam a nyakába.
- Minek örülsz ennyire? – kérdezte egy ismerős hang a hátam mögül.
- Mike! Szia, idegen rég láttalak – üdvözöltem mosolyogva.
- Mia, nem jó a hajpántod! – jött oda Nina is.
- Ó – igazítottam meg gyorsan. Már elég népes kis csapatot kezdtünk el alkotni, így öten (James nem is bírta, ott hagyott minket).
- Hol van már Dave? –kérdezte Kate.
- Nem tudom – vágtuk rá egyszerre.
- Megyek megkeresem – mondtam és elindultam a szobája felé. – Dave itt vagy? – kopogtam be az ajtón, mire az kinyílt.
- Már megyek, csak ezt még oda szeretném neked adni.
- De hát neked van szülinapod – értetlenkedtem.
- Igen, de ezt akkor is oda akarom adni! –erősködött.
- Rendben – nevettem el magam és mivel azt mutatta forduljak meg, így tettem.
Éreztem amint valamit a nyakamba akaszt. Egy medál volt egy szível aminek a hátuljára M&DFOREVER♥  volt gravírozva.
- Úristen ez gyönyörű! – köszönöm, ugrottam a nyakába és most először én csókoltam meg őt.

40.rész

Sziasztok, meghoztam  az új részt!
Remélem tetszeni fog, és nem lett túl nyálas^^

Szeretném megköszöni, hogy ennyien kommenteltek!!
Ti vagytok a legjobbak!!!!♥♥♥♥

Még vagy egy órán keresztül beszélgettünk az asztalnál és nekem végig fülig ért  a szám. Egyszerűen nem bírtam abbahagyni a mosolygást. Mikor kezdtek elszállingózni az emberek James leült az egyik sminkes helyére, aki mellettünk ült.
- Nagyon örülök nektek gyerekek – mosolygott-viszont arra szeretnélek kérni titeket, – halkította le  hangját –hogy még egy pár hétig kerüljétek  a nyilvánosságot, mert nem szeretném ha az lenne, hogy „Mia miatt mentetek szét”. – karcolt idézőjeleket a levegőbe.
- Rendben – bólintottam és még mindig mosolyogtam, bár ennek nem annyira örültem hisz legszívesebben ráírnám a homlokomra, hogy „Szeretem Dave-et!!♥” bár lehet, nem férne ki. De Jamesnek igaza van és ezt belátom, ellenben Dave épp mondani akart valamit és arc kifejezéséből ítélve nem lett volna valami szép. Meg fogtam  a kezét erre, elmosolyodott és inkább nem mondott semmit. James elégedett volt a válasszal és már el is ment.
- Szerintem menjünk mi is – mondta Kate.
- Oké – egyeztünk bele mindannyian. Kifele menet szembe jött az egyik pincér, megköszöntem neki az eddigi kiszolgálást, hisz majd egy hónapig hozta ki nekem a finomabbnál finomabb falatokat.
- Néha már túl kedves vagy – mosolygott rám Dave. – A szakácsot nem akarod megkeresni? – kérdezte gúnyos mosollyal az arcán.
- Jó ötlet, megyek is! – indultam el a másik irányba, mikor leesett neki, hogy most hagytam ott megragadta  a csuklóm és visszahúzott. Valószínűleg sosem fogom megszokni  a közelségét,mindig meg fog remegni a gyomrom és arcom ezentúl vörös marad, de nem bánom Ő mindent megér nekem! Küldtem felé egy mosolyt, majd kézen fogva elindultunk a többiek után, akik a liftnél vártak.
- Hol voltatok ennyi ideig? – kérdezte Ted a szemöldökét emelgetve.
- Mia köszönő beszédet tartott a pincérének. – mondta nevetve Dave.
- Nem is volt olyan hosszú – védekeztem durcásan.
- Lökött – mondta Nina, nevetve majd megérkezett a lift.
Hirtelen megint belém nyílalt a félelem, miszerint bent ragadok örökre. Dave egyből kiszúrta, meg szorította kezem és egy „ne félj” pillantást lövellt felém (meg jegyzem, imádom ezt  a pillantást). Enyhén remegve léptem be a liftbe, mikor becsukódott az ajtó, a szívem hevesebben kezdett verni és az sem sokat segített, hogy Dave odahúzott magához és átölelt. Szinte szívroham közeli állapotban léptem ki  a liftből mikor megérkeztünk és egy hatalmasat sóhajtottam.
- Ilyen rossz volt kettesben ezzel az idiótával a liftben – nevetett fel Kate.
- Haha – lökte oldalba Dave a tesóját.
- Haver mi lenne ha elmennék valahova? – kérdezte Ted és bár próbált menőnek látszani, tudtuk hogy igazából neki is hiányzott a legjobb „haverja”. – Had beszéljék ki  a csajok milyen jó képűek vagyunk – tette hozzá kacsintva, mire a a barátnője kedvesen, majdnem fellökte.
Dave rám nézett, láttam rajta, hogy szívesen menne, meg nem is. Aztán megláttam mögötte Kate és Nina várakozó és kíváncsi pillantását, így nehezen de bólintottam. Egyébként ez az egész alig volt pár pillanat, ebből is látszódik, Dave mennyire ismer és ennek én csak örülök.
- Oké, mehetünk – bólintott.
- Jó, jó 10 perc múlva lent találkoztok – jelentette ki Kate. Mire felnevettünk, de végül is mindenki elindult a szobája felé. Vagyis én követtem Davet, jobban mondva maga után húzott, mondjuk azt nem nagyon értettem minek, de nem ellenkeztem hisz az utóbbi hetekben már nagyon hiányzott.
A szobában lehuppantam az ágyra és néztem ahogyan kotorászik  a szekrényében.
- Minek öltözöl át, nem randira mész – értetlenkedtem.
- Még az is lehet, hogy találkozok egy csinos lánnyal, akit majd lenyűgözhetek – mondta, és bár háttal állt  biztos voltam benne, hogy nevet.
- Értem, ebben az esetben én el is mehetek – keltem fel az ágyból,és elindultam az ajtó felé, jelezve hogy értem  a poént.
- Azt megtiltom – ellenkezett.
- Bezársz ide? – kérdeztem mosolyogva miközben ő az ajtó és közém vetődött.
- Legszívesebben bezárnálak, de azt sajna nem lehet, még megunnál. –hajtotta le  fejét mintha bánkódna. Kihasználva, hogy nem figyel közelebb léptem hozzá.
- Tudod nem akarlak megbántani – kezdtem mire felemelte a fejét – de el kell neked mondanom valamit – nagy nehezen eltüntettem  a mosolyt az arcomról és úgy folytattam – lehet, nem fog tetszeni. Dave –sóhajtottam – fagyis a pólód – mutattam a hatalmas foltra ami igazából csak most tűnt fel.
- Dilis vagy! – nevetett, majd magához húzott és megcsókolt. Éreztem, hogy elvörösödök és hogy új albérlőim, a lepkék, végleg beköltöztek a gyomromban. Olyan fergeteges táncot lejtettek le, szerintem megtarthatták a lakásavató bulit.
- Lassan menned kéne, mert Ted még megharagszik- mosolyodtam, bár már eddig is mosolyogtam, mindegy.
- Tud várni egy kicsit – nevetett, és megölelt. A fejemet a mellkasának támasztottam, beszívtam az illatát és azt kívántam bárcsak örökké tartana ez a pillanat. Kb olyan 5 perc múlva nagy nehezen elengedett, és át cserélte a  pólóját, majd elindult az ajtó felé. Megvártam míg bezárt az ajtó, aztán szembe fordult velem.
- Ugye eljössz velem a holnaputáni szülinapi bulimra? – kérdezte.
- Mindenképpen – vágtam rá, talán kicsit túl gyorsan.  Dave elmosolyodott, nyomott egy puszit az arcomra és elindult  a lift felé, ám mielőtt belépett volna vissza fordult, amit nem nagyon tudtam mire vélni.
- Holnap reggel 8-ra legyél lent a halban. – mondta.
- Oké – bólintottam, mire ismételten megölelt.
- Olyan vagy mint egy plüss maci, legszívesebben egésznap ölelgetnélek –mondat miközben a hajamat birizgálta.
- Ha így folyatod maximum, egy vörös plüss homár leszek – jelentettem be, mire kitört belőle a nevetés. Mikor eltűnt a liftben még mindig rázkódott a válla.
A szobám ajtója előtt már ott szobrozott Nina és Kate.
- Hát ti? – kérdeztem megdöbbenve.
- Itt várunk vagy egy éve, mi tartott ennyi ideig? – kérdezte nevetve Kate.
-  Hagyad, inkább azt meséld el, mikor jöttetek össze? – kérlelt csillogó szemekkel Nina miközben sikeresen kinyitottam az ajtóm és mesélésben kezdett. Mindent elmondtam szóról szóra, még talán azt is ami nem volt valami érdekes, de imádtam átélni újra minden pillanatot. Kis idő múlva kopogtak az ajtómon.
- Igen – kiáltottam.
- Bejöhetek – kukucskált be Tom.
- Persze gyere csak – intettem neki, hogy üljön le nyugodtan. Persze ő is kíváncsi volt mi történt, így megint elmeséltem, most már picit rövidebben. Aztán elkezdtünk beszélgetni, mire észbe kaptam hajnali 3 óra volt, így kitessékeltem mindenkit aludni, hiper sebességel előkészítettem a holnapi ruhámat, hogy ne reggel kelljen, majd lefeküdtem aludni. Egy nagyon hosszú és eseményekkel teli nap után.

Reggel izgatottan ébredtem fel, elvégre ma lesz az első randim! Lehet, hogy furcsam de még sosem randiztam. Hamar feltettem egy minimális sminket, kifésültem a hajam és már repültem is le a lépcsőn, szó szerint annyira siettem, hogy szinte már szálltam.
- De friss valaki ma reggel – ölelt magához Dave.
- Tényleg, pedig csak 3 és fél órát aludtam – számoltam gyorsan utána. Erre felnevetett, majd elindultunk kifelé.
- Olyan rossz, hogy nem foghatom meg a kezed az paparadzók miatt – háborgott Dave, mire elmosolyodtam. Persze amint kiértünk a szálloda elé, megjelentek a rajongók. Mosolyogva fogadtam őket, bár legtöbben nem rám voltak kíváncsiak, hanem Davere. Ami érthető hisz már ilyenkor reggel korán is észveszejtően néz ki! Alig fél óra alatt végeztünk is, majd elindultunk.
- Hova megyünk- kérdeztem.
- Azt nem tudom, a lényeg hogy veled legyek – felelte nemes egyszerűséggel, mire ismét elpirultam.
Elmentünk sétálni ettünk egy fagyit, és rengeteget beszélgettünk, mint régebben és ez annyira, nagyon jó érzéssel töltött el. Délben aztán James írt egy smst, hogy menjünk vissza, mert lesz egypár interjú. Vajon honnan tudta, hogy vele vagyok? Miközben vissza fele sétáltunk, Dave autómatikusan megfogta a kezem, aztán mikor rájött, hogy ezzel akár árthat is nekem, ha lefotóznak és elkezdenek pletykálni. Bosszúsan elengedte a kezem és így folytattuk az utunkat.
Gyorsan beültem a sminkbe, mikor rezegni kezdett a zsebem. Kitörő lelkesedéssel ugrottam fel.
- Anya szia! –fettem fel  a telefont.
- Szia, kicsim minden rendben? – kérdezte, de meg sem várta a válaszom folytatta – Jaj ne haragudj mennem kell, este beszélünk, most mennem kell. Szeretünk szia. – és már le is tette  a telefont.
Csalódottan mentem vissza helyemre, és ez az érzés egészen estig kitartott.
- Gyere Mia segítünk készülődni – jött be Nina a szobámba.
- Mire? – értetlenkedtem.
- A szülinapunkra – mondta Kate.
- Ja – értettem meg végül. – Egy pillanat csak elő keresem az ajándékotokat – mosolyogtam és kitessékeltem Katet. – Nina segíts! Teljesen kiment a fejemből, hogy ajándékot kéne venni, vagyis már megettem nekik, de azt otthon hagytam és és most nem tudok mit adni. – kezdett rajtam eluralkodni a pánik.
- Nyugi, már egyszer említetted emlékszel? Tesék itt vannak, elhoztam neked. – vette elő a kis csomagokat.
- Tényleg, köszönöm Nina te vagy  a legjobb! –ugortam a nyakába.
- Mia, Dave beszéni szeretne veled – dörömbölt az ajtón Kate.
- Megyek – válaszoltam és boldogan ugráltam ki  a folyosóra, egyenesen Davenek ütköztem aki, óvatosan magához húzott és úgy tűnt többé nem enged el.

39.rész

Na ki az aki annyira jó fej h már hozta nektek az új részt???^^

Jó olvasást:$(:

Kinyílt az ajtó és Ninával és Katevel találtam szemben maga. A viszont látás örömétől teljesen megfeledkeztem Deveről és nyakukba ugrottam. Oké, talán kicsit túlreagáltam, de már annyira nagyon hiányoztak.
- Nekünk is hiányoztál, de megfojtasz!- mondta Nina és lehámozott magáról.
- Olyan jó, hogy itt vagytok! – mondtam.
- Ilyet, engem észre sem veszel! – jött Ted „felháborodott” hangja Nina háta mögül.
- Ted! – kiáltottam és engesztelés képen megöleltem. Utánam Dave is üdvözölt mindenkit, de láttam rajta, hogy  a mosolya nem teljesen őszinte. Vissza játszottam,  a liftben történteket, de nem tudtam eldönteni, hogy vajon  tényleg azt mondta e amire gondolok?  Kate szerintem észrevette rajtunk, hogy valami történt és megszólalt:
- Nina gyere megmutatom a szobátokat, addig Miáék szólnak a többieknek, hogy megjöttünk.
Hálás pillantást lövelltem  Kate felé, majd elindultam Dave után vissza  liftbe, ám az ajtóban megtoppantam.
- Mi az? – kérdezte Dave furcsállva a viselkedésem.
- Én azt hiszem, inkább a lépcsőn mennék. – jelentettem ki. Rám tört valami elképesztően értelmetlen félelem miszerint a masina megint megáll, és valamilyen oknál fogva többet nem jutok ki.
- Veled menjek, vagy nem akarsz velem beszélni? – kérdezte félve.
- Az ellenségeskedésem, kizárólag csak erre a szürke dobozra irányul. – mutattam a lift felé. Dave megkönnyebbülten felnevetett, majd elindultunk a lépcső felé.
Szótlanul mentük egymás mellett, majd erőt vettem magamon és megszólaltam:
- Szóval, mi van Molly és közted? – kérdeztem félve. Tudom őrültég volt ilyet kérdeznem, de egyszerűen muszáj volt megtudnom.
- Remélhetőleg, jó pár emelet. – válaszolta és eleresztett egy írtó helyes mosolyt. Azt hiszem sikerült ismét bele esnem.
- Haha, nagyon vicces vagy. – mondtam majd, tettetve a sértődöttet, tovább indultam. Azonban nem jutottam messzire, mert megragadta a csuklóm és vissza húzott magához. A közelsége először nagyon furcsán érintett, aztán egyfajta biztonság érzetem támadt és tudtam, hogy most már bármi is történjen, soha többet nem fogom kerülni. Ekkor tudatosult bennem mennyire hiányzott, és ha csak barátként is,de mellette leszek!
- Mia – mondta ki halkan a nevem és egyenesen a szemembe nézett- én és Molly soha nem voltunk együtt.
- Tényleg? – ámultam el totálisan, és kicsit elfeledkeztem a kezéről ami még mindig  a csuklómon pihent.
- Ez csak egy hülye ötlet volt a manegerektől – forgatta meg a szemét – ki nem állhatom azt a csajt! – jelentette ki, mire akaratlanul is elmosolyodtam.
- Szerintem ő nem így vélekedik felőled. – mondtam.
- Nem igazán érdekel, hogy „vélekedik”- közölte teljesen komolyan, mire elkezdet valami egészen furcsa dolog történni a hasamban. Azt hiszem, erre mondják, hogy pillangók repdesnek.
- Akkor mi érdekel? – kérdeztem mosolyogva, bár kicsit tartottam a választól.
- Te! – mondta ki és még közelebb húzott magához. Mikor megbizonyosodott, hogy nem ellenkezem, felém hajolt és megcsókolt. 

Azt hiszem, akkor ott megszűnt minden, úgy éreztem magam mintha lebegnék. Imádkoztam, hogy meg ne csípjen valaki. Nem akartam felébredni az álmomból, mert nagyon úgy tűnt ezt csak álmodom. Mikor már nem kaptunk levegőt Dave rám nézett, de én nem mondtam egy szót sem csak mosolyogtam, mint a tejbe tök. Leírhatatlanul boldog voltam! Akartam, hogy ezt ő is érezze, ezért amilyen szorosan csak tudtam magamhoz öleltem, és feltett szándékom volt így  maradni  az idők végezetéig.
- Nem is tudod, milyen rég vártam már erre. – suttogta a fülembe, mire elpirultam és olyan örömöet éreztem, hogy madarat lehetett volna velem fogatni. Kiélveztem a minden apró pillantott, aztán eszembe jutott, hogy szólnunk kéne Jennának és Jamesnek, hogy Kate megérkezett és kezdhetjük felvenni az utolsó jeleneteket. Tudtam, hogy mennünk kéne, de nagyon nem akartam elengedni.
- Szólni kéne Jameséknek, hogy megjött Kate. – mondtam kicsit szomorúan és kelletlenül elengedtem.
- Komolyan ez az első mondat, ami eszedbe jutott? – kérdezte nevetve. Én pedig már paradicsom vörös voltam, de egyszerűen nem tudtam mit mondani. Dave látta mennyire zavarban vagyok és szerintem nagyon is élvezte, aztán elnevette magát, nyomott egy puszit az arcomra megfogta a kezem, majd elindultunk az iroda felé.
A külvilágból még mindig nem érzékeltem sokat, ezért majdnem minden lépcsőben elbotlottam, még szerencse, hogy volt ki megtartson. Mikor végre odaértünk, hallottam ahogy James épp üvöltözik valakivel elég ijesztő volt, de azért benyitottam.  James telefonon beszélt és szerintem Mollyról lehetett szó, de tisztán már csak az utolsó mondatát vettem ki, majd letette.
- Ne haragudjatok csak már elegem Molly hisztiéből. – mondta, mire eszembe jutott, hogy ők még mindig „járnak” nem akartam, hogy James még jobban kiakadjon és elengedtem Dave kezét, szerintem ő is erre gondolhatott, legalábbis nem hagyott faképnél.
- Csak annyit szeretünk volna mondani, hogy Kate megérkezett. – szólaltam meg kicsit rekedt hangon.
- Ez remek, akkor kezdhetjük a forgatás! – örvendezett. – Mia ugye nem vagy beteg? – kérdezett. Hát nem tudom a szerelem betegség-e, de szerintem nem.
- Dehogy! – vágtam rá egyből.
- Remek, akkor menjetek készülődni egy óra és kezdünk. – és a füléhez emelte a telefont.
- Mindjárt megyek én is – mondta Dave, majd megajándékozott egy eszméletlen aranyos mosollyal.
- Oké. –válaszoltam, majd visszamosolyogtam rá.
Kimentem az ajtón és szó szerint ugrálni kezdtem örömömben, szerencsére senki nem látott meg.
Miután végeztem, megkerestem Kateéket és szóltam, hogy jöjjenek le, mert mindjárt kezdünk. Direkt nem szóltam Daveről egy szót sem hiszen, nem tudtam, hogy szabad-e? Jó ez nagyon hülyén hangzik, de mindenki úgy tudja ő Mollyval jár. Megvártam, míg elkészülök, majd végignéztem a folyamatot Katenél is közben pedig egyfolytában mosolyogtam, lehet hogy Katenek is feltűnt, de mindenesetre nem szólalt meg.
- Mia gyere ide légyszi, valamit nem értek és te elég jól beszéled ezt a nyelvet. – kért Dave egy újságot lóbálva  a kezében. Fogalmam sem volt honnan szerezte és hogy jól beszélem a magyart? Ez azért túlzás, az igaz, hogy Tom tanított néhány szót, na mindegy természetesen oda mentem hozzá.
- Ugye tudod, hogy ebből én sem értek semmi. – mutattam a címlapra, amin én mosolyogtam!
-  Pedig reméltem – sóhajtott fel, mire elnevettem magam. – Beszéltem Jamesel, menj fel twitterre – mondta mosolyogva és elment ő is a fodrászhoz.
- Szent a béke? – kérdezte Kate mellém lépve.
- Igen, teljesen. – mosolyogtam.
- Azt látom – nevetett – nem akarsz mondani nekem valami? – kérdezte, tudtam, hogy már tudja.
- Igazából..
- Mia, Kate gyertek, kezdünk! – szólt közbe a rendező belém fojtva szót.
A forgatás 4 órán keresztül tartott, Mollynak látszólag nem volt semmi baja igazi színésznő. Mikor végeztünk az utolsó jelenettel is hatalmas taps vihar keletkezett, mindenki gratulált mindenkinek, Molly pedig szépen lelépett, egy szó nélkül húzott el. Vacsi előtt felmentem a szobámba letusolni, majd eszembe jutott amit Dave mondott és felmentem twittere. Döbbenten néztem amit Molly 5 órája posztolt, röviden az állt benne, hogy dobta Davet és Dave ezt meg is erősítette. Elkeztem nnézni a kommenteket és megdöbbenve vettem észre, hogy többen örültek ennek  a szakításnak, mint akik sajnálták, érdekes.
Mire leértem az étterembe már mindenki ott volt. Már csak egy szabad hely maradt, és ki más mellet? Igen Dave mellé ültem, most mondjam azt hogy ennek nem örültem? Épp ellenkezőleg imádtam.
- Sziasztok! – köszöntem úgy általánosságban.
- Szia – köszöntek vissza a többiek.
- Akkor kezdhetjük is. – emelte fel a poharát James és elkezdte a beszédét, amire megmondom őszintén nem nagyon figyeltem, mert Dave megfogta a kezem. Mikor végre, befejezte a monológót jöhetett vacsora és lemaradhatatlan beszélgetés.
- És hogy sikerültek a számok? Mikor hallhatom őket? – kérdeztem Katet.
- Egész jók lettek – mosolygott – hát nem is tudom mikor adom oda. – vette elő egy cd-ét a táskájából.
- Megvan a cd? Légyszi, légyszi hadd hallgassam meg! – kérleltem és elővettem a kiskutya szemeimet.
- Nagyon aranyos vagy, de még meggondolom – közölte és kiöltötte nyelvét.
- Na léci, addig úgysem hagylak  békén! – jelentettem ki eltökélten.
- Egye fene, de jössz nekem egyel! – egyezett bele Kate mire kikaptam a kezéből  a cdt, első dolgom lesz vacsi után meghallgatni.
- Ú láttátok mit posztolt Molly? – szólalt meg hirtelen Nina mire akaratlanul is Davre néztem, aki csak mosolygott. Bólintottam egyet, majd elkezdtem enni a fagyimat, ami kicsit khm, nagy adag volt.
Dave egy ideig figyelte ahogy látványosan, konkrétan legyőz  a fagyi, majd megsajnált és kivette a kezemből  a kanalat és megette a desszertem ami így nem támadott meg.
- Nem akartok ti mondani valamit? – kérdezte hirtelen Ted bujkáló mosollyal. Éreztem, hogy elvörösödöm és kérdően Davere néztem.  Dave felfalta a maradék nyalánkságot, majd jelentőségteljesen körbenézett.
- Igazából én és Molly sosem jártunk – jelentette ki mire a  többiek amolyan „Na ne mond!” pillantással meredtek rá. – Oké szóval tudtátok – dramatizált tovább.
- Istenem, mond már jártok vagy sem? – tört ki Ninából a kérdés mire mindenki felnevetett.
Dave hirtelen felém fordult, majd ott mindenki előtt, hosszasan megcsókolt a többiek persze hangosan „húúzni” meg tapsolni kezdtek, de nem érdekelt élveztem a pillanatot. Szóval járunk!

38.rész

Ki rohantam, egyenesen Mia szobája felé vettem az irányt. Meg kell neki mondanom! Túl sokáig vártam már eddig is. Mióta belépett az életembe tetszik. És mióta jobban megismertem, ez átalakult szerelemmé. Még sosem voltam igazán szerelmes, nem tudom milyen érzés lehet. Azt viszont tudom, hogy
mikor belép valahova, vagy meglátom, megszűnik a világ. Csak rá figyelek, lesem minden mozdulatát. Oké ez nyálasan hangzik, de ha egyszer így van, nem tehetek róla, teljesen megőrjít.  Amikor mosolyog az olyan varázslatos és á. Beszélnem kell vele, most azonnal!
Befordultam a folyosóra, és megtorpantam. Beslisszoltam egy oszlop mögé és onnan néztem az eseményeket. Ott volt ő és Tom, ez igazán nem is meglepő, de aztán Mia felé hajolt és megcsókolta. Megfordult velem a világ. Elkéstem. Mit is hittem, Mia mindig is csak barátként kezelt. Ó hogy az a *******.  Ezt nem hiszem el. Elvesztettem, hiányzik nagyon. Legalább, mint barát lenne mellettem. De nincs, valamiért haragszik és nem tudom miért. Ezt elszúrtam, de nagyon.
Csalódottan indultam vissza. A lift épp akkor ért oda, valaki elrohant mellettem. Csak akkor vettem észre, hogy Mia volt az, mikor már becsukódott a lift ajtaja.





*Mia szemszöge*                                                                                              


Fogalmam sem volt, honnan volt ehhez bátorságom. Viszont amit Molly tett, mondott, az egyenesen felháborító volt! Még is ki képes ilyesmire? Letöröltem a könnyeimet, és bezártam magam mögött az a szobaajtómat. Felkúsztam az ágyra, és nekidőltem a falnak.
Ugye,jól tettem amit tettem? Hiszen ha most Molly kilép, a filmnek annyi. Ugye nem lép ki? Már csak 2 jelenetet kell leforgatni. Nem, nem, nem! Megkeresem, beszélnem kell vele!
Felpattantam, és elindultam az ajtó felé. Miután, megtaláltam a kulcsot, ami valahogy kiesett a zárból, hatalmas lendülettel, és eltökéltséggel nyitottam ki az ajtót.
- Jézusom! – kiáltottam fel, ugyanis egyenesen Tomnak nyitottam, aki ettől elvesztette az egyensúlyát és hanyatt esett.  – Jól vagy? Nagyon fáj? Ne haragudj! – kezdtem és leguggoltam mellé.
- Vérzik? – kérdezte és felém fordította  a fejét.
- Hadd nézzem – hajoltam közelebb. – Mázlid van, nem törtem el az orrod. – mosolyodtam el.
- Vicces. – mondta cinikusan, de már ő is nevetett.
- Tényleg ne haragudj!- szabadkoztam, miközben felhúztam.
- Nyugi semmi bajom, de hova indultál ilyen határozottan? – kérdezte.
- Hát izé- sütöttem le a szemem, mert már nem voltam olyan magabiztos – Mollyhoz – suttogtam.
- Tessék? – emelte meg a fejem – Nem értettem tisztán – nézett rám felvont szemöldökkel.
- Tudom, tudom, de most rohannom kell- fordultam meg-szia!-  kiáltottam még vissza.
Éreztem, hogy Tom nem helyesli, hogy Mollyhoz futok, és igaza volt, d e ez most nem rólam és  a méltóságomról szólt. Itt sokkal többről van szó, emberek kemény munkája mehet a semmibe, ha nem teszek valamit! Ugye? Ugye, tényleg így van?
Beszálltam a folyosó végén lévő liftbe, lassan csukódott az ajtaja. Azonban  a egy kis résen megláttam Dave döbbent és egyben csalódott arcát.
- Da.. –kezdtem, de nem jött ki hang  a számon, az ajtó becsukódott.
Miért volt csalódott, talán Molly összeveszett vele? Miattam? Túl durva lettem volna? Nem! Igazam volt! Ebben az egyben biztos vagyok!
A lift megállt. Kiszálltam belőle, és egyenesen Mollyval találtam szemben magam. Egy kisírt szemű Mollyval. Hirtelen valami egészen furcsa érzésem támadt.
- Molly, minden rendben? Jól vagy? – kérdeztem.
- Nem ,nem vagyok jól, ha tudni akarod! – felelte hisztérikusan és félre lökött.
- Tudod én csak kedves akartam lenni. – néztem rá. – Látom ez veled szemben nem működik. – mondtam hidegen. – Viszont-tettem a kezem a becsukódó liftajtó közé.- beszélnem kell veled!
- Mit akarsz? Nem aláztál még meg eléggé? – hisztizett. Beléptem, a liftbe és megnyomtam az a gombot, amitől megáll a lift. Nos, ez először jó ötlenek tűnt, aztán rájöttem, hogy lehet, hogy ő nem tud elmenni, de én sem! Na mindegy.
- Először is nem aláztalak meg – kezdtem.
- Aha persze. Mond már mit akarsz? – vetette oda flegmán.
- Csak meg szeretnék bizonyosodni arról, hogy nem csinálsz hülyeséget. Vagyis, hogy, nem mész el az utolsó jeleneteke felvétele előtt. – néztem rá, és jó ez kicsit így hülyén hangozott, de meg kellet tudnom.
- Meg nyugodhatsz nem vagyok olyan amatőr. – nézett rám lesajnálóan.
- Rendben. – bólintottam, majd megint megnyomtam a gombot. A következő emeletnél Dave szállt be a liftbe. Indultam már kifele, mikor Molly fellökött és kiviharzott a liftből.
- Áú! – szisszentem fel. Az ajtó becsukódott mire felkeltem, ketten maradtunk a liftben. Csak ő és én.
- Jól vagy? – kérdezte.
- Persze, semmi bajom. – mosolyogtam rá. Aztán hátat fordítottam neki és vártam, benyomtam a gombot, miszerint a következő szinten kiszállok. Borzalmasan hosszúnak és kínosnak tűnt ez a néhány másodperc. Majd a lift megugrott és minden elsötétült. A hirtelen mozdulattól elveszett az egyensúlyom és hátra estem, egyenesen Davenek.
- Ne haragudj. - mondtam, majd kiszabadítottam magam. Egész hamar visszanyertem az egyen súlyom, elővettem a mobilom, hogy azzal világítsak  a korom sötétben.
- Mit csinálsz? – kérdezte Dave.
- Megkeresem a segélyhívó telefont – mondtam, mintha ez teljesen magától értetődő lenne. - Ez lesz az! – benyomtam a gombot és vártam, hogy valaki felvegye, de semmi. Itt ragadtunk. – Oké, - mentem  az egyik sarokhoz és a falnak támasztottam a fejem – nem esek pánikba. – nyugtatgattam magam.
Dave mellém ült és megszorított a kezem.
- Nem lesz semmi baj. – mosolygott. Vagyis azt nem tudom, hogy mosolygott- e mert semmit nem láttam, de  a hangjából erre következtettem. Az érintésére felrepültek a hasamba olyan galád módon befurakodó lepkék, ezért kicsit elhúzottam tőle, mire felém fordult. (Ennyit azért ki szúrtam a sötétben is.) Most ő vette elő a telefonját,ide oda ugráltak  az ujjai rajta, majd világosság töltötte be  a helyet.
- Elmondanád végre mi bajod van? – nézett egyenesen a szemembe, de olyan csalódott tekintettel, hogy elfordítottam a fejem.
- Nekem nincs semmi bajom. – kamuztam.
- Aha persze. – vágta rá. – Én azt hittem barátok vagyunk – nyelt egyet - de mióta itt vagyunk, úgy viselkedsz, mintha nem is ismernél! – csattant fel, jogosan.
- Ez nem igaz én csak – kezdtem, de tudtam, hogy nagyon is igaza van. viszont ha elárulom Mollyt akkor véget vethetek a kapcsolatuknak, És bár valahol nem is olyan mélyen ezt mindennél jobban szeretném, nem tehetem. – Ez bonyolult – mondtam végül.
- Gondoltam. – mondta.
- Mi te tudod? – néztem rá, mert ezt az egy szót úgy mondta ki mintha mindent pontosan tudna.
- Igen – bólintott, fájdalmas arckifejezés ült ki az arcára. Molly biztos elmondott neki mindent és ezért sírt. De akkor most azt is tudja, hogy bele vagyok esve. Vagy csak annyit tud milyen gyenge voltam és hagytam magam befolyásolni.
- Sajnálom – nézetem rá, mire rám nézett- én el akartam mondani, csak féltem, hogy akkor meg haragszol, vagy megbántalak.
- Azzal bántottál meg, hogy elkerültél – mondta komolyan és fájdalmasan.
- Ne haragudj én csak..
- Figyelj, nem kell magyarázkodnod – sóhajtott egyet – úgy látom Tommal jól elvagytok és gratulálok nektek – nyelt, majd folytatta – tényleg. – erőltetett magára egy mosolyt.
- Tessék? Hogy én és Tom? – néztem rá döbbenten. Ő tényleg azt gondolja, hogy mi ketten együtt? Akkor Molly nem mondta el neki.
- Igen, jártok tudom. Már nem kell titkolnotok.
- Nem, nem, nem. – nevettem fel kínosan. – Tom csak a barátom, nem járunk.
- Mi? – nézett rám totálisan ledöbbenve. – De hát annyit vagytok együtt és az előbb én láttam, vagyis azt hittem, hogy. – hebegett össze vissza.
- Azért vagyok sokat vele, mert jófej. És különben is meleg. – nevettem – És ami az előbbit illeti, hát izé. Majdnem betörtem az orrát, mert neki nyitottam az ajtót. – gondolkoztam el és kicsit zavarba jöttem.
- Oké, – mosolyodott el ő is. – de ha nem jártok, miért kerülsz?
- Molly miatt. – csúszott ki a számon.
- Ezt meg hogy érted. – nézett rám felvont szemöldökkel.
- Olyan jól passzoltok egymáshoz. Nem akartam bezavarni, útban lenni. – sütöttem le  a szemem. – És első este mikor itt voltunk hallottam, hogy azt mondod Katenek, hogy szereted. - szerintem mikor ezt kimondtam, már egy ráknál is vörösebb lehettem. Dave nem válaszolt azonnal, szerintem visszaemlékezett arra  a beszélgetésre.
- Szóval hallottad, hogy Molly nevét mondom? – kérdezte komolyan, de éreztem, hogy belül mosolyog.
- Igazából a nevet nem hallottam pontosan. – nem hittem, hogy ennél lehetek vörösebb is, de sikerült.
- Értem. – bólintott és közelebb hajolt és suttogni kezdett. – Akkor a te nevedet mondtam. – olyan halk volt, hogy alig halottam. Lehet, hogy nem is ezt mondta, viszont a testem megremegett és a hasamban valami vadul repdesni kezdett. A föld elindult alattam. Szó szerint, ugyanis visszajött az áram. A lift elindult lefelé.

37.rész

Sziasztok!
Először is szeretném megköszöni, hogy az oldal megjelenítés elérte a 10.000-et ez valami csodálatos!!!!!!*-*<3 
Köszöönöm széépen!!!!*-*<3
Remélem mindenki túl élte az első hetet(:
És lassan mindenki megszokja az új sulit, akik új iskolába mentek, mint én is (:Na de ennyi elég is a suliból :D
Ebben a részben olvashatjátok, a már megszavazott ˇDave szemszögötˇ :)
Remélem tetszeni, fog!!^^
Gondolom már várjátok az új részt,szóval nem is fecsegek többet, jó olvasást!!(:

Forogni kezdtek a kamerák. Mivel a határidő rövid, ezért nem külön-külön vesznek illetve veszünk, fel egy jelenetet más nézőpontokból, hanem egyszerre több kamerával filmeznek. Kezdetben zavart ez a módszer, de egész hamar hozzá lehet szokni.

Mióta Molly „megfenyegetett” jóformán nem is szóltam Davehez. Molly mégis csak a film sztárja, nem tudnám elviselni ha miattam esetleg, kilépne, ezzel cserben hagyva mindenkit. Ráadásul nem úgy tűnt mintha Dave túlzottan keresné a társaságom, lehet kerültem egy kicsit. Jó igazából nagyon is elkerültem, nem bírtam a közelében lenni. Már annyira jó barátom volt, és most nagyon hiányzik. Amikor esetleg  a közelemben van, vagy egy jelenetben beszélek vele, mindig görcsbe rándul a gyomrom és hatalmas gombóc keletkezik a torkomban. Ilyenkor csak átölelném és bocsánatot kérnék amiért, elkerülöm, elhanyagolom, de aztán nem teszem.

Molly lesi minden mozdulatom, ők amolyan álompár, mindenki tudja, hogy összejöttek és a manegereik szerinte ez nagyon jó reklámfogás lesz majd a film megjelenése után is. Ami pedig a tervemet illeti, sikeresnek mondhatom, látszólag boldog vagyok és vidám. Hiába kavarognak bennem ezek az érzések, jól leplezem, egyenlőre. Most kicsit nehezebb dolgom van, mert Katenek haza kellett mennie felvenni néhány számot az új albumára, így „csak” Tom maradt nekem. Persze vele is nagyon jól kijövők, csak hát nem pótolja  legjobb barátnőmet.

- Mia jössz fagyizni? – kérdezte Tom, mikor elérkeztünk a az ebédszünethez.

- Persze, mehetünk, de most én fizetek! – jelentettem ki. Felvettem a táskám és kimentünk az utcára.

* Dave szemszöge*

Mia elment ezzel a Tommal. Komolyan nem értem, miért lóg vele ennyit? Én azt hittem jóban vagyunk, de mióta ide jöttünk szinte hozzám se szól, és folyton kerül.

- Dave kicsim, éhen halok együnk valamit. – szólt hozzám nyájas hangon Molly.

- Most nem vesznek a kamerák,és nincs itt senki.  Menj egyél egyedül. – közöltem száraz hangon.

Sértődötten hátat fordított és elindult, egyedül maradtam. Néha ki nem állhatom ezt a csajt, sőt!

Komolyan nem értem mire jó az, hogy eljátsszuk mennyire boldogok vagyunk együtt, mikor soha nem is jártunk igazán és hogy álompár? Ugyan már, kizárt, hogy azok lennék, teljesen különbözünk és semmiről nem lehet vele beszélni, kivéve ha az nincs valami köze  a divathoz.

- Ajj már! –visított fel  a „barátnőm”- tele van rajongókkal az utca és megláttak. Megígértem, hogy szólok neked, gyere ki firkants alá néhány papír fecnit és menjünk enni. – nyafogott.

- Mond lehetnél ennél – kerestem a szalonképes szavakat, ő pedig várakozva csillogó szemekkel nézett rám. –hagyjuk. – legyintettem és kimentem az ajtón, ám az utcán megtorpantam.

Mia és kint állt és mosolyogva fogadott mindenkit aki odalépett hozzá. Igen, ő bármennyi ideig képes aláírást osztogatni és fotózkodni, nem érdekli, hogy épp éhes vagy hogy nincs totál sminkben. Mikor kiléptem a kapun, egyből hatalmas sikításban törtek ki a fanok és elindultak felém. Mia is hátra fordult, mikor meglátott elmosolyodott aztán gyorsan el is kapta a fejét. Csak egy pillanat volt, de láttam, hogy előtte kicsit mögém néz. Hátra kaptam a fejem és Molly gyilkos tekintetét láttam, ahogy ingatja a fejét, ez amolyan felejtsd el mozdulat. Nem tudtam mire vélni a dolgokat,akkor még nem.

- Dave csinálhatnék veled és Mollyval egy képet? – kérdezte csillogó szemekkel egy kerekes székes kislány.

- Persze! – mosolyogtam rá és intettem Mollynak, hogy jöjjön.

- Sajnálom, de üzenetet kaptam, mennem kell! – nézett a kikapcsolt(!) telefonjára. Komolyan megáll az eszem, ő még nálam is bunkóbb, mármint a régi énemmel.

Láttam a kislány arcán a csalódottságot, mosolyogva néztem rá.

- Hogy hívnak? – kérdeztem kedvesen.

- Ester. – válaszolta szipogva.

- Nagyon szép neved van. – mosolyogtam rá. – Hova nézzek? – kérdeztem, mert általában egy barát szokott fotózni. Aztán eltört a mécses, mert akit megkért volna az épp telefonál, és látszólag nagyon elfoglalt volt, ez nem igaz.

- Most mit csináljak? – kérdeztem magamtól, amikor megjelent Mia.

- Szia, Mia vagyok! – mosolygott rá a kislányra és letérdelt elé. – Szeretnéd, hogy megcsináljam a képet? – kérdezte kedvesen.

- M-megtennéd? – szipogott a kislány.

- Természetesen. – mosolygott továbbra is és elkérte gépet, majd annyi képet csinált, hogy már semmit nem láttam a vakutól.

- Köszönöm szépen! – hálálkodott Ester.

- Bármikor. - mosolyogtam rá. Megakartam szólitani Miát, de azonnal lecsaptak rám és kezdetét vette a maratoni autógramm osztás, persze ez nekem nem teher, csak épp most, mindegy.

Fáradtam mentem vissza stúdióba,és lerogytam egy kanapéra.

- Végeztél? – kérdezte cincogó hangon Molly.

- Igen, nem mintha lenne hozzá bármi közöd – válaszoltam flegmán. – Egyébként mi volt az a nagyon sürgős dolog? – fordultam felé és felvontam a szemöldököm.

- Á semmi csak nem akartam a kis roki közelébe menni az olyan izé lett volna. – kezdte nyávogva. Elég volt, most telt be  a pohár! Még is mi az, hogy roki? Ember ő egyáltalán? Szóra nyitottam a  szám,de valaki megelőzött.

- Mit mondtál? – kérdezte az ajtóban álló Mia aki szintén totál ledöbbent, és  a mellette álló Tom is.

- Jól hallottad!

- Reméltem, hogy nem.  – kerekedett el a szeme, majd lehunyta. Ez nem jelenet sok jót, most ki fog törni, volt már alkalmam megtapasztalni. – Mond te teljesen megőrültél? Hogy mondhatsz ilyet? Nem vagy normális! Ugyan olyan ember, mint akárki más! Sőt, sokkal különb, mint egyesek. –nézett lesajnálóan rá.

- Még is, hogy merészelsz így beszélni velem? Mit képzelsz ki vagy te? – kelt ki magából Molly. – Had segítsek te egy senki vagy! – fejezte be, közbe akartam szólni, de nem volt rá alkalmam, mert Mia egyből visszavágott.

-  Senki? Még, hogy senki? Tudod mondhatod, hogy gyáva vagyok és, hogy őrült amiért hagytam, hogy irányíts és elvedd amit szeretek. De, -emelte fel a hangját – ennek most vége! Már látom milyen szörnyeteg is vagy valójába!- erre a kiejelntésre Molly megindult felé, azzal a feltett szándékkal, hogy felpofozza.

- Elég legyen, fejezzétek be! – szóltam végre közbe. – Valaki elmagyarázná mi folyik itt?

- Majd  a barátnőd elmeséli, hisz egy kapcsolat alapja az őszinteség. –mondta ki Mia és könnyezve elfutott.

Utána akartam menni, de kíváncsi voltam a mit mond erre Molly. Láttam, hogy Tom utána ered ezért vissza fordultam Mollyhoz.

- Még is mi volt ez? – kérdeztem.

- Mit’ tom én? – vágott elégedett arcot.

- Tényleg nem úgy tűnt. – vontam fel a szemöldököm.

- Tuti tudni akarod? – kérdeztem flegmán.

- Igen, és addig innen el nem mész, amíg el nem mondod mi volt ez!

- Hát jó – ült le-  Figyu, ez a csaj totál beléd van esve, és nem hagyhattam, hogy rád akaszkodjon és elcsábítson, hisz mint mondtam ő egy senki. Meg különben is én sokkal jobban illek hozzád! – felelte hisztérikusan.

 Mi, hogy mi belém van esve? Ez igaz? Meg kell őt keresnem, beszélnem kell vele! De előbb még ezt lerendezem:
- Azt majd én eldöntöm ki illik hozzám! –fordultam felé - Es Mia egyáltalán nem egy senki, ő a legcsodálatosabb lány akit valaha ismertem, és tudod mit? – néztem rá lesajnálóan. –Szeretem!!!

36.rész

 Sziasztok!
Bocsánat, hogy csak most hoztam a rész, remélem tetszeni fog!:)
Mivel hétfőn megkezdődik az iskola, mostantól minden hét végén lesznek fennt az új részek, azt még nem tudom szombaton vagy vasárnap:D
Mindenkinek kívánok jó tanévkezdést, magyarul éljétek túl, ne aludjatok el, ne késsetek(annyit:D) próbáljátok magatok jól érezni   stb..xD
Ui: beújítottam a Chatet!!! Használjátok bártan!!!:)

Kate és Dave egyből tudták, hogy ez bajt jelent és odapattantak mellém. A zene leállt, és mindenki kérdőn vagy épp aggódva figyelte az eseményeket. Dave átkarolta a derekam, amibe természetesen belepirultam, és segített felállni. Magamon éreztem Molly gyilkos tekintetét, ezért kicsit eltoltam magamtól a segítő kezeit, mire furcsán nézett rám, de még mielőtt megszólalhattam volna Molly hangja törte meg a  csendet:
- Folytatnunk kell a próbát, holnap forgatás! Majd azt a részt próbáljuk amiben nem szerepel ez a két ballábas! – jelentette gúnyosan, majd hozzá tette – Elég sok ilyen van szóval egy-kettő. – tapsolt egyet. – Dave gyere már, majd Tom lesz a mankója! – kiabált rá a hmm barátjára?!
Dave tekintete döbbent volt, de amint Tom ott termett mellettünk, hagytam, hogy ő segítsen így teljesen elszakadtam Davetől. Először megdöbbenve figyelte  a mozdulatot, majd kínosan elmosolyodott és visszament a többiekhez, mi pedig elindultunk az orvosi szoba felé.
 Csendesen sétáltunk a folyosón, nekem pedig egyre csak nőtt a bűntudatom.  A nővér megvizsgálta a bokám, szerencsére csak megrándult. Mivel korábban már volt vele baj, azt javasolta ma mindenképp pihentessem és jegeljem. Így hát nem mentem vissza a próbaterembe, hanem egyenesen a szobámba vettem illetve vettük az irányt. Tom nagyon kedves  volt, hozott nekem jeget, vagy hússzor megigazította  a párnám, letett egy pohár vizet az asztalomra.
- Kicsit lassabban, mert elszédülök. – szóltam rá nevetve, végre abba hagyta  a pörgést és leült az ágyam szélére. – Köszönök mindent, tényleg, de nem kéne vissza menned?
- Igazán nincs mit! – mosolygott. – Ne maradjak itt veled?- kérdezte kölyök kutya szemekkel.
- Én hálás vagyok a sok segítségért, de nem hiszem hogy ez jó ötlet lenne. – mondtam kicsit makogva arra utalva, hogy én abszolút csak egy barátot látok benne és nem akarok semmi többet, de ha marad, könnyen félre értheti.
- Nyugi – nevetett fel- én hogy is mondjam – kereste a szavakat – szóval én meleg vagyok! – bökte ki végül és várta a reakcióm.
- Hát – kezdtem – ez megnyugtató – nevettem el magam én is – viszont tényleg vissza kellene menned.
- Igazad lehet, de ugye ez nem zavar vagy ilyesmi? – kérdezte és láttam rajta, hogy fél a választól.
- Nem, dehogy! – vágtam ré egyből mosolyogva.
- Hú akkor jó! – sóhajtott megkönnyebbülten. – Akkor én megyek, de ha van valamire szükséged hívj és itt vagyok.
- Rendben és még egyszer köszönöm! – hálálkodtam, mire csak intett és becsukta maga mögött az ajtót.
 Egyedül maradtam. Szugerálni kezdtem a bokám, hogy gyógyuljon és ne legyen semmi baja, remélem bejön.  Szörnyű lenne, ha emiatt el kellene halasztani a forgatást. Azt már nem! Egyszerűen ez nem történhet meg, számítanak rám! Felidéztem az esésem, újra és újra. Sajnos mindig ugyan az jött ki, Molly szándékosan jött nekem! És ez fájt nagyon fájt, jobban mint  a bokám, vagy az, hogy  eltoltam magamtól Davet. Nem értem, egyszerűen nem tudok rájönni mért, utál ennyire, pedig semmi rosszat nem tettem vele, vagy ellenne. Éreztem ahogy egy könnycsepp elhagyja  a szememet, majd szép lassan legördül az arcomon, majd ez megismétlődik megint, egyre sűrűbben. Már egy egész hadseregnyi könny tört utat magának. Nem tudom meddig ültem egyedül, némán zokogva a szobámban, azt vettem észre, hogy besötétedett.  Elmentem lezuhanyozni, mikor végeztem bele néztem a tükörbe megrémültem. Ez nem az a Mia akit ismerek, ez egy meggyötört könnyes szemű valaki akit még nem láttam az előtt, ez nem én vagyok! Határozottan letöröltem  a könnyeim, vissza mentem a szobába, egy újabb zacskó jeget tettem a lábamra, majd gondolkozni kezdetm
  Mi van akkor ha Dave Mollyval jár? Nekem nincs jogom kiborulni! Ezt most azonnal el kell felejetenem és el kell fogadnom. Hiába utál az a lány valamiért, Dave a barátom és támogatnom kell! Nincs értelme sajnáltatnom magam, hisz attól jobb lesz bármi is? Nem! Hát akkor erről ennyiet, holnap visszatér a régi Mia és minden újra jó lesz!
Ezzel az elhatározással aludtam el.
Reggel vidáman ébredtem. Félve léptem rá a lábamra, de szerencsére nem fájt! Ennek örömére kicsit még ugrándoztam is, majd megszólalt a hasam. Tegnap reggel ettem utoljára, eddig fel sem tűnt mennyire éhes vagyok. Szóval gyorsan felöltöztem és lementem reggelizni.
A lápcső aljában azonban megtorpantam. A terem másik végén Dave és  Molly csókoloztak. Nyeltem egy nagyot, majd vissza varázsoltam a mosolyt az arcomra és idultam tovább. Vagyis csak indultam volna, mert valaki a nevemet kiabáltam mögülem.
- Tom szia! – fordultam felé.
- Szia, hogy vagy? – kérdeztem aggódva.
- Semmi bajom, köszi. – mosolyogtam.
- Ennek örülök. – mondta őszintén. Elindultunk az ebédlő felé, csak egy pillanatra néztem Daveék irányába, de már szétrebbentek, mindegy. A hasam már elképesztő hangerővel korgott,  de mielőtt neki álltam volna az evésnek, mindenkit megnyugtattam, hogy jól vagyok. Délután 3-kor kezdődik az első jelent forgatása, előttem eligazítás, majd smink.
A délelőtt további részében Tommal beszélgettem és felhívtam anyuékat, Mandyéket és a csajokat is, utóbbi hívásba Kate is csatlakozott. Ha már Kate leült hozzánk, bevontuk őt is beszélgetésbe. Nagyon sokat nevettünk és storyztunk, észre sem vettük, hogy itt az ideje, hogy bemenjük ebédelni. Örültem, hogy Kate ismét mellettem van, teljem mértékben.
Ebéd után jött az eligazítás,és  néhány rövidebb instrukció, majd ünnepélyesen bejelentették, hogy a forgatás elkezdődik, mire nagy tapsvihar keletkezett.
 A sminkem hamar késsz lett, nem kaptam sok és erős sminket, de ez egyáltalán nem zavart, általában egyáltalán nem használok vagy csak nagyon alap, szájfény szempilla spirál és alapozó kombinációt használom. A fodráSz már kicsit tovább babrált a hajammal. Elő kotortam a zenelejátszóm, gondoltam, amíg elkészül, addig zenét hallgatok, szép terv volt.
- Jól figyelj! – állt meg előttem Molly és olyan tekintettel nézett a körülöttünk lévő emberekre, hogy mindenki (még  a fodrász is aki a hajamat csinálta!) elment.
- Nagyon ajánlom, hogy szállj le a pasimról! – kezdte és teljesen belemászott az arcomba.
- Nem igazán értem miről beszélsz? – néztem rám csodálkozva.
- Pontosan tudod, mit akarok mondani! Ne menj Dave közelébe, ne beszélj vele vagy nem állok jót magamért! – fenyegettet meg. Nyeltem egy nagyot és jobbnak láttam nem veszekedni vele, eléggé hogy is mondjam, kiszámíthatatlan. Szóval csak bólintottam, gondolom ez volt  a jó válasz, mert kiszállt az arcomból, felvette a mű mosolyt és ott hagyott. Mindenki visszajött és folytatta, amit abbahagyott, elkészült a hajam is.
- Rendben mindenki a helyére! – utasított a rendező – És FELVÉTEL!!!